jozing


Tölthető akkumlátor 2

Ma már csak ilyen kötözködő kedvemben vagyok. Délelőtt a postaládámban egy szombathelyi termékbemutatóra invitáló szórólap volt. Ebből itt egy részlet, amely ajándékként egy borotvával kecsegtet.

Méghozzá „tölthető akkumlátorral”. Az hagyján, hogy az akkumulátort nem így írják, de a „tölthető” jelző már különösen érdekes. Tud-e valaki olyan akkumulátorról, amely nem tölthető?


Üvegvisszaváltás

Örvendetes, hogy Szombathelyen is működik már a szelektált hulladékgyűjtés. Már csak azért is, mert ma egy szatyor üres üveget vittem vissza a Smatch-be. Néhány évvel ezelőtt még 80 %-át visszavették volna újratölteni. Most egyet sem.

Így szépen beszórtam a bolt előtti szelektáltba, ahol nagy csörömpöléssel összetörtek.

Most majd elcígelik, válogatják, olvasztják, újraöntik, kiviszik a gyárba, hogy olyan üvegek legyenek, mint amilyenek leadtam volna egészben a kisablakon.


Mégis adok Britney-képet 11

Mégis megkegyelmezek, és kaptok Britney-képet. (Mert jók voltatok.)

A kép most készült a hölgyről, miután kipihente magát egy fürdőhelyen, és mikor annyira nem készült fel a fotózásra. Az előbbi nem látszik rajta, az utóbbi igen. Ilyenre mondják a képzőművészek, hogy hiperrealista alkotás.

Tudom, hogy most már jó lenne kikeverednem ebből a Britney-ügyből, de már nem vagyok a helyzet ura, az események sodornak magukkal.

Pamela Anderson-hír is volt, de aztán ez fontosabbnak nézett ki. Különös tekintettel a női olvasókra.


A rejtélyes Algopyrin 8

No, most meg az derült ki nagy hirtelen, hogy a kis szürke Algopyrin maga a megtestesült gonosz.

„A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően járunk el. Hamarosan vénykötelesek lesz az Algopyrin, amelyeknek mellékhatása káros is lehet. Egyébként az Algopyrin több országban be van tiltva és még több helyen vényköteles” – nyilatkozta Molnár Lajos a miniszter.

Na most már csak azt nem értem, ha ez így van, akkor miért lehetett eddig simán, nyakló nélkül kapni és szedni a magyar gyógyszertárakban? Egyre misztikusabb.


Szakértő szeretnék lenni 10

Meg nem térülő kiadásnak nevezte a számvevőszék azt az 1,8 milliárd forintot, amelyet a gazdasági tárca tanácsadási díjként annak a sztrádakötvénynek az előkészítésére költött el, amely meg sem valósult. A minisztérium nem közölte, milyen szakértőknek fizetett.

Nem vitás, hogy ezek után szeretnék szakértő lenni.

A megszorításokra pedig azért van szükség, mert lehetőségeink felett éltünk – mondják a szakértők.


Összeáll a Police? 7

Az amerikai Billboard magazin úgy értesült (nem hivatalosan), hogy 2007-ben összeáll a Police egy angol és amerikai turné erejéig.

A fiúk 1986-óta nem játszottak együtt. Előtte viszont jelentősen hozzájárultak zenei ízlésem alakulásához. Hiszek benne, hogy pozitív értelemben.

Kérlek benneteket, a kommentekben kerüljétek a Piramissal való összahasonlítgatást. Előre is köszönöm!


Whitney Houston közkívánatra 7

Pontosabban nem közkivánatra, hanem Holdnak, aki a múltkor azt a keresztkérdést tette fel, hogy mi van Whitney Houstonnal?

Nos, hogy most pontosan mi van vele, azt csak a jóisten és a szobalányok tudják, de egy mai AFP-hír alapján nem úgy tűnik, mintha annyira rendben lenne az élete.

Egy New Jersey cég ugyanis most készül elárverezni az énekesnő személyes tárgyait, mert az nem fizet a tárolásért. Elég hülyén hangzik, de ez van. A nyilvános árverésen ruhák, fellépőruhák, hangszerek, bútorok és egyebek lesznek közprédára bocsátva.

A most 43 éves Whitney Houston éppen válik Bobby Brown énekestől, 14 évnyi házasság után. Lehet, nem tesz neki rosszat a válás, mert a sajtó szerint a válóperének beadásánál (valamikor október végén) a korábbiaknál sokkal jobb színben volt a csaj.

Tavasszal szemtanúk azt jelentették róla, hogy napokig ül a szobájában, szívja a crack-et (az nem olyan egészséges), közben harapdálja és üti magát (ez sem túl jó jel). Erről állapotról készült az alábbi kép:

Pedig annak idején még Oszama Bin Láden is bele volt zúgva a csajba. Most nem tudom.

—————————————————–
PS: Britney Spears úgy gondolja, ismét jó formában van testileg a szülés után, ezért szeretné megfestetni magát meztelenül vagy ilyesmi. Állítólag a Titanic aktfestős jelenete ihlette meg. Én nem emlékszem semmi ilyenre, de mindegy. Képet nem mellékelek.
—————————————————–


Csak receptre lesz Algopirin 12

Az m1 híradó szerint csak receptre lesz kapható a patikákban az Algopirin meg Quarelin. Mert most kaptak valami külföldi eredményeket, hogy ott sokan sokat szednek belőlük, és az nem jó. Hogy nálunk mi történik, azt nem tudjuk. Közben meg megy a PR a gyógyszer-liberalizációról. Nekem éves gyógyszerfogyasztáson kb 5 szem Algopirin volt. Most már az sem lesz.

A tévében a szakember azt is mondta, hogy mit kell venni helyette. Erről a termékcsoportról pár évvel ezelőtt a gyerekorvosunk azt mondta, hogy nem írja fel a gyereknek, mert szétszedi a májat.

Csak azt nem tudom, hogy akkor mi a túrót árulnak majd a benziknutaknál. Nagy tételben a Mars csoki is veszélyes, nem is beszélve a benzinről.