A Borostyánkő Áruháznál elhárított jégdugó mellett egy másik is hízik a Szelestey utcai híd felett nem sokkal.
„Basznak ezek mindenre” – kommentálta a látványt egy arra járó hatvanas férfi, de azt nem fejtette ki, ki is a megszólíttatott: a patakfenntartó szervek, a politikusok, a patak mellett lakók, netán az égiek? Szerintem meg szép.
Szombat reggeli csengetés. Az ajtóban két hölgy áll, egy fiatal és egy középkorú, kezükben egy-egy nyitott, viseltes könyv. Én álmosan pislogok, ők meg láthatóan be szeretnének jönni. „A környéken mindenkit megkeresünk. Az Úr csodálatos üzenetét hoztuk” – mondja egyikük.
Hát ja. Nem lehet könnyű foglalatosság ez sem, de ez van, mindenkinek megvannak a maga problémái. Nekem például a téli bakancsom főzője mindig kiugrik a fémkampókból.
Mondtam én, hogy nagy kaland a téli bringázás. Reggel kellemesen lehűl az ember keze a kormányon, este meg sötétben megy haza, és elszámolja magát, a megszokott feljáró előtt ugrat fel a járdára. A ráfordulási szög lapos, a másik, alacsonyabb padkánál ez simán elég, itt viszont nem. Az első kerék visszapattan a szegénykőről, engem visz tovább a lendület, egy századmásodpercig nem tudom eldönteni, hogy nyújtsam-e már előre a kezeimet, hogy mégse az okos kis buksim csapódjon az aszfaltra, vagy markoljam-e meg még jobban a kormányt. A második verziónál maradok. Az egyensúlyomat persze elvesztem, koordinálatlanul kacsázom, lábam furcsa táncot jár az aszfalton az arra közlekedők őszinte érdeklődésére, miközben az adrenalin-szint is lökésszerűen emelkedik.
De a kormányt nem engedem el, és sikerül megnyernem a csatát. Jó jel.
Biciklizni mindig jó, januári reggeleken meg különösképpen. Az élvezetek fokozásához jelentősen hozzájárul, ha mínusz nyolc fokban otthon felejtjük a kesztyűt.
Az oroszok szívatóra állították a töketlen Európát, gáz éppen nyista, hideg jeszty, a magyar gazdaságot már előtte sikeresen tönkrevágta a kormány, a végső kenetet meg most feladja neki a válság. Aki benne van, tudna mesélni, mi a nagy földrajzi helyzet.
Ebben a szituációban mindenképpen üdvös, bölcs és hasznos, ha a politika baszakodni kezd a középiskolás tanárokkal, diákokkal, szülőkkel, áttételesen meg az egész magyar lakossággal, bizonyítván, hogy mennyire komolyan veszik drága politikusaink a választókat.
Délután ugyanis megjelent egy MTI-hír, mely szerint „hétfőtől háromnapos szünetet rendelnek el 18 megyében az önkormányzatok által fenntartott középiskolákban a gázkrízis miatt. Ódor Ferenc (Fidesz), a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke elmondta: az intézkedéssel 18 megye vezetője teljes mértékben egyetértett.”
Szó mi szó, elég elkapkodott dolognak tűnt az intézkedés, de volt nagy öröm az diákok körében. Gondolom, közben a tanárok, kollégiumok szervezkedtek, hogy akkor ez most hogyan lesz. Hogyan lenne? Sehogy. Néhány óra múlva ugyanis a kormány bemutatta a fityiszt, a kormányszóvivői iroda ugyanis közölte, hogy „a közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján nem rendelhetnek el a megyei önkormányzatok rendkívüli iskolai szünetet”, így aztán semmi gázszünet, mindenki megy, ahova kell.
Jó lenne, ha az egész magyar politikai elit is már elmenne valahova.
Fogalmazzunk visszafogottan. Szóval van úgy, hogy az ember némileg egy hupka mélyén érzi magát. Valahogy odakeveredett. Na de az ég kék, süt a januári nap, ő próbál fütyörészni, zsebre dugott kezét megfeszíteni, szemét pedig a fák csupasz ágai között felbukkanó végtelen térbe fókuszálni.
Nem úgy van az, hogy bort iszok és vizet prédikálok. Merthogy nemcsak javasoltam az ünnepek előtti tévéajánlómban, hogy fel kell venni a szilveszteri délutáni filmeket, de valóban így cselekedtem. Egy jó öreg VHS kazettára rögzítettem a Jó és a Rossz és a Csúf örök klasszikust, hogy aztán majd valamikor fiammal újranézzem.
Nos, újranéztük. És örömmel vegyes meglepetéssel konstatáltam, hogy ugyanolyan jó, mint amilyennek kamaszkoromban gondoltam. Western és anti-western egyszerre, látszik, hogy akik csinálták (rendezte: Sergio Leone), nemcsak a szakmai tudásukat, de szívüket is belecsömöszölték a filmbe.
Ami a legérdekesebb, az az időtállóság. 1966-ban forgatták a filmet, de még ma is nagyon frissnek és modernnek hat. Nemcsak hogy nézhető, de továbbra is nagy élményszámba megy. Legalábbis nálam. A műfaj legjobbja. Szerintem.
Gondolom újra és újra felvetődik mindenkiben a kérdés: miért nehéz az újságírók élete? Valós kérdés, ami valós válaszért kiált. Mondok egy példát. Ott vannak mondjuk azok a sajtótájékoztatók, ahol az újságíró egy olyan sörnyitót fog ki, aminek ki van kopva a nyitórésze vagy mi. Ennek következtében a nyitó nem akad be a kupak recés szélébe, hanem csak kattan egy közepesen hangosat, és megcsúszik rajta. Ilyenkor adódik a dilemma: újrapróbálkozni vagy sem. Ha nem próbálja újra, az látványos megfutamodást és további szomjas állapotot jelent, ha megpróbálja, az nagy valószínűséggel egy sorozat újabb közepesen hangos kattanást, és ebből következve a kollegák és a politikusok élénk figyelmét jelenti. Egy másik, használható sörnyitó beszerzése – tekintettel a szituációra – szintén macerás tevékenység. Nem beszélve arról a blamázsról, ha a másik sörnyitó is kopott.
Milyen szerencse, hogy ma minden rendben volt, a Fanta egyetlen pöccre nyílott.
Csak hogy én is mondjak valami okosat. Szerintem ne szegény Ollo blogján vitatassuk meg a dolgokat, hanem itt. Mindenki okulására.
To Harle:
Általános: A képlet nem olyan bonyolult, de az a szép, hogy mindenki nagy összeesküvéseket sejt ott, ahol semmi sincs, csak a nagy büdös hétköznapi valóság. Érdekek, személyiségek, ilyesmi. Én nem hiszem, hogy szándékosan ártani akarnál nekünk, de cserébe te is hidd el, nem jár éjjel-nappal azon az agyunk, hogy hogyan tegyünk keresztbe egy – számos pozitív tulajdonságú, de mégiscsak kicsi – oldalnak. Van más dolgunk.
Kimozduló. Te úgy érzed, neked volt igazad, én úgy érzem, nekem. Sose fogjuk meggyőzni egymást. Ne ragozzuk. Rég volt.
Év végi összefoglaló: nem gondoltam, hogy ez olyan fontos neked. Tényleg az van, hogy a két ünnep között elég sok minden volt, és erre már nem maradt energiám, kedvem. Te is tudod, hogy ez nem 8-10 perc. Ha felhívsz, és felveszed, lejegyzeteled, elmondom, amit gondolok a kérdésekről.
I. D. : Megállapodtatok, hogy nem foglalkoztok mással, aztán te a VN-t kezdted basztatni (az ALON blogján, tehát velünk azonosítják a véleményt, de mindegy), ID meg titeket. Szerintem belefér mindkettő a véleményalkotásba, hogy értelme, célja és mozgatórugója micsoda, majd kikombinálja az olvasó. Ha érdemes.
To Mindenki:
Ollo: Biztos én vagyok földhözragadt gondolkodású, de valahogy nem tudok hinni benne, hogy Ollo (és Valkó Eszter ) a CIA (KGB, Moszad, MSZP, EKG stb.) beépített ügynöke. Fura és sokat elmond a viszonyokról, hogy mindenki azonnal szürreális kombinációkba kezd.
Ő – úgy tűnik – valóban nem azért kezdett blogolni, hogy a közösség tagja legyen, hanem hogy zavart okozzon benne. Ő tudja, hogy miért, engem annyira nem érdekel. Szélsőséges esetben persze száműzhetjük, de ez legyen a végső eszköz szerintem. Majd megszavaztatjuk vagy mittomén.
Mert demokrácia van. És ez jó. Hogy mennyire tudunk élni vele, az meg látszik a bejegyzésekből.
Nem tudom ki tette fel az újévi tűzijátékot védő szalagokat a városházánál, az viszont biztos, hogy négy napja nem volt még ideje senkinek a leszedésére.
Szép csendélet, ahogy a leszakadt cuccot ide-oda fújja a szél, meg ahogy az autók átkelnek az izgő-mozgó akadályon.