Négy napig 100 forintért adott egy gombóc fagyit a belvárosban az egyik most nyílott nagykaliberű fagyizó.
Elcsábultam, szombaton vettem két gombócot, egy vadepreset meg egy sportcsokisat.
Jó volt.
Ma kíváncsiságból visszamentem.
Egy gombóc 160 forint. Nem vettem.
Visszazökkent a világ.
Érdeklődéssel figyelem a görög eseményeket, van egy olyan gyanúm, hogy ami most történik ott, az sokkal jobban befolyásolja jövőnket, leendő mindennapjainkat, szombat estéinket és hétfő reggelinket, mintsem gondoljuk.
Akármilyen szögből közelítem meg a kérdést, mindig két olvasata van, melyek látszólag ellentmondanak egymásnak, valójában csak erősítik egymást.
Először is nyilvánvaló, hogy Görögországnak semmi keresnivalója az euróövezetben, ha a feltételeket komolyan vesszük. Amikor felvették őket, gyakorlatilag már akkor is csak mindenféle csúsztatásokkal, füllentésekkel, szemhunyásokkal ment, úgy, hogy mindenki tudta, hogy az egész csak papírmasé. Mint ahogy most is mindenki tudja, az országnak esze ágában sincs másként élni, mint korábban, hogy permamens csődben van, marad is, csak gáz lenne kimondani. Olyan nem európai.
Másrészt Görögország, magától lehet soha nem csatlakozott volna az euróhoz, oda úgy lökték be mások, és az, hogy tele van adóssággal,legalább annyira jó annak, aki a kölcsönt adta, mint aki eltapsolta. (A Provident-kölcsönöket is nagyobb biznisz odaadni, mint elkölteni.)
Azaz sok országnak és banknak nagyon is jól jött, hogy valahova ki tudja helyezni a pénzt, és minden bizonnyal ez lesz az oka, hogy az európai nagyfiúk nem fogják engedni, hogy Görögország idő előtt otthagyja a partyt.
A harmadik szempont, az én szempontom meg az, hogy Görögországban hihetetlenül kék a tenger.
Könyvesboltban járni jó. Az ember csak bemegy, látja a teli polcokat, ismeri az értelmes eladókat, körülötte értelmes tekintetű emberek lapozgatják a kínálatot.
És a kínálat az pazar.
Kiváló kortárs magyar regények, nyálcsorgatóan gusztusos formában újra kiadott klasszikusok, sima papírú, burjánzó ábrákkal csurig töltött, szórakoztatva informáló ismeretterjesztő könyvek, komoly szakirodalom-hegyek, és soha nem látott ponyva-választék.
Mégis
A könyvparadicsomban ácsorogva, sóvárogva, ácsingázva, valahogy azt érzi az ember, hogy miközben eljutottunk ide, elveszett, elpárolgott valami, nemcsak zsebemből a vásárláshoz szükséges pénz, hanem valami még lényegesebb.
A könyvesboltok szépen harmonizálnak a rendszerváltással.
Most hallottam, hogy egy szülő átlagosan napi 7 percet szán a gyerekével való foglalkozásra.
Ennek a számnak apropóján ellenőriztem, hogy jól emlékszem-e, hogy egy átlag magyar napi 4-5 órát tölt a képernyő előtt. Jól emlékszem.
Azt álmodtam, hogy újra le kellett érettségiznem. Nem csak nekem, hanem mindenkinek, illetve az én korosztályomnak biztos.
Talán túl sok oktatási reformos cikket szerkesztettem be az utóbbi időben.
Mindenesetbe egy nagy épületbe kellett mennem, talán Pécsen. Ott volt néhány ismerős is a korosztályomból.
Miközben a vizsgák megkezdésére vártunk, rájöttem, hogy semmit nem tanultam, és ez -például matematika esetében – nem túl megnyugtató. Próbáltam felidézni magamban a közel három évtizeddel ezelőtti matekfeladatokat, de nem nagyon ment.
Gondoltam, nem baj, majd lesz valahogy.
Nem mellesleg – a többiekkel ellentétben – semmiféle felszerelésem sem volt.
Mindezen vészjósló előjelek ellenére csak közepes mértékben öntött el az aggodalom.
A vizsgából aztán nem lett semmi, mert felébredtem vagy másfele kanyarodott az álom.
Egy-két tippem eddig is lett volna, hogy mitől lehetne még kerekebb az életem.
De új feldedezésem és vágyam van: jurtasátor.
Klassz lehet egy ilyen, mert „Újra divat a jurtasátor – télen hűt, nyáron fűt!”
Azaz télen megvesz benne az isten hidege, nyáron meg megmekkenünk a hőségben.
Ellenálhatatlan ajánlat.
A gyengélkedés nagy erőssége, hogy úgy lehet olvasni teljes munkaidőben, hogy nemhogy lelkiismeret-furdalása nincs az embernek, de – mondjuk a kortárs amerikai drámákat habzsolva – úgy érzi, ma is mindent megtett magáért, a családjáért, barátaiért és üzletfeleiért.
Csütörtökön a koradélutáni órákban egy férfi sportcipő kellette magát Szombathelyen a Szent Imre herceg útján, a Maci húsbolt előtt.
A pár másik tagja néhány száz méterrel odébb várakozott.
Az előzmény nyitott történet.
Nincs igaza, aki azt hiszi, hogy az újságíró szakmában elhanyagolható lenne az akkumulátortöltés szerepe, mind kvalitatív, mind kvantitatív értelemben.