Móra Ferenc: Ének a búzamezőről
Egy látszólag periférikus történet a világ egy eldugott részéről, ugyanakkor nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy lássuk benne az egyetemest.
Egy látszólag periférikus történet a világ egy eldugott részéről, ugyanakkor nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy lássuk benne az egyetemest.
A regény abba a világba visz el bennünket, amelyről szinte semmit sem tudunk.
Na, gyorsan összecsapom ezt az olvasónaplót, mintha csak nyári szünetre kapott házi feladat lenne, vagy mintha John Grisham lennék és a sokadik sikerponyvámat írnám.
William Somerset Maugham regényét már hetekkel ezelőtt befejeztem, szépen vissza is tettem a polcra, ahol majd feltételezhetően az elkövetkezendő évtizedeket tölti, eszembe sem jutott, hogy írjak ró, de aztán kitört belőlem a lázadó: merthogy mégiscsak sokkal fontosabb egy jó könyv, minthogy mi lett az eredménye az Andorra elleni meccsnek, vagy […]
A török író többek között a kultúrák ütközésének és egymásba fonódásainak ábrázolásáért kapta meg a 2006-os Nobel-díjat. A kétkötetes regény elolvasása után azonban cseppet sem érezzük, hogy sokkal többet tudnánk arról a világról. Sőt. De éppen ez benne a csavar. Vagy hogyan is van ez? Nem, persze hogy nem kötelező […]
Nem, persze, hogy nem volt rájuk szükségem. Ezt a pénzt el lehetett volna költeni megannyi más hasznos dologra: félcipőre, fűnyíróra, kapszulás kávéfőzőre vagy telefon-kihangosítóra.
Mert akkor mondjuk regényeket tud írni. Legalábbis Virginia Woolf szerint. Ha gondoljátok, kifejtem bővebben, mert most éppen „nőügyekkel” foglalkozom.
Egy lassan hömpölygő elbeszélést olvasva jöttem rá, hogy majdnem én is beleestem a sztereotípiák régi csapdájába.