[youtube http://www.youtube.com/watch?v=BPub7bb0mzs&fs=1&hl=en_US&color1=0x5d1719&color2=0xcd311b]

Hiába okoz napi szinten megannyi tragédiát, az idő nem egy tipikus bulvártéma. Kisiklik a kezeink közül. Így aztán nem nagyon beszélünk róla. Mennyivel egyszerűbb kérdés, hogy „Ki esett ki tegnap a Megasztárból?”, mint az, hogy te hogy méred az idő múlását.

Ez utóbbi válaszhoz ráadásul kicsit ott kell hagyni a billentyűzetet, le kell tenni a távirányítót. Gondolkodni kell rajta. Mindenképpen macera.

És nem is éppen kellemes művelet.

Nekem például hetek óta az jár a fejemben, hogy egyre hosszabb mércével mérem az óra ketyegését.

Gyermekkoromban a napok látszottak az alapegységnek. Minden nap más volt, izgalmakkal, kihívásokkal és eseményekkel teli, tanév elején, szeptemberben már a karácsonyi szünet lehetősége is bizonytalanság és a beláthatatlan messzeség ködébe veszett.

Aztán sokáig a hét volt az az időszakasz, melyben érzékelni lehetett az idő múlását. Egy hét, két hét, három hét, hétfők, keddek és hétvégék sorakoztak és futottak el egymás után, olyan gyorsan, mint korábban a napok.

Most eljutottam oda, hogy hónapokban számolok. A napok olyan gyorsan peregnek, mintha a lámpát kapcsolgatnám le és fel, és a hetek is egyre inkább összefolynak. A hónapok még megvannak, könyvelőhöz kell menni, számlákat kell befizetni, intézmények havi programjait kell beszerkeszteni. A hónap még kontrollálható.

De vannak pillanatok, melyek azt vetítik előre, küszöbön állnak az évek.

Hogy utánuk mi jön, nem tudom.

Fiam hívta fel rá a figyelmem a helyszínen: pontgyűjtési akció van egy belvárosi patikában. Először nem gondoltam bele a részletekbe, aztán belegondoltam. Nem sorolom fel, milyen lehetőségeket és variációkat zongoráztunk végig.

Komoly nagy visszhangot váltott ki a szingapúri pólócsapat úszónadrágja. A dizájner ugyanis meglehetősen pikáns helyre álmodta az ágaskodó félholdat. Részletek.

Elég fura a TV2 esti híradója.

Most éppen 21 perce, hogy egyfolytában rendőrségi híreket nyomnak.

Meghallgatnám az indoklást. De tényleg.

Egy perccel ezelőtt hívott egy hölgy telefonon, hogy tavaly válaszoltam egy kérdésre (?), ezért most nyertem egy vesemelegítőt.

Mondtam neki, hogy szuper, mindig is egy fasza vesemelegítő volt az álmom, postázzák hát, legalább megvan a karácsonyi ajándékom. Úgyis válság van meg minden.

Kicsit csend lett a telefonban, de aztán mondta a hölgy, hogy egy kollegája személyesen hozza majd ki.

Akkor én csendesedtem el, de aztán gondoltam, játsszuk végig.

Kérdeztem, mikor jön a cuccal a kollega.

Erre mondta, hogy egyeztetnem kell vele, mert a vesemelegítő mellé alvázkezelési szaktanácsokat is ad. És nekem erre össze kellene hívnom az ismerőseimet.

Így nem lesz karácsonyra vesemelegítőm.

Mert nekem annyira használhatatlan ismerőseim vannak, hogy – ó, tudom – még egy nyomorult alvázszaktanács-parti sem hozná őket lázba.

Annyit beszélnek a meteorológusok arról, hogy nyakunkon az ide tél, hogy egészen természetesnek vettem, hogy a Kiskar utcában, a zöld lámpára várva, hull a fejemre a pelyhes fehér hó.

Na, itt van az első – konstatálom kissé megkopott lelkesedéssel.

Aztán gyanút fogok. Hidegnek hideg van, de az ég kék, bárányfelhők is alig.

De akkor honnan esik és mi?

Aztán felnézek, és látom, hogy épület állványain számos munkás tevékenykedik, lendületesen fúrva-faragva a szigetelésnek felrakandó habszivacsot.

Először azt hittem, valami új ital, aztán rájöttem, hogy csak elcseszték a boltban (szombathelyi élelmiszer) a gépelést.

Aztán hagyták így a francba.

Véletlenül sem szeretném bagatellizálni a dolgot, de valahogy ez is olyan magyaros történet.

Ha egy bokszolóval vagy egy olasz alvilági figurával történik mindez, az ember azt gondolja magában, hogy kerek a kép. De amikor egy magyar sorozatszínésszel …

Azt hiszem, már írtam róla, de mivel az ügy nem oldódott meg, újfent a blogolvasó milliókhoz fordulok.

Az alaphelyzet az, hogy vagy 15 éve jár a HVG, és az utóbbi időben kezdek ráunni az írásokra.

Van közöttük sok jó, de legalább ennyi az, ami 10 évvel ezelőtti, begyepesedett gondolkodást tükröz. Sok olyan, kissé elcsépelt témát is feldolgoznak, amelyről szilárd véleményem van, ha ennek ellentmond a cikk, nem érzem igaznak, ha megegyezik, minek olvassam. Azt hiszem, a magyar politikában eligazodok iránytű nélkül is.

Még leginkább a külpolitikai és a kulturális írások kötnek le, de ez nem biztos, hogy elegendő indok az előfizetéshez.

Szóval váltani kellene. Jönnek ilyen pontok az ember életében.

Már korábban elkezdtem nézegetni, hogy mi jönne szóba váltásként, de még a legnagyobb szombathelyi újságosoknál is siralmas volt a helyzet.

Ma elmentem a megyei könyvtára, belevetettem magam a folyóirat szekcióba, hogy egyre jobban kétségeim támadjanak.

Először olyan valamit akartam keresni, ami átfogó képet ad a világról, afféle szellemi vitamint az általános elhülyülés ellen.

Nagy elvárásaim nem voltak, csak annyi, hogy ne legyen kellemetlen, pártközeli izzadságszaga, ne legyen vallási háttere, lásson messzebbre, mint a Kárpát-medence széle, legyen okos, intelligens, tartózkodjon az ezoterikától és hát legyen tájékozottabb mint én. Mindez – különös tekintettel az utóbbi kritériumra – nem látszott túl magas követelménynek.

De semmi ilyent nem találtam. Tényleg semmit, sem jót, sem rosszat.

Ekkor legyintettem egyet, és azt mondtam: nem érdekes, majd a külpolt, gazdaságot és hasonlókat összevadászom valahonnan, koncentráljunk csak a szellemiekre.

De akárhogy túrtam fel a polcokat, forgattam fel az asztalokon heverő példányokat, semmi olyant nem találtam, amely a számomra üdvös látószögből nézné a világot. Mintha mindegyik bele lenne ragadva a maga kis világába, a filmes a filmbe, a képzőművészet a képzőművészetbe, és így tovább. Mintha ezek az emberek egymásnak írogatnának a maguk mikrovilágán belül.

Hihetetlen, hogy ne lenne igény olyan sajtótermékre, amely:

1. Amely normálisan ellát információval mindarról, ami körülöttem zajlik, az afganisztáni helyzettől kezdve a svájci részecskegyorsítón át a nagy építészeti újdonságokig. Melyek egy nagy, átfogó magazinért kiáltanak, mivel az interneten nem lehet hatékonyan összevadászni az ilyen jellegű dolgokat, ráadásul nem is monitoron olvasandó témák.
2. Amely mindazoknak heti vagy havi fogódzkodót nyúlt, akiket nem szakmai alapon, csak érdeklődés és tudásvágy miatt akarnak papíralapú formában olvasni popzenéről, operáról, regényekről, kiállításokról, filmekről és hasonlókról, jó stílusú, magabiztos háttértudású szerzők tollából. Csak azért, mert ezzel együtt érzik kereknek a világot.

Még hasonló sincs.

Közben folyamatosan arról megy a sirám, hogy haldoklik a nyomtatott sajtó.

Pedig élne az vígan, ha valaki képes lenne összeterelni a szürkeállományt és a tőkét. Mert szerintem az olvasói igény megvan rá. Egy emberé legalábbis biztosan.