„Együtt fejlődünk” – hirdeti a szombathelyi Petőfi utcában egy reklám, melyen két fiatal mosolyog, és valami mosonmagyaróvári EU-projekt (?) nagyszerűségét írja le, kellően kicsit betűkkel ahhoz, hogy garantáltan senkinek ne legyen kedve elolvasni.

Végül is érthető, az egész hirdetés mintaszerűen követi az EU-pénzek felhasználásának hatékonyságát.

Azaz a pénz megérkezett, el lett költve, szépen le van papírozva Brüsszel felé (ATL-kampányelem, remek passzív reach adatok stb.), sőt, valakik „együtt is fejlődtek” belőle szépen; csakhogy az egész egy tapodtat nem viszi előre Magyarországot.

Ha jól számoltuk, Magyarország 2004 és 2013 között, azaz tíz év alatt az EU-tól közel 10 ezer milliárd forintnyi támogatást kapott, illetve kap.

És láthatóan nem szégyelli magát érte senki.

Igaz, azoknak kellene, akiknek valószínűleg sikerült együtt fejlődnie.

Tulajdonképpen akár szerethetném is a zöldhagymát, és az sem lehetetlen, hogy valójában szeretem is.

Fogalmazzunk úgy, bonyolult kapcsolatban vagyok vele.

Hiszen nem teljesen élvezetmentes, amikor a növény gusztusos, organikus zöld tömlőjéből apró karikákat (4-5 db) szelek, melyeket akkurátusan ráhelyezek a vajas (plusz fehér és friss) kenyerem tetejére.

A körömnyi darabkák kellemes mellékízt, afféle ideiglenes harmóniát adnak a vacsorámnak.

Azért fontos az ideiglenes jelző, mert a zöldhagyma íze, mihelyst kikerül a vajas kenyér összefüggéséből, meglehetősen tapintatlanul viselkedik.

Konfliktusba keveredik szinte minden más ízzel, önzőn és erőszakosan előtérbe tolja magát a számban, a gyengéket leteperi és az erőseknek is beszól, persze otrombán, suksükölve. Még a fogkrém sem tudja kordába terelni a modortalan pimaszt.

Így lesz a néhány perces harmóniából hosszan, akár másnap délelőttig elhúzódó diszharmónia.

Zöldhagymák nélkül egy kicsivel egyszerűbb lenne az élet.

Nem mindig van jókedvem, és amikor éppen nincs, akkor a legritkább esetekben foglalkozom a magyar közélettel, de ha foglalkozom, akkor bizony átsuhan kicsi agyamon az a gondolat, hogy a magyar politikai erők kivétel nélkül azért akarnak görcsösen hatalomra jutni, illetve ott maradni, hogy annak szereplői magánszigeteikre mentsék a hajó rakományának értékesebb felét, vagy lagalább potyázzanak egy nagyot a fedélzeten, mielőtt a hajó a tenger fenekére süllyed velünk együtt.

Mondom, csak átsuhan.

Szombat reggel a laptopom egere végképp hanyatt vágódott. Már előtte is makrancos volt, hol kattant a jobb gombja, hol nem, olykor meg automatikusan másolni akart mindent, amit ért. (Lehet, Schmitt Pálnak is csak az egere volt rossz?)

Mivel egér nélkül módfelett lassan kezelem a masinát, gyorsan biciklire pattantam, bementem egy nagy belvárosi laptop szaküzletbe, ahol közölték, most csak zsinór nélküli egerük van, ha zsinóros kell, jöjjek vissza hétfőn.

Nekem meg mindig zsinóros kell, a zsinórnélküli egér tökéletes példája annak, hogy hogyan lesz egy termék a fejlesztések következtében egyre kevésbé használható. Így átmentem egy másik, kisebb belvárosi számtech szaküzletbe, ahol sikerült is bezsákolni egy gusztusos Genius egeret. (Kértem róla áfás számlát.)

Még lett volna 10 perc, a tanítással kapcsolatos elintéznivalóm az irodámban, de mikor a Kőszegi utcai irodatömb elé értem, két egyenruhás rendőr fogadott a bejáratnál, és közölték, hogy egyelőre ne menjek be és fel, mivel az egyik irodát éjjel kipakolták, most várják a nyomozókat.

Egy darabig toporogtam a biciklim mellett, de miután informálisan megtudtam, hogy az én irodám valószínűleg megúszta a látogatást(pedig szuper angol nyelvtani fénymásaim vannak, nem is beszélve a szituációs kártyáimról), szépen hazajöttem. Majd gondolom kihallgatnak.

Az új egér úgy kattint, mint az álom.

„Csúsztatni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes” – szól a régi újságírói József Attila-parafrázis, ami egyben fontos vezérlőelv is a szakma számára.

Ezt a vezérlőelvet ma például remekül követte a – mellesleg egyáltalán nem rossz – Kossuth Rádió, amikor nem azt mondta, hogy „csökkent az ipari termelés” Magyarországon, hanem hogy „mérséklődött”.

Mert mi is szokott ugye mérséklődni? Leginkább a kellemetlen dolgok, mondjuk a hőség vagy a hiány. Azaz ha valami mérséklődik, a dolgok jobbak lesznek.

Így ezzel a kis rafinált szóválasztással láthatatlanul lehet valamelyest tompítani a bejelentés cseppet sem kellemes mivoltát.

Ügyes, mondhatni.

Ugyanakkor az utóbbi napokban ugyanezen rádió hírműsoraiban néhány olyan hírt is hallottam (sokat kellett autóznom), ahol a csúsztatás közel sem volt ilyen pontos és szép, sőt kimondottan bumfordi volt. Mondhatni a lóláb kiverte a szemet.

Ezeknek a propaganda ízű híreknek a kapcsán azon tűnődtem el a kormány mögött (az autó kormányáról van szó, ugye), hogy mekkora értelme van mindennek, átlátszik a dolog, hiszen ha emberek szembesülnek a valósággal, rájönnek, hogy nem oké, és pont az ellenkező hatást éri el a pr-gépezet.

Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy nem is biztos, hogy a hatalom média-felügyeleti vágya csak egyszerű betegségtünet. Ugyanis az agymosás, ha van hozzá erő, akarat és szaktudás, simán múködhet.

Gondoljunk bele, az emberek a kádári szocializmusban beszopták, hogy ez így jó, Észak-Koreában is érdekes dolgok kavaroghatnak a fejekben, és az USA-ban is örömmel nyugtázta a többség, hogy a fiúk Afganisztánba mennek lövöldözni. Legalábbis a kezdetben.

Hála a politikai szekértoló médiáknak (nem sic!), a magyar szocialisták szavazói nem akadnak fenn azon az apróságon, hogy egy baloldali pártot milliárdosok klubja igazgat, és az igazi Orbán-hívők sem kételkednek abban, hogy a mainál jobb út nem lehetne a 21. századi Magyarország számára.

Szóval csúsztatni lehet pontosan és szépen, de talán számszerűen akkor van a legnagyobb hozadéka, ha erőből tesszük. Amíg persze van olyan a raktáron.