jozing


Megjöttem Olaszbó’

Súlyos kultúrsokknak tettük ki magunkat az elmúlt napokban: Toszkána jellegzetes hegyvölgyeit jártuk teljes erőbedobással.

Most szálltam ki az autóból 900 kilométer levezetése után. Több mint 300 e-mail várt. Most már reggelig várnak is tovább.

Úti élményeket frissiben akarom megírni, most csak két gyorsan letöltött képet teszek ide, aztán lefürdök.


Horváth Ágnes megpróbálja 7

Kormányzati és kormányközeli bácsik és nénik úgy gondolták, hogy Magyarországon Horváth Ágnes a legalkalmasabb az egészségügyi miniszter poszt betöltésére.

Biztos olyant tudnak, amit én nem. Mert nekem eddigi megnyilatkozásai alapján meglehetősen – hogyan is fogalmazzak – inkompetensnek tűnik a hölgy gyakorlatilag bármilyen vezető pozíció betöltésére, beleérve a szülői munkaközösség vezetőjét.

Ne legyen igazam, de előérzeteim szerint érdekes miniszteri karriernek nézünk elébe.


Extrémsport a Deák Ferenc utcában

Mentem délelőtt az uszodás sajtótájékoztatóra, bringával, mint mindig. Belvárosi aszfaltharcosként jó nagy svunggal nyomtam a Deák Ferenc utcában, agyam persze szanaszét, így eltelt egy kis idő, amíg gyanús lett, hogy marha gyorsan jönnek szembe az autók, és valahogy szokatlanul közel. Csak ezután tűntek fel a tízméterenként álló új, behajtani tilos táblák.

Vigyázni, vigyázni, egyirányú lett a Deák Ferenc utca.


Ez nem találós kérdés 6

Hanem igazi.

Hol van Szombathelyen olyan kiülős kerthelység, ami vízparton van? Vannak olyan periódusok, amikor nagyon rákivánok erre a kapcsolt szolgáltatásra.

A Tóvendéglőt ne írjátok, az nem oké.

Jó volt a Borostyánkő melletti fagyizó, ahol mértek sört is, amíg az egészből nem lett kutyakozmetika.


Elbuktuk az Eb-t 5

Nem is az elbukás az érdekes, mert van ilyen, háromból csak egy győzhet, hanem az ilyen előreivós magyaros virtus tetszik:

„Magyar körök a döntés előtt még arra számítottak, hogy akár 9-3 vagy 8-4 lesz a szavazási arány a magyar-horvát pályázat javára.” (Magyar Rádió)