Igazándiból engem nem nagyon izgatott a színpadi patetikus üresség, az egyre nagyobb tétekben játszott elterelő ellenségkeresés, a gyerekes és tehetetlen fütyülés, és amúgy is mindig elkedvetlenít, amikor Budapest a surmó arcát mutatja.
Még nyáron ígértem, hogy folyamatosan ránézek a szomszédomban épülő parkokra, de aztán – ahogy az lenni szokott – kissé elsodortak az események.
Utoljára talán gyermekkoromban volt pénztárcám, patkó alakja volt, talán kedveltem is, de hamar leszoktam róla. Azóta semmiféle ilyesmim nem volt.
Hazafelé vezettem, amikor a rádió bemondta, hogy az idei irodalmi Nobel-díjat Bob Dylan kapta. Először, ahogy ti is, kissé meghökkentem, de aztán elég hamar beláttam, hogy miért ne? Meg tudnék nevezni nála vitatottabb díjazottakat is.
Szerencsére kevesen olvasnak könyvekkel kapcsolatos blogbejegyzéseket, így bátrabban leírom.
Miközben máshol olyanokról is szól a beszéd, mint a robotok térhódítása, a mesterséges intelligencia, az emberi életkor 120 évre nyújtása, az önvezető elektronikus autók, Afrika lehetséges felemelkedése, az éghajlatváltozás, a virtuális valóság, a millenniumi generáció felnőtté válása, az oktatás radikális átalakításának szükségessége, az alternatív energiák térhódítása, új filmek és lemezek, […]
Tudjátok, ezek azok, amiket csak a Facebookra tettem ki. Most átköltöznek ide a blogra is.
Október 2. fontos dátum. 65 évvel ezelőtt ezen a napon született Sting (eredeti nevén Gordon Matthew Thomas Sumner), aki jó annak idején nagy gellert adott a zenei ízlésemnek, és mellékesen még a Police együttes frontembere is volt.
Nem tudom, bennetek mennyire hagyott mély nyomot az első szavazásotok, én nagy körvonalakban emlékszem rá.
Babits Mihály 1928-as írásába botlottam az interneten, amelyben az írástudók árulásáról elmélkedik. Ha nincs jobb dolgotok, ezennel meghívlak benneteket egy néhány perces köldöknézegetésre.
