Ha 10 ügyintézői ablak van egy bank, közszolgáltató vagy multinacionális cég ügyfélterében, akkor ott háromnál az ügyfelekkel foglalkoznak, a maradék hétnél a monitor bámulása és az egérrel történő kattintás történik. Az egeret olykor óvatosan és sokatmondóan odébb görgetik.

Ha kevesebb vagy több az ügyintézői ablak, akkor az aktív és a passzív ablakok száma is arányosan növekszik vagy nő.

Mindezt az ügyfelek kis sorszámmal a kezükben fegyelmezetten tudomásuk veszik.

Hiába, az elektronikus ügyintézés forradalmasította a viszonyokat.

Annak a banánnak, amit az előbb nyeltem be, pont annyira volt enyhén túlérett íze, mint annak, melyet egyszer gyermekkoromban ettem karácsonytáján.

A heti aktuális ügyészségi begyűjtés kapcsán olvasom, hogy a moszkvai magyar nagykövetség épülete egy luxemburgi bejegyzésű, ismeretlen tulajdoni hátterű cég kezébe került.

Értem én. Biztos minden rendben van náluk, ha nem akarják felfedni kilétüket.

Azt viszont nem értem, hogy miért jó ez így nekünk. Nem az eladás, hanem az, hogy virágozzanak az off-shore cégek.

Valaki hozzáértő cáfoljon meg, de én valahogy úgy gondolom, hogy egy roppant egyszerű törvénnyel meg lehetne szüntetni az ilyen jellegű cégek labdába rúgását mind itthon, mind az EU-ban.

Nem igazán megnyugtató ez a tudat.

Amikor így hó elején átutalom a mindenféle roppant kreatív módon kifundált adókat, járulékokat és hozzájárulásokat, pont úgy érzem magam, mint egy fejőstehén.

Pontos közgazdasági képletet nem tudok felsorakoztatni, de abban biztos vagyok, hogy addig nem lesz a magyar gazdaságból semmi, amíg a lista és a rublikákba írt számok rövidebbek nem lesznek.

És ha ezt a politika és a jó nép nem érti meg, akkor saját sírját kapirgatja már középtávon is.

Bokros Lajost ne kérdezzük.

Hallgatom a hírekben, hogy Héderváron „szénszünet” van az iskolában azon prózai okból, hogy az iskolának nincs pénze a fűtésre.

Azt mondja a hírolvasó, hogy az lenne a megoldás, ha az iskola át tudna állni a megújuló erőforrásra.

Szerintem meg az, ha adnának nekik pénzt szénre.

Vagy ez szóba se jöhet?

Orrpapucs.

(Ha elárulnám, hogy hol hallottam, akkor könnyen rájönne a jelentésére az is, aki eddig nem tudta, hogy mi a fene ez.)

Negyediknek maradt a sorban a Kill Bill. A nappaliban létrejött filmklubban – lakossági kezdeményezés, ketten vagyunk tagjai fiammal – két estét szántunk Quentin Tarantino kétrészes alkotásának (2003-2004), hogy megállapítsuk, hogy nagyon profi meg minden, de közel sem hibátlan, no meg a veleje is módfelett nehezen megfogható.

Az általam eddig látott négy Tarantino-film sorrendje így a következőképpen alakul.

1. Jackie Brown
2. Ponyvaregény (Pulp Fiction)
3. Becstelen brigantyk (Inglourious Basterds)
4. Kill Bill

A Kill Bill negyedik helye azért kicsit félrevezető lehet. Annak ellenére, hogy napokkal ezelőtt láttam, még dolgozik a fejemben. Az eltelt idő alatt a híg lé elpárolgott, és valami nemes zacc maradt utána.

Mikor sok hó, fagy, köd és szürkeség után végre napsugár és fény teríti be az utcákat, utakat, és lehet látni, hogy megint mennyi új kátyú született, nos, akkor az emberben valahogy ott motoszkál, hogy mediterrán hely vagyunk, amiben azért van egy egészen csipetnyi, pár másodperces boldogság is.

Nem is olyan régen még nagy hullámokat kavart, hogy a néhány ezrelék által hallgatott Tilos Rádión napközben lement egy Ice T-dal, amelyben előfordultak bizonyos csúnya szavak.

Ehhez képes ma reggel fél kilenc tájékán, a hírek előtt, amikor bekapcsolom az autóban a Petőfit, először azt hallom, hogy „suck my dick, majd a refrénben sűrűn emlegetik a „motherfucker” szót, ami az amerikai hiphop kultúrához úgy hozzátartozik, mint Balaton-parthoz a lángos.

Ezek szerint a magyar közszolgálatisághoz is.

De lehet én értem, értettem félre a dolgokat.