Budapest


Az emlékmű

Olvasom, hogy az éj leple alatt, komoly rendőrségi segédlet mellett, a kormány vagy ki a helyére, azaz a budapesti Szabadság térre szállította a német megszállás áldozatainak emlékművét, hogy ott holnap majd jó felavathassa. A „baloldali” sajtóközlemény-pártok kézzel-lábbal tiltakoznak, történelem-hamisításról sikoltoznak, hogy ha majd ők hatalmon lesznek (haha), jól eltávolítják azt. […]


MTI-fotó a DK nagygyűléséről

Talán nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a kormányzati igába hajtott közmédia általában túllihegi a feladatát, és a végeredmény meglehetősen kontraproduktív. Mindazonáltal itt van ez a mai MTI-fotó (Marjai János) a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) budapesti évadnyitó nagygyűléséről, ami valóban kreatív és hatékony. Azt hiszem, elrettentőbb sajtóüzenetet nehéz alkotni […]


Vidéki bugris a fővárosi klotyón

A vidéki bugris (én) gyanútlanul bemegy a trendi budapesti vendéglátóhely mosdójába, és egy másodpercen belül három dolgon is elcsodálkozik. 1. Meglátja önmagát önmaga mellett életnagyságban. (Az ajtó melletti falon jobbról egy bazi nagy tükör van felszerelve.) 2. A mosdókagylók helyett fazekak sorakoznak a bejárattal szemben. (Valójában mosdókagylók, hi-tech, fotocellás csapokkal.) […]


Szabadság és tömegközlekedés

Emlékszem, amikor megvettük első saját autónkat, egy erősen lepukkant zöld Lada 1300-ast, úgy éreztem, eljött vele a szabadság. Bejártuk vele először Magyarország távoli tájait, majd átmerészkedtünk vele a határon, először Bécsig majd Ljubljanáig. Ott álltam meg vele, ahol akartam, azt a kazettát tettem be, amit akartam, és annyi olajt öntöttem […]


„Le”-ig közlekednek a Combino-pótló buszok

A jó múltkorában egy alföldi szállodában voltam, melyet irgalmatlan sok pénzből építettek irgalmatlan sok pályázati támogatással. A szálloda nem az én ízlésem szerinti volt, de kétségkívül volt benne pénz. Csakhogy az angol feliratok zöme hibás volt. Pontosan nem lehet tudni mi történt, valószínűleg az, hogy a létesítmény vezetősége úgy gondolta, […]


A MÁV jól teljesít

Azt tudjuk a kormány és a kommunikációs cégeknek juttatott pénzek jóvoltából, hogy „Magyarország jobban teljesít”. Rajta kívül persze még sokan jobban teljesítenek, csak nem tudunk róla. Mert valószínűleg nincs a kommunikációra pénz. Én viszont most ingyen és bérmentve beszámolok arról, hogyan teljesít a MÁV. Hétfőn a szokásos negyedórával a budapesti […]