Józing

Az utóbbi években isten tudja, hogy hány politikai jegyzetet és blogbejegyzést tettem közzé. Nagyjából ennyi értelme volt.

Előre.

Tapasztalataim szerint a politikai, vallási, etnikai, életkori, világnézeti árkok mellet az emberiséget totálisan megosztja a habos puding problémája is.

Egyesek szerint a felszínre csomagolt habot össze kell keverni az alatta levő csokis, vaníliás stb. pudinggal, mások szerint viszont éppen ellenkezőleg: a habot íz és fogyasztás szempontjából teljesen külön kell kezelni.

A két faj közötti konfliktus mélynek és nem feloldhatónak tűnik.

Mivel nem vagyok pénzügyminisztériumi közgazdász, nem tudom pontosan, mivel lehetne rendbe tenni az országot. Viszont van egy gyanúm, hogy ilyenekkel nem:

„A kormány azt javasolja, hogy visszamenőleg január 1-jétől emelkedjen a személyi jövedelemadó 18 százalékos kulcsának sávhatára 1,7 millió forintról 1,9 millió forintra …A munkáltatói járulékok 5 százalékponttal 27 százalékra csökkennek ezév július elsején a minimálbér kétszereséig, majd jövőre e felett is. A rehabilitációs hozzájárulás azonban háromszorosára, 578 ezer forint fölé nő évente. A vállalkozói járulék pedig 1,5 százalékponttal csökken … a magánszemélyek 4 százalékos különadója is megmarad még az idén, jövőre azonban eltörlik. A 20 százalékos áfa 23 százalékra nő 2009 július 1-jén, a béren kívüli juttatások közül az üdülési csekk és az étkezési hozzájárulás eddigi adómentes értékének fele marad csak adómentes.”

A kormány eheti – cirka kétszáztizenhatodik, és nyilván nem az utolsó- adóreformjavaslata itt olvasható.

Mint amikor az akkumulátor fenékzárlatot kap. Lehet töltögetni naponta, lehet próbálkozni, imádkozni, de erő már soha nem lesz benne annyi, hogy elindítsa a motort. Csak reszel, kínlódik, lefullad. Ennyi volt benne. És hát eredetileg sem volt egy nagy szám.

Igaz, a reménytelen kerregés kellemesen elszórakoztatja az utca lakóit.

… csak az elmúlt három nap kicsit sűrű esszenciát hozott.

Még felsorolni is tereh lenne.

Nem is sorolom.

Tudjátok, a Harlem Globetrotters járt az Aréna Savariában.

Itt tudjátok megnézni őket.

Ha jó számolom, ötödször teniszeztem életemben. Először 5-6 év kihagyásokkal űztem a sportot, de két éve átálltam az éves ciklusokra. Merthogy fontos dolog a rendszeresség.

Az idei másfél órámat szombat délután abszolváltam. Akkor volt egy potyapálya.

Bár valószínűleg a leghülyébb számolással szembesül az ember a sport kapcsán, úgy érzem, szeretek teniszezni.

Lelkesedésemmel, rendhagyó mozgás- és ütéstechnikámmal az egész sátor figyelmét le tudom kötni.

A fenti fotó a tavalyi teniszórát, azon belül is az egyik villámszervámat örökítette meg.

Mint emlékezetes, a Fidesz nemrég beterjesztette a három csapás nevű törvényjavaslatát, mely szerint életfogytiglani börtönt kapnának azok, akik háromszoros visszaesőként követnek el erőszakos bűncselekményeket. Az elképzelés az amerikai, úgynevezett three-strikes law mintáját követné, és halvány gőzöm sincs arról, hogy működne-e. Nem is az én dolgom eldönteni.

Viszont érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mi lenne, ha a három csapás elvét kiterjesztenénk a politikára is.

Avagy mit érdemel az a politikai erő, amely három évtized alatt háromszor viszi be az országot a gazdasági málnás legmélyebb dzsumbujaiba?

Nem mondom, hogy nem borzongató érzés a málnás mélyén lenni, különösen mostanság, de talán a kérdésre adandó válasz is rejt némi izgalmakat.

A dolgok mélyére gondolva valószínűleg Magyarország dicsekedhet a világ politikailag leginkorrektebb cukorkájával.

El tudom képzelni, ahogy valaki Negrót osztogat Harlemben.

A kis kosárkámban azonban elmegy. A torok kéményseprője, ugye.

Most leginkább az hiányzik, hogy egy részeg kéményseprő becsöngessen, bakancsban végigdzsanázzon a gyapjúszőnyegen, kiállítson valami koszlott fecnit, amely szerint nekem egy valagnyi pénzt kell fizetnem azért, hogy ő az idén sem megy fel a padlásra, ellenben a világ egyik legjobb órabérét kasszírozza be.

Félreértések végett: ma semmi ilyen nem történt. Éppen ezért vágyom rá.

Te mire vágysz most leginkább?