jozing


ABBA vagy Boney M? 5

A Mamma Mia! című film sikere ismét előhozza az ősi nagy kérdést, amely 13 éves koromban került elém, és amelyre akkor egyértelmű választ adtam magamnak. Amihez most is tartom magam, de amit egyelőre nem árulok el.

Szóval Abba vagy Boney M?


Honecker időközben demokrata lett

Konrad Adenauer és Willy Brandt NDK-politikusok voltak, Honecker idején pedig demokratikus választásokat rendeztek – ezt gondolja legalábbis minden harmadik megkérdezett diák. Emellett sokan átlagos titkosszolgálatként tekintenek a Stasi-ra.

A legtöbb diák azt sem tudta, hogy 1961-ben ki építtette a fővárost a rendszerváltásig kettészakító berlini falat: sokan az NDK helyett a szövetséges hatalmakra vagy az NSZK-ra tippeltek.

Avagy Németországban sem hibátlan a diákok történelemtudása. Teljes cikk itt.

Nálunk is jó lenne valami hasonló felmérés. Pl amikor még tanítottam, meglepve tapasztaltam, hogy az érettségezett diákok fele nem tudta felsorolni, hogy kik a szomszédos államok. Komolyan.


És én szeretem

Már megvolt a rövid, de annál megérdemeltebb nyári szünetem, vissza a városba, ahol most tetőzik a nyár. Az e-mail forgalom ötödére esik vissza, nem lehet elérni senkit, a hőségtől lassított felvétel az élet, az aszfalt felett vibrál a levegő, az utcák szinte üresek, az autók elhagyták a belvárost, így a koradálutáni lusta órákban a legnagyobb zajt a bringakerekem csinálja, ahogy diszkréten sistereg alatta az észrevétlen puhuló bitumenen.

És ez így együtt valamiért tetszik nekem.


Fazekas, Ipkovich és a T-Mobile 10

Szép kis ramazuri kerekedett abból, hogy Ipkovich György polgármester bejelentette, „hogy fel kívánja bontani a város szerződését a T-Mobile telekommunikációs céggel, miután a vállalat súlyos erkölcsi aggályának adott hangot Fazekas Róbert diszkoszvető olimpiai indulása kapcsán”. (Teljes cikk).

Még ennél is szebb mindennek az esszenciája: a politika és a multinacionális tőke elvitatkozgat a vegyipari konszernek és az olimpiának nevezett mega-showbiznisz árnyékában.

Éljen a sport, a test és a lélek harmóniája. Este elmegyek futni.

Itt olvashatók a különböző vélemények. Nekem tényleg nincs.


Fesztiválképek feltöltve, hazafelé tömegbaleset a 84-esen

Ismét itthon. A fesztivál utolsó napját szkippelem, Datura tengerezik, vigyázni kell a házra.

Annyira nem bánom, egyrészt mert az idő ma délelőtt sem volt tökéletes, másrészt mert gyakorlatilag az összesen olyan zenekar lefutott az első két napon – kivétel a Quimby – akit nagyon meg akartam nézni.

A fesztiválról holnap írok egy hosszabbat, a fotókat már feltöltöttem. A 2008-as Balatone Fesztivál fotói itt érhetők el.

Tavaly vonattal jöttünk Zánkáról, az is élmény volt, az idén autóval, ez is, csak más okból. Valahol a 84-esen majdnem sikerült egy tömegkarambolban aktív szerepet vállalni. Közvetlenül előttünk öt autó csúszott össze egy lekanyarodó Lada miatt, ha jól néztem, két magyar, három német. Nekünk sikerült megállnunk. Néhány közülük igen csúnyán összetörött, de személyi serülés nem történt.

Sümeg és Sárvár között ezenkívül még két kisebb karambolt láttunk, pontosabban ezeknek utóéletét, az útszélére állított, törött autókat.

Vigyázzatok magatokra!


Balatone, filozófikus gondolatokkal

Az internetsátorban három gép a sajtóé. Nem tudom, összesen hány újságíró jön megy itt, de ennél mindenképpen több.

Mindennek következtében ahányszor benéztem ide, mindig foglaltak voltak a gépek.

Már le is mondtam a fotók letöltéséről, a kártyalaolvasót a szobámbam hagytam, így aztán most végre idekeveredtem (töküres az összes sajtógép), nem tudok képeket felnyomni. Majd otthontól az összeset.

Tegnap nagyon jó koncerteket adtak a Ludditák, a Kaukázus és a Belga is.

A zene mellett továbbra is az időjárásé a főszerep. Dél körül pár órára kisütött a nap, a sár valamennyire kezd felszikkadni, de most megint sötét felhők gyülekeznek. A meteorógusuk megint faszán mellélőttek.

Na, most legyen elég ennyi, illetve még két rövid, de filozófikus gondolat:

1) a lángiost is el lehet rontani
2) el kellene kezdeni a trial bringázást

Egy Belga képet azért idehúzok az indexről, ahol egy kissé mellétalálós koncertkritika is van a csütörtökről:


Sár van, babám

No, kérném tisztelettel. Itt ülök a balatonparti sajtósátorban. A nap hol előjön, hol elmegy, és újabb sötét felhők gyülekeznek.

Ha az utóbbiek győznek, akkor lesz csak cifra világ. Ugyanis nem a hideg és az eső a legveszélyesebb, hanem a sár. Az járt a legjobban, aki eleve rákészült, és gumicsizmában érkezett.

A helyzetet nehezíti, hogy a part füves, amit a pavilonok és színpad építése közben feljártak a nagy dög gépek.

Megyek, hallom, kezdődik a Ludditák.