MTI-fotó a DK nagygyűléséről

Talán nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a kormányzati igába hajtott közmédia általában túllihegi a feladatát, és a végeredmény meglehetősen kontraproduktív. Mindazonáltal itt van ez a mai MTI-fotó (Marjai János) a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) budapesti évadnyitó nagygyűléséről, ami valóban kreatív és hatékony. Azt hiszem, elrettentőbb sajtóüzenetet nehéz alkotni […]


Mértékek

Azt hiszem, két és fél éve nem futottam ekkorát, mint ma este. No nem volt egy nagy szám, csak magamhoz képest volt az, pontosabban az utóbbi két és fél évemhez képest érdemel meg ez a kocogásom egy ilyen rövidke kis bekezdést. Meg aztán vigyázni is kell a számokkal. Azt vettem […]


Még egy esély a bűnnek

Anyunak már akkor is nagyon sok kiváló könyve volt, amikor gyerek voltam. A legfelső polcon rejtette el a Agatha Christie-köteteket, mert valamiért azt gondolta, nem ildomos ilyenekkel dicsekedni. (Meg tudom érteni, annak ellenére, hogy egy iparváros peremkerületén nem ez volt az emberek között a fő téma.) Aztán amikor 13-14 éves […]


Megannyi kastély

A hivatalokban az a legszebb, hogy a felesleges működésüket sárga csekkek és illetékbélyegek formájában finanszíroztatják meg. A látszólag teljesen egyszerű ügyről kiderül, hogy nemcsak annyi, amennyi valójában, hogy tudniillik egy hivatalnok a számítógépén 10 másodperc alatt átüti egy rubrika adatait. Á, nem. Még kell menni ide-oda (önkormányzat, okmányiroda, ügyvéd, közjegyző, […]


Őt ki kellene hagyni 5

Szerintem ebből az egész szerencsétlen cirkuszból nagyon ki kellene hagyni ezt a lányt. Különös, hogy az úgynevezett ellenzék és láncos médiája milyen érzékeny, ha etnikai vagy vallási kisebbségekről van szó, és milyen tahó, ha a miniszterelnök lányáról. Az utóbbi ügyben való megnyilvánulások számomra erősen megkérdőjelezik az első ügyben tanúsított buzgóság […]


A szabadságharc frontjáról jelentem 2

„A magyar bankokat meglepte Orbán Viktor nyilatkozata” – írja most az MTI, majd részletezi a gazdasági szabadságharc legújabb fordulóját. Megmondom őszintém, engem meg ma reggel az új bankszámladíjak leptek meg, olyannyira, hogy először nem is hittem a fülemnek és a szememnek. Megint eszembe jutott nagyon is közeli ismerősöm (finoman sem […]


A keserű íz harmóniája

Nagyon sok gyerekkönyvem volt, többek között egy cseh népmesegyűjtemény. Arról volt ismert, hogy majdnem minden történetbe horror-elemek vegyültek. Nem olyan lájtosan, mint a magyarokban szokásos, hanem meglehetősen explicit módon. Anyu is félt tőlük, meg én is. Így aztán ebben a könyvben üdítően hatott a sok szörnyűség között az a mese, […]


Ennek a bekezdésnek azért többször nekiugrottam

Én mondom, esténként remek kikapcsolódás a karfás fotelben irodalomról olvasni. Itt van például ez a pihentető bekezdés, amibe tegnap úgy éjfél körül futottam bele. „A mítosz tematikus szerkezet, meghatározott rendszerű, sarkított motívumok szövevénye, a játékvers ritmikus alapú zenei építmény. Döntő mozzanata nem a külső ritmikai kör, mert az a legkülönfélébb […]


Lázár János jól látja a helyzetet 2

„Az államtitkár szerint egy ember életét három kérdés határozza meg ma Magyarországon: mi lesz a devizahitelével, be tudja-e fizetni a rezsit és mennyibe kerülnek az alapvető élelmiszerek” – írja egy mai MTI-hír. Lázár János jól látja a helyzetet. Mindazonáltal nem tudom, lehet-e ennél szomorúbb képet festeni az országról és az […]


Matematika

Összeadva a napi híreket, beszorozva a közelgő kampánnyal, osztva az egyes szavazatok értékével, majd mindez négyzetre emelve a hatalom édes mérgével, arra a végeredményre jutok az éjszakában, hogy talán mégiscsak el kellett volna nagyon adósodnom.