Nemrég a laptomon merevlemezén bukkantam rá erre az írásomra. Semmi drámai nincs benne, de mégiscsak nyugtalanító emlékeket idéztek fel bennem. Mintha egy hollywoodi disztópia-film kezdetébe cseppentünk volna. Csakhogy itt nem nézők, hanem szereplők voltunk. Még statisztaként is különös élmény volt ez a néhány nap. Kiteszem ide a blogra, mert van […]
A magyar turisták zöme nem a színház miatt megy Londonban, ha viszont mégis megnéz valamit, akkor az jellemzően valami híres musical a West End valamelyik nagyszínházában.
Ezek a programok akkor reálisak, ha a látogatók rászánnak egy kis időt a gyaloglásra. Kétségkívül nem könnyű beiktatni őket egy feszített városnézésbe, cserében viszont a város olyan arcát mutatja, amelyet máshogy nem ismerhetünk meg.
Egy nagyvárost a piacai legalább annyira jellemzik, mint épített öröksége. Az alábbiakban három londoni piacot mutatunk be személyes élmények alapján.
London bejárásához több hét is kevés, megismeréséhez talán egy élet sem elég. Mikor turistaként otthon elkezdjük a rákészülést, hamar rájövünk, hogy súlyos kompromisszumokat kell kötnünk és fájó szívvel lemondanunk néhány betervezett látnivalóról.
Ezekkel az infantilis felnőtt-mesékkel az a baj, hogy nem a gyerekkor édes ízét hozzák vissza, hanem valami egészen mást.
Tudjátok, ezek azok a saját gyártású, vicces vagy szomorkás képeim, amelyek a múlt hónap során felkerültek a Facebookra. Elég sok volt belőlük.
Nem, persze, hogy nem volt rájuk szükségem. Ezt a pénzt el lehetett volna költeni megannyi más hasznos dologra: félcipőre, fűnyíróra, kapszulás kávéfőzőre vagy telefon-kihangosítóra.
A színház szombat esti intim Grönholm-módszere és a szinte üres büféje után erős kontraszt a Savaria mozi előtere, ahol cirka félezer ember zsúfolódott össze, hogy meghallgassa a Vad Fruttikat.
Ezeket a mémeket gyártottam le és töltöttem fel a Facebookra 2017 februárjában.
