Józing

Amint a mellékelt ábra mutatja, fiam segítségével elkészítettem életem első komposztáló hardverét.

Nem tudom, hogy pontosan ilyennek kell-e lennie, ez most mindenesetre ilyen lett.

Be is szórtam minden fásszárú limlomot a dobozba, de valami azt súgja, hogy ebből önmagában így semmi nem lesz, és a helyzeten az sem sokat változtat, ha rárakom az esti almacsutkáimat.

Morn azt írta a múltkor, tegyek rá műtrágyát.

Ez a fotó került elő a gépemről. Emlékszem, aznap nagyon hideg volt a víz. Lehet, ő is a napot keresve mászott ki belőle.

Hideg októbervégi este, mindenki fázósan és kissé unottan húzza össze a kabátját az 56-osok terén a város október 23-i protokoll ünnepségén. Érdeklődő alig, az emberek tévét néznek otthon vagy legyintenek az egészre.

A téren zajlik a koszorúzás, mindenféle létező és kvázi politikai párt és szervezet teszi lesz koszorúját a jól bevált forgatókönyv szerint. Már csak a szombathelyi strucckedvelők egyesülete hiányzik a sorból. (Elnézést, ha tényleg van ilyen.)

Vége van ceremóniának, az emberek rossz- és egykedvűen húzzák összébb magukon a kabátot, sokaknak még visszavan a városházi program is. Nem irigylem őket.

Mindenki néma csendben indul el a térről, köztük én is, amikor meghallok valami nagyon halk zenét. Keresem a forrást és megtalálom. A tér sarkában a képen látható férfi áll, magányosan tartja a zászlót. Kezében pöttömnyi magnó, melyből alig hallhatóan szól a Kárpátia „Neveket akarok hallani” száma. Az ünneplők tudomást sem vesznek az életképről. Én is sietek haza, átfagytam alaposan a vékony bőrzakóban.

Lehetne mindez szimbólum is.

Ideteszem a dal videóját. Nem mintha tetszene, de így együtt talán összeáll valamivé.

Játszhatnánk olyant is, hogy kinek mi jut eszébe erről a képről.

Még hogy Szombathely nem elég vonzó célpont a külföldi turistáknak. Olyannyira az, hogy valakinek még a klasszikus jobbkormányos taxival is megéri átruccanni a ködös Albionból. (Ma este engedélyeztem magamnak a közhelyeket.)

A képek kedden készültek a Thölöly úti nagyparkolóban.

Ennyire tré lenne már a forint?

Kellemes dolog a vasárnapi reggeli futás. Főleg ősszel, napsütésben. Még akkor is, ha egy kicsit elmértem a távot. Először felfutottam az oladi dombra, onnan meg át a Király-sporttelepre. Elég is lett volna mindez, csak hát onnan még haza is kellett jönni. A belvárosban már kicsit kevertem az utcákat, de nem volt nagy baj, sőt, egész jól éreztem magam.

A világ a vasárnap reggeli napsütésben roppant kereknek látszik. Ünneplőbe öltözött, háromgyermekes család jön kézen fogva a miséről, apa fiával rendbe szedi az udvart, miközben bent anyuci főzi a vasárnapi ebédet. Szomorú arcú emberek mennek a látogatni a megyei kórházban, az éjszakai szórakozóhely közelében változatos nyomai vannak a hajnali eseményeknek.

Én meg futok büszkén.

Ebbe az idilli környezetben jön a megfigyelés, körülbelül most századszor, hogy a futók – ellentétben például a túrázókkal – nem köszönnek egymásnak, ha találkoznak. Nem kapjuk el a fejünket vagy szemünket, nem csinálunk úgy, mintha nem látnánk a szembejövőt. Csak éppen nem köszönünk. Hogy mi a magyarázata, azt nem tudom, de azért jelezném, hogy a futás nem az a kimondott társas sport. Egy idő után az ember már örül, ha nem kell megszólalnia, meg különben is, itt mindenki magával birkózik, a külvilág – főleg más emberek – ebbe nem nagyon férnek bele.

Ezt az elméletet -a magával birkózást – támasztja alá a másik megfigyelés: versenyen illik köszönni.

Kis hazánknak sikerült a New York Times mai nyitóoldalára felverekednie magát.

Igaz, nem a legpozitívabb értelemben. A cikk főleg arról szól, hogy jól megszívjhatják, akik svájci frankban vagy euróban vettek fel hitelt.

Meg hogy talán a pénzt a gazdaság felpörgetésébe kellett volna fektetni (mint Lengyelország, Csehország és Szlovákia), és nem a bevásárlóközpontokba.

Crisis Comes to Hungary in Loans of Francs and Euros

BUDAPEST — As the financial crisis rippled over Europe in recent weeks, Hungary found itself particularly vulnerable. The country — once a favorite of Western investors — is burdened with heavy debt. Worse yet, the government financed past spending sprees, in good part, with foreign currency loans that are growing ever more expensive as its own currency founders.

A cikket itt olvashatjátok el.

Jók ezek a munkanap felcserélések. Körülbelül annyira hasznot hoznak, mint a nyári időszámítás. Azaz gyaníthatóan negatívban van az ilyen jellegű tartományuk. Egy unatkozó közgazdász kiszámolhatná, mennyiben van a reggeli felkelés, utazás, a munkahelyeken elhasznált áram, fűtési hőmennyiség és egyéb jellegű járulékos kiadások, és mennyi hasznos munkavégzés párosul mindehhez. És nagy eséllyel az jönne ki, hogy mindenki jobban járna, ha az állam nagyvonalúan legyintene az egészre, mondván, jól van, nép, maradj otthon, ha van pénzed, azt költsed a hétvégén, majd visszajön adóban hozzánk, ha nincs, akkor pihenj egyet, annál többet tudsz majd dolgozni a jövő héten. Persze ilyet soha nem mondana, mert nálunk rend van.