Tóni szerényen szedte a lábát

Ha kormánypárti sajtó lennék, bizonyára teli torokból, harsányan és címlapon hoznám, hogy ma délután sikerült 24 másodperccel jobbat futnom, mint a múltkor. (Összesen: 20 kör = 8 kilométer = 55 perc 52 másodperc.) Én azonban ezt módfelett szerény eredménynek tartom, mert azt jelenti, hogy körönként alig több, mint egyetlen másodperccel […]


A polgármester és én 1

Szerény újságírói pályafutásom alatt azt a tanulságot már rég levontam, hogy a világról másképpen gondolkodom, mint a politikusok. De talán nem reménytelen az ügy, néha ugyanis még a más dimenzióban létező szellemek is találkoznak. Szombaton például azt írtam a szombathelyi öko-majálisról, hogy „ahogy nevében is benne van – egyféle keveréke […]


Váratlan fordulat: öntözik a kisfákat

Használhatnám én is erre a divatos „bréking” szót, de az éppen tiltás előtt van a munkahelyen a „gőzerővel” és „megrendezésre került” szófordulatokkal egyetemben. Így maradjunk a tényeknél: meglocsolták a házunk előtti kisfákat. Jaj, ne tegyetek úgy, mintha nem tudnátok, hogy milyen kisfákról van szó! Merthogy decemberben részletesen beszámoltam az ültetésükről, […]


A meleg az oka

Akartam én új fotót csinálni, merthogy az annyira drámai, ahogy a vörös salak ismét befogta az öreg fehér Nike-futózoknimat. Csak mire hazaértem a kissé megváltozott tudatállapotban, elfeledkeztem a lábszelfiről, és az volt az első, hogy ledobtam a Saucony cipőt, és a fotó kedvéért már nem volt kedvem visszabújni. Így megkapjátok […]


A tűzzel játszó lány és a krimivel játszó fiú

Ritkán iszom sört, de hétvégén a napfényes, szeles reptéren például kimondottan jólesett a soproni első néhány kortya, még a műanyagpohár ellenére is. Ritkán olvasok lektűrt, de néha kimondottan jólesik, mi több: kívánom. Egyetlen kritérium, hogy jól megírt legyen, mert arra kényes vagyok. Szinte olvashatatlanul igénytelennek találtam a Dan Brown –könyveket, […]


Lassan-lassan

Nem akartam eddig azzal dicsekedni, hogy újrakezdtem a futást, mert akkor kiderült volna, hogy abbahagytam. Pedig valójában nem hagytam abba, csak ilyen-olyan, valós és kitalált okok miatt a hideg hónapokban szüneteltettem. Mentségemre legyen mondva, úszni azért járogattam. Most már hetek óta hetente egyszer-kétszer lesétálok a közeli a sportpályára pályára, körözni […]


Don Quijote

Nehéz eldönteni, hogy az ember Don Quijote vagy inkább Sancho Panza lenne. Vagy esetleg mindkettőt csak nézni, pogácsával a kézben? A fotó Kékesi Gábor tegnapi kiállítás-megnyitóján készült. Köszönet érte Czika Lászlónak.


A látogató

Ez a kis fickó ma reggel látogatott meg. Mikor kinyitottam a szemem, azt láttam, hogy éppen sebesen ereszkedik le a láthatatlan kötelékén, valószínűleg a több mint három méter magas plafonról, hogy aztán az ágyamon landoljon. Nyilván véletlenül jött össze neki így a mutatvány, de annyiban szerencséje volt, hogy nem csaptam […]


A nap, amikor a politikusok újfent megszakértették a nyelvvizsgát

Minden statisztika szerint az unió országai közül Magyarországon a leggyalázatosabb a nyelvtudás. És hiába telnek múlnak az évek, a helyzet egy tapodtat sem javul. Nem is túl bonyolult erre a magyarázat: olyanok vannak döntési pozícióban, akiknek fogalmunk sincs az amúgy nem is túl bonyolult összefüggésekről. Ma például a politika mutatta […]


Rendkívüli karbantartás

„Rendkívüli karbantartás miatt leállt a magyarorszag.hu” – írja az MTI. Szeretem az ilyen megfogalmazásokat. Vajon hogyan tartják karban a kormányzati portált, ami miatt le kell állítani. Kikormozzák a html-kódokat? Egyszerre lecserélik a gázcsöveket a szerverekben? Hirtelen lelakkozzák a parkettát? Vagy netán valami egészen más? Amikor ilyent olvasok, óhatatlanul azokra a […]