A szemem már nem olyan jó, mint egykoron, de az alábbi feladvány azért kissé morcossá tett.

„… nem is érti hogy Apa arra tanít minket hogy az ember csak fölgyülemlett anyag csak fűrészporral megtömött rongybaba a fűrészport meg a szemétdombról söprik össze ahova a régi rongybabákat kihajítják és a fűrészpor kifolyik hogy miféle lukon és hol az nem rám tartozik rongybaba ami még nem halt meg.” Faulkner: (A hang és a téboly)

A könyvet – amely az említett regény mellett még egy kisregényt tartalmaz – 50 forintért vettem a könyvtári leárazáson.

Valahogy érdekesen alakulnak az ár/érték viszonyok. Én mondjuk nem mindig bánom. Egyszerűen csak észnél kell lenni és magabiztosan tudni a tutit.

Soha nem csattant ki az egészségtől a lelkem, de padlót igazán akkor fogott, amikor nyáron vagy két hétig elfelejtettem öntözni.

Utána persze lelki-ismertet furdalásom lett egy kicsit, raktam ide, raktam oda, öntöztem, szárítottam, nézegettem. Énekelni sem énekeltem neki, tehát igyekeztem megkímélni a lelkét is.

Jó zenéket hallgatott.

De a leépülési folyamatot nem tudtam megfordítani, egyre ramatyabbul nézett ki a drága. (Még nevet nem adtam neki.)

Aztán a múlt héten levittem az irodatömb előtti Perint-partra, kitéptem a cserépből, amennyire tudtam, lemorzsoltam a sűrű szövésű gyökérlabdáról a földet, amit aztán egy közeli vakondtúrásból pótoltam.

Aztán felvittem a helyére, és most várom a csodát. Ami – ahogy látjátok ti is – eddig nem nagyon jött meg.

Vacskamatit üdvözlöm.

A hátsó udvarunkat egy garázssor vége zárja, melyen nagyon látványosan fut a vadszőlő. A látvány nyáron is kellemes, de a garázsfal ősszel talán még szebb.

A dolog pikantériája, hogy a korábbi években novemberre mindig vörösre váltottak a levelek. Idén viszont úgy döntöttek, inkább narancsszínbe hajlóak lesznek.

Alkalmazkodnak a helyzethez, mondhatni.

Ma reggel a Savaria Mozi mellett jöttem el, és egyből feltűntek az épület oldalán futó elektromos betűk, amelyek arról tájékoztatnak, hogy éppen mi van műsoron.

Tiszta Amerika.

Kissé rontja az összképet, hogy a betűk alatt, mellett, felett munkások tucatjai szorgoskodnak, furnak, faragnak az épületen. Azon az épületen, amelyet papíron két hete átadtak.

Amerika persze messze van.

Hogy közgazdaságilag hogyan jön ki, annak majd utánaszámol az apparátus, de az biztos, hogy a foglalkoztatottak számának radikális növelését hozná, ha Magyarországon kizárólag IKEA-bútorokat forgalmaznának.

Ma délután egy – látszatra egyszerű, ám statikai erőjátékaiban meghökkentően komponált- függönytartó igazgatása 4 embernek okozott bő egyórás munkát.

Amikor felszereltük, a munkaidő-ráfordításunk a többszöröse volt.

Szintén emlékezetes a nappaliban álló kisasztal. Ha kiszámolom az órabéremet, többre jön ki, mint dobozban rejtőző „nyersanyag” ára.

Hatalmas munkaerő-felszívó tartalékok rejlenek a rendszerben.

Erősen alkonyodik. Néhány méterrel odébb egy család áll a sírnál. A kövön gyertyák fénye által pirosodó mécsesek, néhány egyszerű koszorú.

A család legidősebb nőtagja előveszi a kagylós mobilját és megörökíti az életképet.

Végre normális ütemben járnak az órák. Nekem senki ne mondja, hogy normális az, ha reggel fél nyolckor még sötét van.

Az emberiség egyik legostobább és legértelmetlenebb önszívatása a nyári időszámítás és a kollektív óratekergetés. Kíváncsi vagyok, mikor jövünk rá.

Nem vagyok egy beteges típus, és aztán amikor valamim elromlik, leginkább bosszankodom rajta.

Most például azon, hogy ötödik napja fáj a vállam vagy hátam vagy mim. Először kicsit, most már jobban. Főleg akkor, ha bringázom, vagy ha a jobb kezem vízszintesen tartom. És hát a a munkám olyan, hogy vagy biciklizem, vagy vízszintesen tartom a kezem.

Kellemetlen és bosszantó. Várom, hogy elmúljon.

Viszont amíg nem múlik el, addig karomban – vagy hátamban vagy hol – a fájdalommal úgy kell írni lazán és viccesen, mintha nem lenne ott semmi.

Hogy megkönnyítsem a dolgot, arra gondoltam, hogy Radnótinak milyen körülmények között kellett írnia, de aztán beláttam, minden idők egyik leggyengébb párhuzamát sikerült megtalálnom.

Tudjátok be annak, hogy fáj a karom (a vállam vagy mim).