Józing

Ha nem is teljes erőbedobással, de azért alapjáraton próbálom követni, mi történik a magyar és a világirodalomban.

Ez az alapjárat sokszor utógyújtást is jelent, ami például abban nyilvánul meg, hogy a Nobel-díjasokat nem előleg, hanem utólag olvasom. Szépen megvárom az eredményt, aztán beszerzek egy kötetet, hogy rendszerint azt állapítsam meg, hogy lehetett neki Nobel-díjat adni, de mellette még legalább ezer írónak.

Itt van például az idei díjazott: Jean-Marie Gustave Le Clézio, akiről – nektek bevallom, de nem muszáj nagydobra verni – fogalmam sincs, hogy kicsoda.

De majd jól elolvasok valamit tőle, mint tettem azt mondjuk Pamuk estében is – akitől időközben egy újabb kötet lett betárazva az ágyam mellett.

Mindeközben az jutott eszembe, hogy korábban, amikor még nem rabolt el az időmből az internet napi 24-26 órai mennyiséget, lelkes olvasója voltam a Nagyvilág irodalmi folyóiratnak. Megnéztem, működik-e a még, és legnagyobb meglepetésemre a válasz pozitíz. Nehogy rákapjak újra.

Olvasom a mai hazai és külföldi gazdasági beszámolókat, és nagyjából az a kép rajzolódik ki, hogy nem lesz egy fáklyásmenet, ami most jön.

És azt fogják mondani, amit 20 éve egyfolytában: kedves birkák nép, még egy kicsit meg kell húzni a nadrágszíjat, aztán meg jó lesz. Pedig nem. Sem az idén, sem jövőre, sem azután. Nem olyan bonyolult ez, egyszerű matematika.

Magyarország – bármilyen hihetetlen – az elmúlt években cseszte el. De nagyon. Az elmúlt fél évszázad alatt talán a legjobban. Amíg nálunk a gazdasági növekedés helyett politikai cirkusz folyt, addig a környező államok zöme jól felpörgette a gazdaságát, és amennyire lehet kihasználta az EU gazdasági konjuktúráját. Olyan időszak volt, ami egyhamar nem lesz újra. Mindegy, legyintsünk rá, könnyen jött, könnyen megy.

Ma délután remek perceket szereztem annak 8-10 főnek, aki a szombathelyi UPC irodában várta a sorát.

Történt ugyanis, hogy még a nyáron levelet kaptam a cégtől, hogy megszűnik az a TV csomag, amihez eddig tartoztam. Ha jól emlékszem, kemény 400 forint körül volt havonta, volt benne vagy 3 adó, ami nagyjából elég is volt. Azt írták, ezután már csak valami Start vagy mifene csomag lesz, vagy egy tucat adó, meg három-négyszeres ár. Nem mintha nem lehetne kinyögni, csak minek. Az volt a levélben, ha nem intézkedek, úgy tekintik, hogy vége a dalnak.

Nem intézkedtem. Ők viszont igen, és a múlt hónapban kiküldtek egy csekket, ha jól emlékszem 2000 forint körüli összegről. Nem értettem mi ez, mert semmi magyarázat nem volt rajta. Bementem, mondták, ez a televízió. Mondtam, nem értem, azt írták, ha nem csinálok semmit, vége a kapcsolatunknak. Akkor mi ez a csekk? Valami zavaros magyarázatba kezdett a hölgy, majd a végén azt javasolta, hogy rögzítsük a lemondást írásban. Nem értettem miért, hiszen az első levélben az volt, hogy automatikusan bontódik a szerződés. Mindegy, a békesség miatt kitöltöttem a papírt.

Már kezdtem elfeledni az affért, amikor pár napja újabb csekk jött 1200 forintról. Semmi magyarázószöveg. Így ma ismét be, sorszám, ücsörgés, stb. Elég nehezen viselem az ilyent. Odaérek, kérdezem, mi a túró megint ez, mondja a hölgy, a tévé. Agyamba tódul a vér persze, elragozom neki az egész sztorit, egyre indulatosabban. Erre ő azt mondja, hogy egy hónapig volt tévé az első levél után is. Mondtam, én nem rendeltem, nem is tudtam, meg különben is, én nem írtam alá semmilyen módosítást. Van egy pont, amin ha átlendülök, már nem tudom kontrollálni magam – legyünk finomak – megfelelően. Nos, a UPC irodába átlendültem. Szerintem elég élvezeteset alakítottam. A csekket persze nem fizettem be, helyette durciztam egy jót. Most jöjjön, aminek jönnie kell. Elvisz a nagy fekete Volga.

Szerdán délután csapatépítő tréningen vettek részt az ALON munkatársai. Az almaszüret keretében zajlott esemény egyben demonstrálta, hogy igenis összeköthető a human resource development és a primer gazdasági szektor életben tartása érdekében végzett produktív tevékenység.

A tréning során jelentős mennyiségű almát sikerült összegyűjteniük.

Az esemény utáni sajtótájékoztatón Várnai Zsolt lapigazgató és kiskerttulajdonos arról számolt be, hogy a tréning kedvezően hat mind a cég, mind az almafák életére, míg Józing Antal főszerkesztő a tevékenység szimbolikus mivoltára helyezte a hangsúlyt.

Az almaszedésben részt vevő munkatársak és hozzátartozóik kölcsönösen megállapodtak abban, hogy a begyűjtött gyümölcsmennyiséget nem viszik ki a reggeli piacra, azt mindenki otthon, magáncélra fogja felhasználni.

Részlet a Törvénytelen (2007) című film tartalmából:

„Londonban napjainkban az évek óta tartó munkáspárti bal-liberális kormányzás következtében egyre többen érzik úgy, hogy a központi hatalom gyengül, a törvények kijátszhatók, egyre jobban terjed a megtorlatlan korrupció és erőszak.”

Még ez a London.

Nem az első, de nehéz hozzászokni ezekhez az éjszakákhoz. Hajnalig monitor, majd öt-hat óra virrasztás, egy óra telezsúfolva elképesztően intenzív álmokkal. Most próbálok felébredni. Valaki alámcsúsztathatna egy négyzetméternyi Földet.

„Interneten már lovat is eladtunk, a férjem csak beírta a keresőbe, hogy eladó lovak, és már el is vitték” – mondta az előbb a tévében egy derék háziasszony, így promózva az internet-használatot azoknak, akik eddig nem nagyon tudták, hogy miről van szó. Most már tudják.

Igaza volt Holdnak, fák érkeznek az utcánkba tátongó lyukakba. Amint a mellékelt ábra mutatja, a folyamat már meg is indult. Igaz, kis szépségfolttal: ez a szerencsétlen kisfa szombat reggel az aszfalton hevert. Szerintem e a hétvégi bulik áldozata lett: valaki jó ötletnek tartotta éjjel kiemelni a helyéről.

Azóta a történet happi enddel zárult, a fa a lyukában van, és boldogan él ott, amíg meg nem hal.

Nem mondanám, hogy ehhez a helyhez nem kötnek mindenféle különös, de összességében kellemes emlékek.

Minden valamirevaló média igyekszik meglovagolni objektívan körüljárni a szerencsétlen Albert Györgyi halálát, miért pont mi maradnánk ki a hullámlovaglásból a tájékoztatásból.

Itt van például az elmúlt hat óra internetes híreinek toplistája: