Józing Antal


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

A mai legjobb és legrosszabb hír

Legjobb:

Tovább erősödött a forint: 269 forint alatt az euró, 210 forint alatt a svájci frank

Tovább erősödött a forint szerda estére: röviddel nyolc óra előtt egy euró 268,94 forintot ért, délután fél ötkor az eurót 269,41 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a kedd délutáni 270,02 forint után. Utoljára február vége felé volt 270 forint alatt az euró jegyzése.

Legrosszabb:

Csökkent a fülesbaglyok száma Baranyában

Csaknem húsz százalékkal csökkent az erdei fülesbaglyok száma Baranyában egy év alatt.

Bank László, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) baranyai csoportjának irodavezetője elmondta az MTI-nek, hogy míg tavaly 12 gyülekezőhelyen 293 példányt számoltak a szakemberek, addig idén csupán 229-et a 16 megfigyelt területen.


Lebukott varjú

Hű macskánk hívta fel a figyelmet a szomszéd háztetőn ücsörgő nagy fekete madárra, aki láthatóan lenyúlt valamit, és most azon gondolkodik, hogy hogyan tovább.

Ha valakinek a leltárából hiányzik egy cirka 8 centiméter átmérőjű tárgy, akkor átküldöm neki a fotó kinagyított verzióját. (Amin tök ugyanez látszik, csak nagyban.)


Ady Endre: A Hortobágy poétája

Az utóbbi napokban többször is előjött ez a vers. Valahonnan érkezett és a fejemben elkezdett dolgozni.

Több mint négy évtizedet kellett élnem, hogy rájöjjek, mekkora költő volt Ady, és hogy miért is szereti őt annyira anyu.

Küldöm minden hortobágyi poétának.
————————————-

Ady Endre: A Hortobágy poétája

Kúnfajta, nagyszemû legény volt,
Kínzottja sok-sok méla vágynak,
Csordát õrzött és nekivágott
A híres magyar Hortobágynak.

Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nõtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.

Ezerszer gondolt csodaszépet,
Gondolt halálra, borra, nõre,
Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belõle.

De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
Káromkodott vagy fütyörészett.


Google, a nagyon nagy testvér 3

Néhány héttel ezelőtt az interneten a Google segítségével utánanéztem, hogy hogyan lehet Kínából Magyarországra importálni, különös tekintettel az úgynevezett „dropship” cégekre. Nem részletezném, hogy pontosan mik is ezek, annál is inkább, mert kiderült, amire nekem kellenének, azzal nem foglalkoznak.

Mondókám szempontjából figyelemre méltóbb, hogy pár napra rá meglepődve vettem észre, egy YouTubon nézett magyar videoklip alá a rendszer egy kínai dropship cég reklámját keverte.

Érdekes, gondoltam, minthogy ilyen típusú véletlenek csak nehezen képzelhetők el.

A Google-féle nagy testvér gyanúm azóta szinte bizonyosság lett. Az utóbbi két hétben, bármerre járok az interneten, a Google szinte mindenhol kínai dropship cégek reklámját tolja orrom alá.

Néhány perccel ezelőtt a Kimozduló.hu weboldalon például ezt:

Ha nektek is ilyesmit tol, akkor persze minden rendben.


Vannak nálam precízebbek

A napokban jutott eszembe, hogy kissé elrontottam a dolgot: egy hanyag mozdulattal átsiklottam ősszel azon, hogy mikor és milyen kilométeróra állásnál tetettem fel a téli gumikat és cseréltettem le az olajat.

Próbáltam kiszámolni, hogy azóta vajon mennyit mehettem, de hát a fene sem emlékszik.

A mai napsütés és az autóban felgyülemlett tekintélyes morzsamennyiség arra sarkalt, hogy az udvaron kiszippantsam a dzsuvát a szegény járgány belsejéből.

Kíváncsiságból kinyitottam a motorháztetőt (évente egyszer teszem), és örömmel és meglepetéssel állapítottam meg, hogy a szombathelyi gumiszerviz egy matricát ragasztott a blokkra, akkurátusan feltüntetve dátumot, kilométeróra állást és az olaj fajtáját.

Elégedetten konstatáltam a precizitást, majd lecsuktam a tetőt.

Jövőre majd megint kinyitom.


Ismerõs tájak, emberek

Még a múltkori könyvtári kiárusításon sikerült megcsípnem két Körképet (1994, 1995). Tudjátok, ez az a novellásgyűjtemény, amely minden könyvhéten megjelenik, összegyűjtve a műfaj hazai krémjét.

Az érintett kötetek mindegyikében van egykori általános iskolás osztálytársam – és nagyon jó barátom – egy-egy írása.

A történetek érdekessége, hogy egykori lakóhelyemhez köthetők, a helyszínek szinte mindig beazonosíthatók, olykor a személyek is.

Több mint érdekes felnőtt fejjel ismét végigsétálni azokon az utcákon, a kerítések mellett, az erdőszélen vagy éppen a nyomortelepen.

Talán nem vagyok elfogult, ha azt írom, hogy jó, erős írások.

Írójukkal régen találkoztam. Mindketten kacskaringós utat jártunk be a gyerekkor után, és mindketten máshol lakunk már. Fizikálisan is, képletesen is.

Néhány évvel ezelőtt volt egy gyenge kísérletem, hogy újra felveszem a kettőnk közös fonalát. De olyan nagyon nem erőltettem. És nem csak azért, mert általános iskolában is a könyvek kötöttek össze minket. Nehéz ügy.


Kiegészítő szolgáltatások a Postán 4

Negyed évszázaddal ezelőtt a Postán dolgoztam mint kézbesítő, megannyi emlék most is előjön, olyan azonban egy sem, ami valamiféle elcseszett kiegészítő szolgáltatáshoz kapcsolódna.

A lányok a pultnál felvették a leveleket, a csomagokat és a pénzt, mi meg kivittük ezeket.

Erre kellett figyelni, ezt csináltunk, talán nem is rosszul.

Aztán később – mikor már nem dolgoztam ott, sem komolyan, sem nyári szünidőben – némileg meglepetten vettem észre, hogy a hivatal kezd átalakulni bazárrá, ahol többek között kisautót és kínai harisnyagatyát lehetett venni.

De eddig legalább a pultnál békén hagytak.

Ma már ott sem.

Délután egy csekket adtam fel. Mielőtt befizettem volna, a hölgy megkérdezte, hogy akarom-e, hogy a csekkem részt vegyen valami sorsoláson 80 forintért. Mondtam nem. Erre valami internetes sorsolást ajánlott. Ezt is visszautasítottam.

Mikor végre befizethettem a nyomorult csekket, és már azt hittem, ennyi a történet, a hölgy közölte, hogy akkor tud ajánlani sorsjegyet is.

Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a következő lépés. Erotikus termékek? Hasadóanyag? Kártyajóslás?