Búcsú a tetovált lánytól: ha akarjuk ponyva, ha akarjuk, sokkal több
Stieg Larsson jó példa arra, hogy attól, hogy valami szórakoztató, még nem biztos, hogy igénytelen. A nyáron elolvastam a trilógia harmadik részét.
Stieg Larsson jó példa arra, hogy attól, hogy valami szórakoztató, még nem biztos, hogy igénytelen. A nyáron elolvastam a trilógia harmadik részét.
Hosszú idő után néhány napja megint Győr felé mentem Budapestre, és lemértem: már csak 39 kilométer, és megvalósul a nagy mű. De biztos, hogy erről álmodtunk annak idején?
Olvasom a Napi.hu-n, hogy a kormány váratlanul visszavont néhány útfejlesztési tervet, többek között olyanokat is, amelyeket a városokkal kötött megállapodásokban szerepelnek.
Kedves olvasóm, töredelmesen bevallom, nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy számítottam rá. Az információs torta az orrunk előttünk van, de mi az úristennek nem akarunk beleharapni.
Na akkor hajrá, feldübörögtek a motorok, indul a kormányzati kampány új fejezete, egyelőre csak ez a Modern Városok izé volt az anyóshoz bedobva (nálam ki van írva, hogy reklámot nem kérek), de nyilván nemsokára kapjuk a migránsosakat is tonnaszámra.
Ahogy múlnak felettem az évek, úgy leszek egyre válogatósabb. Így vagyok a sörrel is, amit egyébként alig iszom.
Az a baj, hogy a Savaria Hotel sajnos sokkal több mint egy épület: szimbólum, barátaim, szimbólum.
Izgalmakban bővelkedő, elképesztő kalandok a budai hegyekben. Aki szereti a szomorú, pesszimista történeteket, az ne kattintson, ne görgessen.