Unortodox új padok a Gyöngyös partján
Minél tovább nézzük őket, annál furcsább gondolataink támadnak.
Minél tovább nézzük őket, annál furcsább gondolataink támadnak.
Kicsit unalmas már a téma, nekem sincs már mondókám Savaria Szálló ügyében, amit fontosnak találtam, azt már leírtam korábban többször is, utoljára júliusban osztottam az észt.
Ha valaki utáltja az óratekergetést, akkor az én vagyok. Színtiszta idiotizmus, ahogy európaiak százmilliói évente kétszer ide-oda állítgatják az órákat, állnak a vonatok a nyílt pályán, majd napokig, hetekig ásítoznak vagy éppen álmatlanul forgolódnak az emberek.
Lassan vége ér a szombathelyi Szent Márton-év, spirituálisan feltöltekeztünk, maradandóbbnál maradandóbb, értékesebbnél értékesebb alkotásokkal gazdagodtunk, de be kell látnunk, mindenre nem futhatta abból a megannyi millióból vagy milliárdból; a költségeket talán már a jóisten sem tarja számon, talán kedve sincs már idefigyelni.
Még nyáron ígértem, hogy folyamatosan ránézek a szomszédomban épülő parkokra, de aztán – ahogy az lenni szokott – kissé elsodortak az események.
Miközben máshol olyanokról is szól a beszéd, mint a robotok térhódítása, a mesterséges intelligencia, az emberi életkor 120 évre nyújtása, az önvezető elektronikus autók, Afrika lehetséges felemelkedése, az éghajlatváltozás, a virtuális valóság, a millenniumi generáció felnőtté válása, az oktatás radikális átalakításának szükségessége, az alternatív energiák térhódítása, új filmek és lemezek, […]
Kár volt itt örvendeznem azon, hogy a szomszédos pelikán feje a helyén van.
Nézegettem, törtem a fejem, aztán homlokon csaptam magam: hát persze!
Az a baj, hogy a Savaria Hotel sajnos sokkal több mint egy épület: szimbólum, barátaim, szimbólum.