Én kicsi mémjeim: 2016. december
Karácsony és szilveszter, média és kultúra, színe is fonákja. Tudjátok, ezek azok a mémek, amelyeket csak a Facebookra tettem fel. De most közkinccsé lesznek.
Karácsony és szilveszter, média és kultúra, színe is fonákja. Tudjátok, ezek azok a mémek, amelyeket csak a Facebookra tettem fel. De most közkinccsé lesznek.
Korábban nem értettem az angolokat, mi a fenének tartják el a királyi pereputtyot, Buckingham palotával, nevetséges ceremóniáival és botrányos tagjaival. Ma már egy kicsit másként nézek erre az intézményre, különösen miután a londoni parlamentben egy idegenvezető elmagyarázta: mivel a királyi családot és a felsőház tagjait nem választják, így azoknak nem […]
Reggel fél nyolc, de még majdnem teljesen sötét van, így persze elvétem az autórádió csatornaállítóját és az FM4 helyett a Kossuthra ugrom. Mire korrigálok, már elhangzik, hogy „Magyarország erősödik”, majd még egy, ezt alátámasztani igyekvő egyszerű mondat is, nem jegyezem meg, nem is fontos.
Lassan vége ér a szombathelyi Szent Márton-év, spirituálisan feltöltekeztünk, maradandóbbnál maradandóbb, értékesebbnél értékesebb alkotásokkal gazdagodtunk, de be kell látnunk, mindenre nem futhatta abból a megannyi millióból vagy milliárdból; a költségeket talán már a jóisten sem tarja számon, talán kedve sincs már idefigyelni.
A magyar lakosságnak több mint 80 százaléka szerint rossz irányba mennek a dolgok. Legjobban az egészségügyi rendszer miatt aggódunk.
Lesett az első hó, Trump megnyerte a választásokat, és még a rendőrök sem büntettek meg. De ki az a Tuzson Bence?
Bizonyára nem én vagyok az első, aki észrevette, hogy a diktatúrák vonzódnak az üres pátoszhoz, a sematikus ábrázoláshoz, és úgy egyáltalán: a művészi giccshez.
Napokban fejeztem be A magyarock története című könyvet. Sebők András és Jávorszky Béla Szilárd kétkötetes, összesen mintegy 1100 oldalas munkája nem annyira a reveláció erejével fogott meg, hanem azzal a hangyaszorgalmú gyűjtő- és rendszerező munkával, amely előtt mindig megemelem a kalapom. De a lexikai finomhangolások mellett igencsak figyelemre méltónak találtam […]
Nem figyeltem oda, és az elmúlt hónapban is legyártottam jópárat. Főleg a magam szórakozására és gőzlevezetésére, de ha más is kíváncsi rájuk, annak külön örülök.
Igazándiból engem nem nagyon izgatott a színpadi patetikus üresség, az egyre nagyobb tétekben játszott elterelő ellenségkeresés, a gyerekes és tehetetlen fütyülés, és amúgy is mindig elkedvetlenít, amikor Budapest a surmó arcát mutatja.