A pólók már régiek, de nekem csak a napokban sikerült lefotóznom őket Bécsben.

A tengerentúlról érkezett turisták állítólag gyakran összekeverik Ausztriát és Ausztráliát.

Ezt igyekeznek tisztázni a szuvenír pólókkal.

Naponta kb. 10-20 elektromos jókívánság fut be a szerkesztőségbe, aminek szívből örülök, annak viszont nem, hogy alig akadnak olyanok, akik helyesen le tudnák írni a karácsony szót.

Nos, akkor támadjon fel bennem az egykori magyartanár, és mindenki figyeljen!

A karácsony kisbetű.

Mert:

„Kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepeket, a nevezetes napokat, a rövidebb-hosszabb időszakokat, a történelmi eseményeket jelentő szavakat, szókapcsolatokat (bár olykor nem kicsi az érzelmi töltésük): március tizenötödike, anyák napja, május elseje, mindenszentek, karácsony, húsvét, nemzeti ünnep; a honfoglalás, a mohácsi vész, a bécsi kongresszus, a szabadságharc, az ónodi országgyűlés, a francia forradalom; stb.”

(A magyar helyesírás szabályai)

Nem gondoltam volna, hogy valaha személyesen is közöm lesz hozzá, de hát az élet furcsa kacskaringókat tud írni.

Most például közlekedési eszközt hajtunk London és Bécs (Graz, Pozsony, Zágráb, Budapest, akármi) között.

Ahogy a videóból is látszik, hihetetlen állapotok uralkodnak Londonban.

Ha nálunk lenne, valószínűleg egetverő politikai botrány lenne.

Kint próbálják kezelni a dolgokat, de meglehetősen kevés sikerrel.

A furcsa az, hogy Londonban esett vagy 5 centis hó, van egy kis latyak és nulla fok körüli a hőmérséklet.

Szóval ott sem tudják mindig mindenben a frankót.

Az utóbbi napokban fiammal visszanéztem a Keresztapa mind a három részét. Már arra sem emlékeztem, hogy láttam-e őket mind, vagy csak a regényt olvastam.

Már az első résznél élveztem történetmesélésnek ezt a kényelmes tempóját, meg az egészet, ahogy van.

A sztorit, a karaktereket, az idősíkok váltakozását és mindazt a mögöttest, amit Maria Puzo, az író, és Francis Ford Coppola belehabart ebbe a műbe.

Az első részt a múlt hét végén, a másodikat péntek este, a harmadikat szombat este néztük végig.

És most motoszkál a fejemben az egész. Mint minden nagy műnek, ennek is sokrétegű az érzelmi és a gondolati üzenete.

Meg kell érni egy bizonyos kort, meg kell, hogy karcoljon mélyebben az élet, le kell számolnunk magunkban bizonyos illúziókat ahhoz, hogy a film alsóbb rétegeibe is eljussunk.

Ajánlom mindenkinek meg- vagy visszanézésre.

Az alábbi videó tanulsága: lehet, az emberek másként ítélik meg teljesítményedet, mint te magad.

Másrészt viszont az is kiderül, hogy nem is olyan nehéz néhány boldog percet szerezni a többieknek. Én vagy tízszer hallgattam vissza fülig érő szájjal, és mindig vannak benne kiaknázatlan tartalékok.

Avagy a világ legrosszabb de legviccesebb Sweet Child of Mine feldolgozása.

Tegnap este olvastam, de már (szégyenemre) nem jut eszembe, ki a szerző.

Légyege, hogy kétféle ország van:

1. Ahol a múlt megítélésében konszenzus van, viszont nagy viták vannak a jövőt illetően.
2. Ahol nagy viták vannak a múlton, a jövőről viszont nem nagyon beszélnek.

Az első típusú országok a sikeresek, a másodikak a nyomorultak.

És még mindig nem tudom, hogy ki a szerző.

Fürdeni szinte mindig jó. A legjobb a vadvíz, lehetőleg minél tisztább vizű, legyen az tenger vagy hegyi patak, az sem baj, ha csak 5-6 fokos.

Jó a meleg vizű medence is, lehetőleg télen, amikor kint fagy és varjak kárognak át a ködön az kopár ágakról.

Ha más nincs, akkor legyen egy zuhany. Csak aláállni. Esetleg dúdolni valamit. Például ilyesmit.

Ebédre kebabot, vacsorára baklavát ettem. Ujjaim még ragadnak, érzem a fogam alatt a mézes diós cuccot.

Mondanom sem kell, hogy továbbra is lelkesen támogatom Törökország EU-tagságát.

Matthew Boyden Az Opera kézikönyve című – nem mellesleg remek – könyvében azt olvasom, hogy Debusssy Pelléas és Mélisande operájának 1902-es párizsi bemutatóját a – magyar választási kampányt idéző hasonló – hatalmas sajtópolémia, személyes konfliktusok, botrányok, sőt kávéházi verekedés előzte meg.

Más szóval: akkor még volt értelme operát írni.

Hogy a magyar választásoknak mekkora értelme van, az szerintem úgy fél év múlva derül ki.

A héten két alkalommal is volt szerencsém figyelemmel követni a Tv2 esti híradóját. Gyakorlatilag bűnügyi krónikából és némi plötyplöty anyagból állt mindkettő.

Értem én, hogy miért: gondolom ezt érdemes gyártani. Nézettséget hoz, közben viszonylag olcsón kihozható.

Csak közben az jutott eszembe, hogy ezeknek az adóknak a törvény szerint hírműsorokat kell gyártania.

Nincs energiám utánanézni a pontos jogi háttérnek, de talán érdekes kérdés lehet, hogy ezek a „híradók” hírműsoroknak számítanak-e egyáltalán.

Ha igen, akkor el van cseszve a szabályozás, viszont még korlátlan lehetőségek lehetnek a kiadáscsökkentés területén. Például YouTube videókat lehetne bejátszani, hírt csinálni a házi sztárok történéseiről (Claudia tegnap megtankolt) stb.