Zene


Ez egy igen-igen kemény világ

Időpont: Szerda este, 17.30. Helyszín: Az otthonom „Szabó Gyuláné vagyok Budapestről az Interakármi káeftétől. Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljak egy háromnapos ….” Bang! Itt, ebben a pillanatban csaptam le a telefont, azt hiszem, életemben most először. Korábban egy kicsit még hallgattam ilyenkor a betanult szöveget, majd határozottan, de udvariasan közöltem, […]


Az Analóg Cuvée tulipánja 2

Aki azon kesereg, hogy jaj, de mennyire gyatra a magyar popzene, de régen bezzeg mennyire jó volt, annak, kérem szépen, egyszerűen nincs igaza. A helyzet ennél hangyányit bonyolultabb. Egyrészt nálunk az emberek fiatalkorban sem érdeklődőek túlságosan, a harmadik X után pedig az új dolgok iránti kezdeti lanyha érdeklődés is elenyészik. […]


Cseh Tamás: Ács Mari (aki benne maradt)

Első Cseh Tamás-lemezem a Fehér babák takarodója volt. 1979-ben jött ki, és én melegében megvettem, mert akkortájt értesültem megbízható forrásból, hogy Cseh Tamást kell hallgatni. Hallgattam is ezután Cseh Tamást, élőben és lemezről, hol nagyon sokat, hol nagyon keveset. Az utóbbi évtizedben inkább az utóbbi. Mindenesetre elég hamar rájöttem, hogy […]


Ugyanaz, de mégis másik Sziget

Fix tájékozódási pontok – értsd: egymillió ember, éjszaka,  sötétség, sátorzsinórok, Toi-Toi vécék, öt sör, három Unicum stb. – hiányában egészen elvesztettem tájékozódási képességeimet a Hajógyári-szigeten. Ahogy a mellékelt ábra mutatja, a hely kicsit más arcát mutatja így október végén. (A képen a fickó én vagyok.)


Ostrom egy kicsit másként

Mottó:
„Alattunk morajlik a város
Kicsi és jelentéktelen,
Nem tudom, hogy mire várok,
De ha meglátom, felismerem.

Romolj meg, ostromolj meg,
Szelíden, szépen és halkan,
Romolj meg, ostromolj meg,
Nagyon durván és nagyon lassan…”
(Európa Kiadó: Ostromolj meg!)

Az internetben az a jó, és egyben a borzasztó, hogy számszerűsíteni lehet mindent.

Tisztán látszik, mi az, amire a nép gerjed, és mi az, ami hidegen hagyja. Ezek a számok olykor köszönőviszonyban sincsenek azzal, amit a gyanútlan olvasó gondol minderről.

Kegyetlen például a YouTube számlálója is.

Kiderül, hogy azok a zenék és előadók, akik körül gyakorlatilag az életünk folyt a nyolcvanas évek közepén, csak egy nagyon szűk réteg (nagyrészt az elvarázsolt bölcsészhallgatók) univerzuma volt, sok győnyörűséges köldöknézegetéssel és megismételhetetlen éjszakákkal.

Alba Hyseni Európa Kiadó-feldolgozását még háromezren sem hallgatták végig.

Pedig, pedig.

Aki nem volt része az univerzumnak, annak valószínűleg nem sokat mond az egész, ha viszont te, kedves olvasó, egészen véletlenül tudod, miről beszélek, hallgass bele a dalba, ami úgy gondolja újra a „Romolj meg!”-et, hogy még 2012-ben is tud finoman borsózni tőle az ember háta. Pedig nem vagyok egy múltba merengő típus.

Alba Hyseni nevére a Petőfi MR2 Akusztik műsorának az archívumában bukkantam.

A hölgyről részleteket például a Nol.hu-n lehet olvasni.


Kazettáim adta jó érzés

Egy nyelvi kazettát keresve (persze nem találtam meg) lepakoltam a polcról és kicsit rendbe szedtem a kazettáimat, melyeket annyi de annyi szeretettel, lelkesedéssel és munkával gyűjtöttem össze még a nyolcvanas és a kilencvenes években.

Több száz van belőlük.

Most, a digitális korszakban már csak egy letűnt korszak emlékei, és bevallom, csak nagyon ritkán hallgatom őket.

De ahogy az előadókra nézek, és visszaidézem a zenéket és a korszakot, azt kell mondom, hogy emelt fővel tudom vállalni az összest.

Jó érzés, tényleg.


Sziget-emlék országnak, világnak

Ezt a Sziget-fotót még nem publikáltam, valahogy sehova nem fért oda áramvonalasan.

Most is szemérmesen fekete négyzetet raktam az arcokra és az intim tájakra.

Pedig, ahogy a mellékelt ábra mutatja, a spanyol srác egyáltalán nem volt szemérmes a 2009-es Sziget egyik napos délutánján.

Megmutatta országnak-világnak.

A publikálás apropója, hogy holnap kezdődik a nagy hepaj, minden magyar médiában Gerendai „Veszteséges” Károllyal lesz interjú, mindenhol ugyanazokkal a klisékkel.

Én most visszaolvastam, mit is írtam a Szigetről utolsó látogatásom alkalmával, és örömmel nyugtáztam, hogy minden mondata vállalható most is.


Az angolok a csecsemőtejjel …

Angoltanár létemre nem vagyok anglomán, de azt el kell ismerni, hogy ebben a gitárműfajban nagyon nem lehet megverni őket.

Hasonlítgathatnánk zenekarokat, közízlést, a londoni klubokban és aluljárókban felbukkanó zenekarokat, de ehelyett most betennék két videót.

Az elsőn egy 8 éves angol kiscsaj, Zoe Thomson játszi, a másodikon a lánynak a zenekara, a Mini Band ad koncertet egy fesztiválon. Egy Metallica-számot, az „Enter Sandman”-t játsszák.

Könnyű nekik, mondhatni, már a csecsemőtejjel is ötzsebes-farmer-britpopot szívnak magukba, ráadásul a nagymama sem a kultúrházas Koós Jani-haknin ismerte meg a nagypapát, hanem amikor együtt elstoppoltak Liverpoolba a Beatles-koncertre.

Nem mindegy, my friends, nagyon nem mindegy.


Britney Spears dala nem is annyira kriminális

Jó pár évvel ezelőtt azzal okoztam meglepetést és bosszantottam kicsit ismerőseimet, hogy azt próbáltam bizonygatni, hogy a Kozsó-dalok nem is annyiira rosszak, illetve nem úgy rosszak, ahogy azt nagyokos hozzáértők gondolják, ugyanis a maguk primitívségükben van bennük valami, amit nem is olyan könnyű előállítani, ellentétben a magyar pop és rock más borzalomközi előadónak életművével.

Az egykori Kozsó-tripem onnan jutott most eszembe, hogy egy hír kapcsán belehallgattam Britney Spears egyik új dalába (Criminal), és hát annyira nem is rossz. Sőt, hát, izé: egész jó.

És ha már előjött az énekesnő, úgyis mint blogom egykori főszereplője, örömmel teszem hozzá, hogy a szerencsétlen hölgy mostanság egészen jó passzban van, nem tárogatja a lábközét, nem borotválja a fejét és nem tanyázik a rehabban.

Most már régebb óta egy szakmabeli fickóval él, ha minden igaz ő látható az alábbi, sikamlósabb jeleneteket is tartalmazó videón.

Szerintem hallgassatok bele.