A tippeket a „Szólj hozzá!” felirat segítségével lehet közzétenni.

Lompos búcsúzik mindenkitől:

Eltelt az év, bloggerek,
Többé ne keressetek.

Este a Fő a téren gyertyagyújtás. Háromnapig tartó bulira Morn és részemről nincs kilátás, de Anulával együtt megtalálhatók leszünk ott …

Megtaláltam a könyvespolcomon Marik Miklós: Csillagászat című könyvét. Amikor tíz évvel ezelőtt megkaptam, akkor sem értettem belőle semmit, és most sem. Megnyugtató.

„Felrobbant egy második világháborús gránát a Borsod megyei Kisgyőrben, amikor egy férfi flex-szel próbálta felnyitni – közölte a rendőrség.

Az 50 éves kisgyőri férfi vélhetően a környéken talált három második világháborús lövedék egyikét próbálta felvágni flex-szel a portáján, amikor a gránát gyutacsa berobbant. A férfi a repeszektől életveszélyes sérüléseket szenvedett – mondta a miskolci rendőrkapitányság szóvivője.

A rendőrség értesítette a tűzszerészeket, és vizsgálja, hogy kerültek a gránátok a férfihoz – tette hozzá Nagy Sándor.”

Innen.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=Lia3-O2RP7o&rel=1]

Valamiért most jutott eszembe:

Valamikor a kilencvenes évek legelején volt egy barát, aki történetesen egy nagyon fejlett országból keveredett hozzánk. Tanúja volt a rendszer átalakításának, az ezzel járó örömnek, bánatnak, jó és rossz döntéseknek. Egyszer azt mondta, hogy onnan lehet megtudni, hogy megérkeztünk-e egy jobban működő világba, hogy a megfelelő pozíciókba – a betanított munkásoktól kezdve a tanárokon át a miniszterig – a megfelelő emberek ülnek, legalábbis nagyjából. Merthogy erről ugye szó sem volt a szocializmusban, és egy jól működő társadalomban alapdolog, hogy nagyfokú megfelelés van a személyiség és a munkamegosztásban elfoglalt hely között.

Ha igaza volt a barátnak, akkor érdemes mindenkinek szétpislantania, hogy ki milyen pozíciót tölt be a szűkebb és tágabb környezetében, és hogy mennyire optimális a lapok leosztása. Mert annyira érkeztünk meg. No meg olyan irányba megyünk.

Minden férfi életében eljön a pillanat, amikor ruhát kell vásárolnia, mert a régiek kicsik, kopottak, foltosak stb. lettek. Nem könnyű feldolgozni a gondolatot, hogy próbafülkében kell eltölteni – rosszabb esetben – akár tíz percet is.

Nekem most cipő és nadrág kellett. A cipőről majd külön cikkben, a nadrágról viszont itt a gyorstanulság. Az pedig nem más, minthogy hülye ötlet volt azt hinni, hogy a városszéli nagyüzletben jobban jár az ember. Már korábban kifigyeltem, hogy milyen fasza ruhák vannak kint a Metróban, és milyen olcsón. Itt ott kezdtem a nadrágvadászatot, de csak a helyszínen jöttem rá, hogy ez gigantikus vakvágány. Oké, tényleg van már faros 5000 Ft-ért, de minden ömlesztve, kiszórva fogasokra és egy nagy ládába vagy mibe. Teljes a káosz, órákig kellene turkálni és próbálgatni, hogy leljek egy olyant, amit – ha nem is tetszik, de legalább – nem utálok.

Így vissza a belvárosba, a régi gatyaboltba a Borostyánkő alá, ahol nagyjából ugyanannyiért 10-szer nagyobb választék, van eladó, akivel lehet dumálni, és aki 5 másodperc alatt rányúl arra a méretre és fazonra, amit a Metróban egy óra alatt nem találtam. Vettem hát egy egész pofásat (nekem az) 7000-ért, és ha már ott jártam, felmentem az emeletre az elegántosabb részlegbe. Ott is ennyiért voltak a dolgok (semmivel nem drágább, mint a Metro), plusz fény, kulturált próbahely, kellemes retroérzés. Ott is vettem egyet, feketét, zakóhoz illőt, így most két évig nem kell ezzel foglalkoznom.

Férfitársam, ha számotokra is eljön a pillanat, gondoljatok erre a posztra.

A maribori színház előcsarnokában ilyen aranybugyis fiúk álltak. Egyszer a színpadon is feltűntek.