Budapest


Az MTVA megint mellébeszél!

Az MTI hírfolyamában ma délután 5 óra 11-kor jelent meg az alábbi fotó az alábbi képaláírással. „Budapest, 2016. augusztus 9. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszédet mond a Fõvárosi Állat- és Növénykert megnyitásának 150 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen az állatkert fõbejáratánál 2016. augusztus 9-én. Mögötte Persányi Miklós, az […]


Hol voltam pontosan 40 évvel ezelőtt?

Gyermekként aktívan harcoltam a szocialista hiánygazdaság ellen. Közületek bizonyára sokan emlékeznek a Skála Budapest Nagyáruházra, amely évtizedekig a „fogyasztói szocializmus” (© jozing)  jelképe volt. Az áruház pontosan 40 évvel ezelőtt, 1976. április 3-án nyílott, és bizony a nyitás napján én is ott sétáltam a tömegben. No, nem teljesen magamtól. Azokban […]


Fortress székház

Nem tudom, mit higgyek a Fortress-ügyről

Látom, hallom, olvasom, hogy egy cég (Fortress) az évek folyamán 9 milliárd forintot nyúlt le összesen több mint kétezer magyar magánembertől. Irreális kamatok, hálózat, piramisjáték, ahogy illik. De aztán nyomoztak utánuk, és talán most vádemelés is lesz. Én meg nem értem. Mármint azt, hogy mindez hogyan lehetséges. A cégnek ugyanis […]


Bizottság zenekar

Privát Rocktörténeteim: Bizottság (magyar dal napja)

Mostanában megvan az a luxus az életemben, hogy írás közben gyakorlatilag nincs jelen az időfaktor, azaz egy-egy bogbejegyzésen addig tökölhetek, ameddig akarok, nem nyomaszt semmiféle határidő. Nem azt mondom, hogy ettől egy csipetnyit is jobbak lesznek, csak azt, hogy nem bánom, ha lassan készülnek el. Itt van például ez a […]