A gyengélkedés nagy erőssége, hogy úgy lehet olvasni teljes munkaidőben, hogy nemhogy lelkiismeret-furdalása nincs az embernek, de – mondjuk a kortárs amerikai drámákat habzsolva – úgy érzi, ma is mindent megtett magáért, a családjáért, barátaiért és üzletfeleiért.
Csütörtökön a koradélutáni órákban egy férfi sportcipő kellette magát Szombathelyen a Szent Imre herceg útján, a Maci húsbolt előtt.
A pár másik tagja néhány száz méterrel odébb várakozott.
Az előzmény nyitott történet.
Nincs igaza, aki azt hiszi, hogy az újságíró szakmában elhanyagolható lenne az akkumulátortöltés szerepe, mind kvalitatív, mind kvantitatív értelemben.
Mindig is érdeklődéssel tekintettem azokra a hatalmas különbségekre, melyek Magyarországon az állami és magánszektor között mutatkoztak, különös tekintettel az ott dolgozókra.
Most például arra gondoltam, érdekes lenne felmérni, milyen különbségek vannak a két szektorban dolgozók sztesszterhelése között, és ez hogyan jelentkezik például az egészségügyi állapotban, várható életkorban stb.
Én a baglyokkal vagyok.
Egy szombathelyi bolt előtt fogadott ma ezt az életkép. Nem lepődnék meg, ha valami nagy történet húzódna meg egy ilyen apróság mögött.
Sok apróság mögött húzódnak meg nagy történetek. Mostanában sem egyikre, sem másikra nem vagyunk vevők.
Hiába is tagadnátok, mindannyitokat az a kérdés gyötörte már régóta, hogy vajon mit mond Ralph Waldo Emerson, a transzcendentalista amerikai költő az irodalomról, költészetről.
Ha már ilyen jól letapogattam a vágyaitokat, mindjárt válaszolok is rá.
Ezt mondta:
„Az irodalom olyan, mindennapi életünk körén kívül eső pont, amely egy másik kör középpontját alkotja. Az irodalomnak az a feladata, hogy olyan kilátópontot kínáljon számunkra, ahonnét át tudjuk tekinteni jelenlegi életünket, és ennek segítségével talán lendíteni is tudunk rajta … Ezért becsüljük nagyra a költőt. A legfőbb érvvel és a legfőbb bölcsességgel nem az enciklopédiák szolgálnak számunkra, nem is a metafizikai értekezések vagy a hittudósok gyülekezete, hanem a szonettek és színdarabok.” (Körök, 1841)
A transzcendentalizmus egyébként annyira zavaros valami, hogy ez ember minél többet olvassa, annál inkább úgy gondolja, hogy van benne valami.
Jól érzem, hogy kíváncsiak vagytok a transzcendentalizmus lényegi kérdéseire?
Minden évben egy nap újra megerősítést kapok abbéli hitemben, hogy az internetes vállalkozás helyett kéményseprős céget kellett volna gründolni.
Idén ma volt ez a nap.
Régebben még el-elgondolkodtam az időről, hogy hova tűnik minden, ami volt, ha egyáltalán eltűnik, mert gyanús, hogy nem tűnik el, valami raktárba kerül örökre, és hogy a jövő tulajdonképpen egy pillanat, mely pillanat képei egyszer majd szintén a raktárba kerülnek.
Mostanában nem gondolkodom ilyenről.
De a mai történetesen olyan nap, amikor jó lenne valamerre megcsavarni az idő kerekét, kicsit előre vagy vissza. Nem sokat, csakhogy ne most legyen most.