Mit láttam a hétvégén?
Jachtok szezonra várva a keszthelyi kikötőben. A keményen dolgozó kisemberek játszótere.
Jachtok szezonra várva a keszthelyi kikötőben. A keményen dolgozó kisemberek játszótere.
Számomra hosszú-hosszú évek, évtizedek óta ugyanazt jelentik az állami ünnepek. Az unalmas, üres, patetikus, izzadtságszagú frázisok végtelen pufogtatását. Hogy a politikusok többre nem képesek, azt elfogadom. Csak azt nem értem, hogy mi miért nem sírunk, röhögünk vagy dühöngünk ilynekor teli torokból. Az alábbi idézeteket néhány perc alatt gyűjtöttem össze az […]
Mennyivel egyszerűbb két pohár bor után nyomkodni a fényképezőt a koncerten, lelkesen felmászni a színpadra a zenekar mellé, majd legvégén a büfében még egy pálinkát lecsúsztatni az ismerősökkel, hazaérve hajnalban a használható képeket leválogatni, meggyőzni magam, hogy nem is olyan rosszak, mintsem másnap reggel kinyitni egy tök üres Word-dokumentumot, amelynek […]
Nekem tetszik. Na, ki találja meg előbb … (kattintsatok a nagyításhoz)
„A tőkés fejlődés belső ellentmondásai elsősorban a négerkérdésben jelentkeznek” – írja a polcomról lekapott kétkötetes, keményfedeles és gusztusos A színház világtörténete könyv az Egyesült Államok című fejezetének első oldalán. Én meg azonnal becsukom a vaskos, irgalmatlan nagy kutatómunkával összerakott kötetet, és újfent megállapítom, hogy egy írástudó milyen könnyen tud magából […]
Miközben csak Szombathelyen 400 millió (!) forintot költöttek a gyakorlatban szinte használhatatlan digitális táblákra, addig az iskolavécékbe már nem jut papír (tényleg). A múltkor egy iskolaigazgató egy privát beszélgetésben ecsetelte, hogy hogyan is működnek pénzügyileg, amióta a Klikhez kerültek. Borzongató volt hallgatni. Nyilván amíg a nagy kirakatprojektekhez – fogalmazzunk úgy […]
Éppen az összeesküvés-elméletekről olvasok egy könyvet. Ebben többek között az áll, hogy amikor Szovjetunióban anno leleplezték a Trockij-féle összeesküvést, fény derült a démonian ravasz szabotázsakciókra is. Így például a szabotőrök Ukrajnában szándékosan rossz hatásfokkal működtették a kokszolókemencéket, ugyanitt értékes melléktermékeket hagytak kárba veszni. Mások a vasúti teherszállításban okoztak károkat azzal, […]
Akárhogy számolom, ezt a fotót 1970-ben készítette valaki. Sem a fotósra, sem az alkalomra nem emlékszik az a kiskölyök ott rövidnadrágban és fehér zokniban. A többi egyébre viszont nagyon is.
Korábban nagyobb, ágas-bogas fák voltak az utcánkban. Nem voltak túl szépek, de komolyságot adtak a járdának, és valamennyi árnyékot tartottak. Aztán egyszer, talán már egy évtizede is van, valamiért kivágták őket. Azóta kisfáink vannak. Hogy megnőnének-e egyáltalán nagyobbra, azt nem tudjuk, ugyanis arra nincs idejük. Elültetik őket, karókat és műanyag […]