Miért jó, ha egy nőnek van pénze és saját szobája?
Mert akkor mondjuk regényeket tud írni. Legalábbis Virginia Woolf szerint. Ha gondoljátok, kifejtem bővebben, mert most éppen „nőügyekkel” foglalkozom.
Mert akkor mondjuk regényeket tud írni. Legalábbis Virginia Woolf szerint. Ha gondoljátok, kifejtem bővebben, mert most éppen „nőügyekkel” foglalkozom.
Az uniós halálcsillag elleni heroikus harc mellett nyilván nem okozhat gondot még néhány apróság.
Tudjátok, ez az a darab, amire olyan nehéz jegyet kapni. Nekem sikerült, de csak keveset árulok el róla, inkább próbáljátok megnézni ti is.
Miután az Indexen és a Port.hu-n is földbe döngölő kritikát olvastam a Fehér királyról, majdnem elment a kedvem a hétvégi mozizástól. De szerencsére már korábban megfogadtam a film egyik tételmondatát, mely szerint ne higgyünk vakon senkinek.
A színház szombat esti intim Grönholm-módszere és a szinte üres büféje után erős kontraszt a Savaria mozi előtere, ahol cirka félezer ember zsúfolódott össze, hogy meghallgassa a Vad Fruttikat.
A szombathelyi színház igazgatóválasztásáról ma sem tudunk többet, mint egy héttel ezelőtt. Nyolc plusz egy magyarázatot dolgoztam ki, mindenki kiválaszthatja a neki leginkább megfelelőt.
Egy lassan hömpölygő elbeszélést olvasva jöttem rá, hogy majdnem én is beleestem a sztereotípiák régi csapdájába.
Közel két hete írtam az utolsó blogbejegyzésemet. Nem arról van szó, hogy ne lenne mondanivalóm, és valójában az sem befolyásol, hogy tízezren vagy tízen olvassátok-e ezeket a sorokat.
Amikor iskolás voltam, vagy 6-8 újság járt a családnak, és még később is sokáig nem tudtam meglenni nyomtatott sajtó nélkül.
Korábban nem értettem az angolokat, mi a fenének tartják el a királyi pereputtyot, Buckingham palotával, nevetséges ceremóniáival és botrányos tagjaival. Ma már egy kicsit másként nézek erre az intézményre, különösen miután a londoni parlamentben egy idegenvezető elmagyarázta: mivel a királyi családot és a felsőház tagjait nem választják, így azoknak nem […]