Persze, lehet filozofálni, politizálni, szociologozálni, gazdasági elméleteken fejet törni, jó és szép dolgokon álmodozni, példát mutatni, mindezt az interneten megosztani az olvasókkal.

Ezek remek dolgok.

Mindazonálal ma reggel így nézett ki az egyik nagy hírgyűjtő portál legnépszerúbb 100 cikk dobozának a legteteje:

Itt most jöhetne egy hosszú elmélkedés, de nem jön.

Hiába mondtam, hogy ne, hogy legyen inkább helyette tavasszal mondjuk egy halászlé, ha majd meglátogatjuk – mert azt is nagyon jól tud főzni -, de anyu nem hallgatott rám, idén is feladta a karácsonyi csomagot.

Nagyon jól tudja persze, hogy közgazdasági nonszensz néhány kiló almát, narancsot, egy kis fügét és hasonlókat egy nagy papírdobozban végigutaztatni az országon, de anyu már csak ilyen makacs lélek. Megvan a maga – mind a racionálistól, mind a szentimentálistól meglehetősen távol álló – elképzelése a karácsonyról, és nehéz eltántorítani tőle.

Azt hiszem, örököltem tőle ezt-azt. És hát anyu nem könnyű eset.

Az egész persze messze elmarad a média által sugallt ítéletidőről, hófúvás nyilván van, különösen, ha az ember a kisebb, de annál érdekesebb utakat választja, de az egész – még nyári gumikkal is – inkább érdekes, mintsem félelmetes.

Így aztán megáll, kiszáll, kamerát, szemet beindít, aztán gyönyörködik. Mert szép. Ahogy annyi minden. Csak meg kell állni hozzá, ki kell szállni, szemet (fület, kezet, szívet stb. ) elindítani és gyönyörködni.

Ideköltözésem, azaz a nyolvanas évek közepe óta izgat az a kérdés, hogy a kiadósabb havazások után miért nem takarítják el a havat Szombathely utcáin: hagyják, amíg a fehér pelyheket az autók jegesre beletapossák az aszfaltba, majd mocskos latyak lesz, és később magától elolvad.

Vajon egy ilyen kissé konzervatív, jól fésült, olykor karót nyelt város miért mutatja fel minden minden télen ezt a mediterrán slendriánságot?

A kérdés természetesen költői.

Oké, lehet hogy ez az év tényleg valamivel rosszabb volt, mint a múlt év, sőt még az is lehet, hogy sokkal. De mindenkit vigasztaljon az a tudat, hogy várhatóan még mindig valamivel jobb, mint a jövő év, sőt még az is lehet, hogy sokkal.

Szóval kéretik optimistának maradni.

Utolsó ülésén – mikor máskor? – a Parlament mégiscsak elfogadta az „egyszerűsített foglalkoztatásról” való törvényt.

Hogy az adott jogszabály mennyire egyszerűsített, mennyire vállalkozóbarát, életszerű, előremutató, áttekinthető és alapjaiban profi, azt bárki megláthatja, ha beleolvas a dokumentumba. Jó szórakozást kívánunk a böngészéshez, annál is inkább, mert ennek alapján szépen bemutatható, hogy mitől fullad meg a magyar gazdaság, hogyan sikerül mindig minden célnak az ellenkezőjét elérni. Pusztán a jog által.

Ebben az esetben például a foglalkoztatás még feketébbé válását, a vállalkozások elmenekülését, alternatívaként a bürokratikus posványba süllyedést sikerül kiverekedni.

Akik ezt a törvényt megalkották, elfogadták, akkor járulnának hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez, ha most gyorsan felvennék a szokásos év végi jutalmat, aztán elmennének karácsonyozni, megvennék az új lcd-tévét, jól teleennék magunkat bejglivel, halászlével, fogadnák a rokonokat, szilveszterkor fújnák a trombitát, berúgnának, mint az albánszamár, aztán január 4-én nem mennének vissza dolgozni. Helyette egyszerűsítetten lelépnének, lelépési pénznek kivehetnék a svájci bankszámlán megbúvó összeg egy darabját.

Aztán a később akár a többit is, tényleg nem érdekel már, csak aki akar, legalább azt hagyják dolgozni.

De miért nem, tényleg?

Több száz oldalas élvezetes szakirodalom-rákészülés után éjjel 2 és 4 között elolvastam Shakespeare Szentivánéji álom című darabját.

Jaj, de jó volt!

Van annak valami diszkrét bája, hogy az ember akkor olvassa a legrövidebb és legelvarázsoltabb erdei éjszakáról szóló története, amikor valójában a leghosszabb, havas-latyakos, nagyon is szürke kisvárosi téli éjszaka van. Odakinn.

Odabent más.

Az a baj az ilyen Shakespeare-kaliberű dolgokkal, hogy utána az ember hajlamos ehhez a mércéhez viszonyítani, amikor másnap reggel – visszaereszkedve a földre – körülnéz.

Immár hivatalos, hogy a Fidesz nem indítja Lentiben Nógrádi Lászlót, a város polgármesterét. Sajnálom, őszintén sajnálom. Hüpp.

Pedig olyan felemelő élményeink vannak azzal kapcsolatban, amikor szerkesztőségünk a közelmúltban megpályázta a város honlapjának üzemeltetését.

Egy izgalmas – és kacagtató fordulatokban gazdag versenyben – nem mi kaptuk a munkát.

Ragozhatnánk, de csak legyintünk. És igyekszünk titkolni könnyeinket.

A képen látható terméket még repiajándékként kaptam 4-5 évvel ezelőtt. Azt mondták, vízzel működik, a lábában van a víz, ha kifogy, akkor megáll és utána kell tölteni.

Nem nagyon hittem az egészet, mert iszonyúan pár száz forintos kínai gagyinak nézett ki az egész, de annyira nem is foglalkoztam vele. Odaadtam a fiamnak, aki íróasztalára tette, jó nagy számai vannak, könnyű leolvasni, hogy éppen hol tart délután a tanulóidő.

Pár éve majdnem elfogyott a lábából a víz, akkor utánatöltöttük.

A napokban viszont eltűntek a számok a kijelzőjéről. Megint utánatöltöttük, amitől visszajöttek a számok, és szépen megy tovább. Tényleg úgy tűnik, hogy vízzel megy.

Utánanéztem az interneten, pár ezer forintért tényleg árulnak ilyesmit, mindenhol bizonygatják, hogy nem átverés az egész. Csak éppen azt nem írják, hogy ez hogyan a fenében lehetséges.

Nem vagyok nagy híve a másolt lemezeknek, nincs is belőlük sok, az összes állományom talán 5 százaléka ilyen.

De minden bizonnyal növekedni fog ez az arány. Úgy érzem, ez nem annyira az én fukarságomon múlik, sokkal inkább a lemezipar kapzsiságán, de ezt a szálat most nem bontanám ki.

Jobban izgat a kérdés, hogy hogyan lehet esztétikus másolt cd-t előállítani. Most úgy gondolom, a színes cd-lemezek afféle kompromisszumot jelentenek. Főként ha megoldható lesz, hogy fehér színnel írjak sötét alapokra. Egy fehér iront már beszereztem (annyira nem volt olcsó), most már csak a betűvetést kell esztétikailag elfogadható szintre hozni.

Mielőtt valaki felveti a kérdést, a másolás jogi oldalát egy 2005-ös cikkben azt hiszem, már alaposan körüljártam.