Parkolók az MMIK-nál

Már nem emlékszem pontosan, mi volt a pontos szakmai indok, mindenesetre a szombathelyi közgyűlés pár hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy az MMIK melletti parkolókat fizetőssé teszi. Nyilván úgy gondolták, hogy tudnak olyan érveket, melyek felülírják a haldokló MMIK, a leépülő főiskola egyetem, a dráguló benzin és a gazdasági katasztrófa sújtotta […]


A Falco gyár hátsó udvara

Nem gondoltam, hogy ilyen a Falco hátsó kiskertje. Mondjuk nem gondoltam semmire sem. A fotót a hátsó kerítésnél készítettem.


Ennyire vagyok fontos

Az alaphangulatot már az megadta, hogy előtte 10 perccel a vépi körforgalomban majdnem elütött egy hölgy. Opeljával balról megelőzött félig, majd hirtelen jobbra rántotta a kormányt és kiment azon a kijáraton, amin én nagyon nem akartam, viszont ő valamiért úgy kalkulált, hogy igen. Szerencsére jók a reflexeim, így előttem át […]


Weöres Sándor: Nagyfejűek

Igyekszem némileg csökkenteni Weöres Sándor körüli hatalmas fehér foltjaimnak méretét. És élvezetet lelek a pótlásban. Ma este például ebbe a versbe ütköztem. Kiteszem, mert nem korlátozza intimitás. Sőt. Weöres Sándor: Nagyfejűek Csak játszani tudnak, fontosdit lényegesdit. Alig koptak ki az álmodásból és álommá aszott a valóság ápolt kezeik között. Az […]


Háy János mélygarázsa, avagy a mit lehet a szívből kimerni?

Nemhogy a választ, de még azt sem tudom, lehet-e vitatkozni egyáltalán azon, hogy van-e a valamiféle objektív mércéje az írás minőségének. És mégis. Valami azt súgja, hogy igen. No nem egy colstokszerű eszközre gondolok, ami egész pontosan megmondja, hogy ez a novella 17 centi, a másik meg 54, így az […]


Női foci férfiszemmel

Azt már említettem, hogy az SZSE-pályára járok le futni, de azt még nem, hogy néha tanúja vagyok egy női labdarúgócsapat edzésének. (Azért csak néha, mert lusta disznó vagyok nincs időm sűrűbben lejárni.) A találkozások szellőssége mindenesetre nem gátol meg abban, hogy néhány következtetést vonjak le. 1. A nő focisták látványa […]


Profilváltás

A szombathelyi Fő téren levő, patinás történelmű és belső terű gyógyszertár láthatóan profilt váltott. Most – a kirakaton át – így néz ki kínálata és a belső tere.


I like Gemenc: Mert a Duna az jön

Csak idő kérdése volt, hogy mikor születik ez a blogbejegyzés, mert azt gyanítani lehetett, hogy a Duna árja majd eléri a gemenci erdőt. Nos, ahogy a ma esti MTI képek mutatják, most érte el. Könnyen vagyok, mert közben bekészítettem a videót és a dalszöveget is. Talán egyszer írok majd ehhez […]


Strandkommandó az irodámban

Hogy spamet kapok, az bosszantó. Hogy otthonomban felhívnak, az szemtelenség. De hogy már munkaidőmben is rám nyitják az ajtót … Valami strandkommandó járt nálam az előbb az irodában. Igyekeztem udvarias lenni. A körülményekhez képest.