politika


Pillantás a hídról

Vasárnap délelőtti úszásomról ballagtam haza (1000 méterrel és 1200 forinttal járultam hozza az ország és a város sikertörténetéhez), amikor a főiskola egyetem előtti hídról széttekintve a következő látvány fogadott. Balra a korábban roppant kormányzati sikereket elért szocialisták óriásplakátja látható, amin közlik, hogy a Fidesz tönkretette az országot. Jobbról a Kutyák […]


Bajnai Gordon, én és a szennyvíztisztító

Napokkal ezelőtt egy Facebook-bejegyzésben kikottyintottam, hogy telefonon felhívott Bajnai Gordon egykori miniszterelnök, most ellenzéki megváltó, hogy segítségemet kérje. Nem akarok most politizálni, személye körül nincs is nagyon mit, bennem leginkább az maradt meg egyéves kormányfői tevékenységéből, hogy nem csinált semmit. (Tegyük hozzá csendesen, ez abból szempontból bátran nevezhető válságkezelésnek, hogy […]


„Azt hittem, mi a Nemzeti Front vagyunk” 2

Olvasom, hogy „Párbeszéd Magyarországért Pártra változtatja a nevét, és hamarosan párttá is alakul az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért Platform.” Nos, az ellenzéki oldal lassan úgy néz ki, mint amikor szétesett a Hungária együttes és minden tag alapított egy-két utódzenekart. Lassan már az sem tudja magát kiismerni magát az MSZP, 4K!, […]


A felsőoktatási káosz a magyar politikai elit tükre 1

Amikor Magyar Bálint minisztersége alatt nagyobbik csemetém érettségizett, úgy gondoltam, ennél nagyobb káosz már nem nagyon lehet: kiszivárogtak az érettségi tételek, a diákok fájcserélőkön osztották a következő napi kérdéseket, az osztály kétszer írta a matekérettségit és hasonló nyalánkságok. De sikerült überelni Magyar Bálintot. Tavaly a kisebbik csemetém továbbtanulási papírjait készültünk […]


Jengáznak a fiúk

Vissza kellene nézni az évszámokat és eseményeket, hogy pontosan mikor kezdődött a játék. Két évtizeddel korábban sem vitték túlzásba az építkezést a fiúk, de legalább a haladásnak megvolt az illúziója. Hogy ha a kert soha nem is lesz olyan, mint a szomszédé, meg talán a nyílászárók sem zárnak majd tökéletesen, […]


MDF iroda

Nevet változtat az MDF – a szombathelyi iroda képei 9

A hír: „A Magyar Demokrata Fórum országos választmánya gyakorlatilag egyhangúlag a párt teljes megújítása mellett döntött – közölte a tavaszi választáson a parlamentből kiesett párt sajtóirodája szombaton az MTI-vel. Elképzelhető, hogy a rendszerváltó párt még a nevét is megváltoztatja.”

Szorosan ide tartozik, hogy a választások előtti egyik sajtótájékoztatón az MDF kissé megvárakoztatta a sajtót, így volt idő a székház helyiségeinek bejárására. Melyek – némi meglepetésünkre – már ki voltak ürítve.

Akkor nem akartam lehozni a fotókat, gondoltam, politikai korrektség meg minden. (Aztán mégis sajtóperrel fenyegettek egy szép őszi délelőtt, de ez egy másik, mellesleg elég érdektelen történet.)