Azért nem jó ilyenre menni, mert utána az ember hasonlítgatni kezd. Abból pedig nem lehet jól kijönni. Nem először Az annak idején a cd-tokba csúsztatott jegyek szerint 1998-ban láttuk a Massive Attacket Bécsben. Életem egyik legnagyobb koncertélménye volt. Hihetetlen, hogy azóta 18 év telt el. Nem vagyok egy nosztalgiázó típus, […]
Abból a szempontból megértem az összeesküvés-elméletek híveit, hogy szinte mindig és mindenre könnyű és gyors magyarázatuk van: Mert AZOK így akarják.
Nem tudom, mik a tapasztalataitok Torkos Csütörtök ügyében, nekem nagyjából semmi.
Majdnem minden reggel a Vépi úton hagyom el a várost. Ha elég korán visz arra az utam, a szokásosnál is nagyobb figyelemmel pásztázom az út jobb oldalát.
Két évvel ezelőtt kisebb depressziót (vagy legalábbis kellemetlen érzéseket) okozott Szombathelyen, amikor bezárt a belváros talán legrégebbi és legismertebb étterme, a Pannónia.
Ez én vagyok, amint reggel az autóban rájövök, hogy otthon felejtettem a lakáskulcsomat. Vagy az olvasószemüvegemet, a jogosítványomat, a mobiltelefonomat, a sapkámat, a forgalmi engedélyt, a fénymásolatokat, az irodakulcsot, a pendrive-ot, a gázszerelő telefonszámát, a személyi igazolványomat, a munkaidő elszámolást, a bevásárló-listát, a parkoló-kártyát, az órámat, esetleg az ebédpénzt.
Ha minden igaz, ezeket csak a Facebookra tettem fel, holott a nagyközönségnek is joga van látni őket. Nem mintha, de mégis. Szóval az én kicsi mémjeim szerint ilyen volt 2016. januárja.
„Már legalább egy éve nem büntettek meg a rendőrök” – így dicsekedtem mostanában ismerőseimnek, hangomban a jó útra tért szenvedélybeteg büszkesége bujkált. Merthogy valamiért vonzom a rendőrök csekkjeit. Továbbra is meggyőződésem, hogy semmivel nem vezetek gyorsabban, mint az átlag, de a hosszú somogyi falvak szélén, a kihalt kis-balatoni utakon vagy […]
Miután magamhoz tértem a szombat délutáni ejtőzésemből, ellapátoltam a havat a ház előtt és beleolvastam a karácsonyi ajándékba, megnéztem a Portot, hogy hátha lesz valami film a Dunán. Nehéz hét volt, megérdemelnék valamit – gondoltam. Filmet nem nagyon találtam, viszont felfedeztem, hogy indul A Dal, a nagy magyar állami dalkutató. […]
Az egyszerre állóvíz és egyszerre mozgalmas nyolcvanas évek közepén többek között postásként is dolgoztam a főiskolás éveim alatt. Szerettem ezt a munkát, talán mert akkoriban egy postás még aktívan részt vett körzete mindennapjaiban. Az én körzetem sokáig a 13-as volt, ami a Fő tér és környékét jelentette. Naponta benéztem például […]
