jozing


A lét és a tudat dialektikája a jáki erdõ szélén 3

A múlt hétvégi futásom, pontosabban kínos erőlködésen nem várt gondolati hozadékkal járt. Azzal, hogy fájdalom, de nem lehet elhanyagolni annak a marxista alaptézisnek az igazságát, amely azt mondja, a lét határozza meg a tudatot. A jáki erdőszéli fordító után, visszafele haladva Újperint felé, ugyanis meg voltam győződve, hogy végig felfelé kell futnom. Nem mindenki hitt nekem otthon, ezért tegnapelőtt ismét kifutottam ugyanazon az útvonalon – jó meleg volt -, hogy ellenőrizzem. Na mármost, az a fura helyzet állt elő, hogy az út 90 százaléka oda és vissza is emelkedőnek tűnt, ami némileg ellentmond a fizikai világ adottságainak.

Tényleg meghökkentő, mennyire képesek a külső körülmények láthatatlanul ide-oda hajlítani a tudatot, és nem nehéz levonni a következtetést, hogy a „jáki erdő effektus” életünk és gondolkodásunk minden elemét átszövi, az emberi kapcsolatainkat, művészeti és politikai értékrendszerünket, meg amit akartok.

Nem kell izgulni, nem fogok agyalni ilyeneken a jövőben, de ez most úgy kikívánkozott, na.


Ingatlant vegyetek! 1

Itt van például ez a képen látható kéró, amely arról nevezetes, hogy minden idők legdrágább lakóingatlanaként szerepel az amerikai apróhirdetésekben.

A házikóhoz 29 hálószoba, három úszómedence, teniszpályák, mozi, éjszakai klub és hasonló apró-cseprő, de nélkülözhetetlen dolog tartozik.

Tulajdonosa az ügyvéd és befektető Leonard Ross 165 millió dollárt (több mint 30 milliárd forintot) kér a Keresztapa című filmben is szerepelt házikóért. Nekem ennyi nincs per pillanat a perselyemben, de akár reménykeltő is lehet, hogy az ingatlan korábban William Randolph Hearst sajtómágnás tulajdona volt.

Innen.


Félmegoldás 14

A Széll Kálmán út és a Wesselényi Miklós utca sarkán több hete vagy hónapja le van kerítve a járdából egy rész. A szalagon „Balesetveszély” felirat olvasható, ami feltehetően a több mint gyanús állapotban levő erkélynek szól. Azt hiszem, ezt hívják félmegoldásnak.


Homokszórás

Nézve, hallva és olvasva a médiák (nem sicc!) kellőképpen terjedelmes és részletekbe menő beszámolóit a magyarországi meleghelyzetről, a vallomásról, a felvonulásról, és hasonlóan fontos dolgokról, megállapíthatjuk, hogy egy hosszabb pauza és lélegzetvétel után magához térni látszik a kormányzati kommunikáció.


Horn Gyula kitüntetése 4

„Az ország tele van problémákkal, bajokkal, nem Horn Gyula kitüntetése a legfontosabb kérdés” – mondta az MTI-nek Horn Gyula, és ez azon kevés dolgok egyike, amivel egyet is tudok érteni a politikussal. Kár, hogy Horn nem tért ki arra, hogy miért van tele az ország problémákkal és bajokkal, vajon honnan erednek ezek.

Horn Gyula azt is mondta, hogy öt évvel ezelőtt és most is elvárta volna a köztársasági elnököktől, hogy kitüntetésével való egyet nem értésüket ne a születésnapjára időzítsék.

Jó, jó – mondom én -, de ha egyszer Gyula bácsit mindig éppen a születésnapján akarják kitüntetni, akkor hogyan. Utána meg már minek tiltakoznának.