humor


Van, aki forrón szereti

Különleges fotók a Van, aki forrón szereti forgatásáról

Néhány nappal ezelőtt elcsíptem a tévében A Hyppolit, a lakáj-t. Az eredeti, 1931-es fekete-fehér verzió volt. Bár már legalább ötször láttam, egyszerűen még sem volt erőm a távkapcsoló felé nyúlni. A karakterek, a helyzetek és párbeszédek még ma is, közel egy évszázad múlva is roppant szórakoztatóak. Ami Magyarországon A Hyppolit, […]


Angolóra: Kinek jobb az istene?

Fordítás: „Minden azzal a vitával kezdődött, hogy kinek az istene békeszeretőbb, kedvesebb és megbocsátóbb.” Nyelvtani tanulság: Két dolgot emelnék ki. Az egyik az „argument over”, az a „vita valami felett” kifejezés, a másik pedig a melléknevek középfoka (more peace loving). Ez utóbbi azért is érdekes, mert korábban egy anyanyelvű egy […]

Angolóra: Kinek az istene?

Az én kicsi mémjeim szerint ilyen volt 2015

Év végén vannak rituális tevékenységek. A politikusok ilyenkor megnézik a svájci bankszámlájukat, majd úgy nyilatkoznak, hogy jó évet zártunk. A bulvármédia visszatekint, hogy ki halt meg balesetben, betegségben, ki kit csalt meg, és ki mijét villantotta meg a színpadon. A „szeriőz” média háborúkkal, választásokkal, terrorakciókkal és korrupciós ügyekkel igyekszik emlékezetessé […]


Angolóra: Harcosok Klubja Szíriában

Fordítás A táblán: Tonight, azaz ma este Szíriai Harcosok Klubja (a filmcímből) , illetve a szereplők „V” betűvel elválasztva. A „V” itt a „versus”, azaz az „ellen” rövidítése. Láthatóan elég sokan vannak a ringben, ehhez kapcsolódik a párbeszéd. „Törökország és Oroszország egymásnak akaszkodik” – mondja a baloldali férfi, mire a […]

Harcosok Klubja

Szemetes országimázs

Több napja itt van a lementve a számítógépemen az alábbi grafika, amelybe külföldi oldalakon már többször beleütköztem. Tipródtam rendesen, hogy megosszam veletek, vagy nem. Most megosztom. A grafikák „vicces” formában mutatják be, hogy egyes nemzeteknek milyen viszonyuk van a szemeteskukákhoz. Az amerikaiak kövérek, az olaszok robogóról szórják, az angolok esernyőt […]


Amerika már a Fideszben van

Éppen az összeesküvés-elméletekről olvasok egy könyvet. Ebben többek között az áll, hogy amikor Szovjetunióban anno leleplezték a Trockij-féle összeesküvést, fény derült a démonian ravasz szabotázsakciókra is. Így például a szabotőrök Ukrajnában szándékosan rossz hatásfokkal működtették a kokszolókemencéket, ugyanitt értékes melléktermékeket hagytak kárba veszni. Mások a vasúti teherszállításban okoztak károkat azzal, […]


Ki tudná kideríteni, mi az igazság a Kovács Béla-ügy körül?

A kormányhoz közelálló Magyar Nemzet szerint nyomoznak a jobbikos Kovács Béla ellen, mert az oroszoknak kémkedett. Kovács Béla szerint ő nem tett ilyent. Minden olyan zavaros. Az igazság kiderítése érdekében ideje lenne bevetni a leghíresebb magyar James Bondot. És akkor nem ilyen béna CIA-módon végződik az ügy: [youtube http://www.youtube.com/watch?v=UE28h-77LTg]