Időben kezdődik a karácsony 3
Jövőre talán el sem kellene bontani.
Jövőre talán el sem kellene bontani.
Zámbó Jimmy a túlvilágról üzent haza a családnak!
Több mint hatszáz rajongó kereste fel a Király sírját Halottak napja alkalmából. Jimmy egy távoli ismerőse, Jolly állítja: megjelent neki Jimmy, és rajta keresztül üzent hozzátartozóinak!
Részletek itt, nehogy kihagyjátok!
8 év után elmentem fodrászhoz. Amit eddig itthon, a kertben szoktunk intézni kétévenként, most intézményesítve lett: kb. 20 centiméter hajhosszúság rövidülés lett az eredmény (900 Ft), de semmi pánik, meg fogtok ismerni. (Aki korábban sem ismert, arra az utóbbi két tagmondat nem vonatkozik.)
Kóka János univerzális tehetségét jelzi, hogy a magyar gazdaság, az utak, vasutak és kerékpárutak után végre rendbe tette saját pártját is, amely immár kemény 2%-ot mondhat magáénak a biztos választók közül, ahogy ezt egy ma megjelent tanulmány mutatja. (Egy napokkal ezelőtt megjelent másik mérés 1%-ot mond, ami azért szép, mert 1% alatt állami támogatás sem jár.)
Az érem másik oldala: a szabad demokraták is jó érzékkel választották ki azt az embert, aki képes kihúzni őket a kakából. Meggyőzték őket Kamilla pasijának korábbi referenciái (gazdaság, út, vasút, stb.)
Egy afrikai szervál tetemét fedezték fel a vasutasok Zala megyében.
Az óraátállításhoz remek internetes segédeszköz. A jobb felső „Mennyi a pontos idő?” feliratra kattintsatok, és nem csak a pontos idő, de a számítógépetek órája is előjön öszehasonlítás miatt:
Pontos Idő
Ui: Ez a nyári időszámítás az emberiség egyik legnagyobb stupiditása.
Újabb főszereplővel bővül a blogom által fókuszált celebtér. Most olvasom a jó hírt: Lynne Spears, aki, mint tudjuk, nem más, mint Britney Spears anyja, önéletrajzi könyvet készül írni, hogy beavasson mindenkit, hogyan sikerült két sikeres világsztárt is felnevelnie. (Én csak most tudtam meg, hogy az énekesnőnek van egy 16 éves húga is, Jamie Lynn Spears, aki valami Zoey 101 című sorozatban főszereplő.)
Szóval egészen biztos, hogy tanulságos könyvről lesz szó, csak győzzük kivárni a 2008 tavaszi megjelenést. A dolog pikantériája, hogy a kiadó a keresztény kiadványairól ismert Thomas Nelson.
Lynne Spears, a hajdani tan’tónéni cseppet sem számít kezdő irodalmárnak, hiszen olyan klasszikusok fűződnek nevéhez, mint a Britney Spears-szel együttjegyzett Heart to Heart (2000) és az A Mother’s Gift (2003).
Innen.
(Látom, a kép kicsit kilód, de nics kedvem most szórakázni vele.)
http://view.break.com/387011 – Watch more free videos
Most jutott eszembe, mert lírai hangulatban vagyok. Levettem a polcról, beszkenneltem: