Mára szerintem mindenki tudja, hogy mi történt tegnap Pécsen az egyetemen, ez ügyben a többit bízzuk a bulvársajtóra.
Koncentráljunk most a politikára, amely nem hazudtolta meg önmagát.
Draskovics Tibor „éppen most” rendészeti miniszter tegnap este felelősségtől csillogó szemekkel közölte a kamerákba, hogy „újra végig kell gondolni a fegyvertartás szabályait”. Eddig nyilván úgy gondolták, hogy nem kell, úgy jó az egész, ahogy van, de most már tudják, hogy nem. A kormány a helyén van, fenn a gáton, intézkedik, teszi a dolgát, nem ijed meg egy kis egy kis egyetemi lövöldözéstől. Mástól sem. Jó kezekben az ország.
„Egy normális országban, egy tisztességesen működő kormány a rendet és a biztonságot garantálja az ott élő állampolgárok számára” – mondta Simicskó István a Fidesz részéről. Azaz szerintük a gaz kormány az oka az egésznek. Szintén okos, konstruktív, önzetlen szemlélet, a problémát alapjaiban kezelő hozzáállás, melyhez szintén csak gratulálni tudunk. Amerikában, Németországban, Finnországban nyilván szintén az ottani kormányok voltak az okai, de az is lehet, hogy maga Gyurcsány Ferenc.
Mindez azt vetíti előre, hogy megfelelően és a maga helyén lesz kezelve ez a kérdés. Elvégre a diákok azért lövöldöznek módszeresen a nyugati iskolákban, mert vagy nincs szabályozva a fegyverviselés, vagy mert rossz a kormány. Pont.
Teljesen egyetértek, mindkét politikus rosszul reagálta le a történteket.
Draskovics hozzánemértésén nem kell csodálkozni, viszont Simicskónak nem kellene a történtek kapcsán hülyeségeket mondani, azt nem garantálhatja senki, hogy nem lesz ilyen, vagy hasonló szörnyű esemény….
Ha holnap vérszemet kap egy wc-s néni és a wc-be fojtja a kuncsaftokat, az is a politika kudarca???
Szerintem ez inkább a demokrácia kudarca. Mindent szabad, törvényes vagy etikai határ meg nincs. Rengeteg fegyver van magánkézben, ezek közül nagyon kevés, ami sportlövészet miatt…
Érdemes emlékezni pl. a vadász-balesetekre! Bárki kaphat vadászati engedélyt, akinek pénze van. Régen legalább kötelező volt 1 évig dolgozni a vadetetésben, de legalább régi vadászokkal kitanulni a lövöldözést, ma már pénz kérdése az egész.
És ez kevés az etikához meg a tisztességhez.
Nem, ez valóban nem a politika kudarca, éppen azért vicces, vagy inkább visszataszító, ahogy a különböző politikai oldalak belekapaszkodnak ebbe is.
De azt sem hiszem, hogy ez a demokrácia kudarca. Attól tartok, annek semmi köze a fegyverviselési rendszabályokhoz.
Itt nyilván valami mélyebb dolgokról van szó, amit majd biuzos sokan és sokféleképpen fognak elemezni.
Én azért örülök, hogy sikerült elrugaszkodnom a közoktatástól. És nem azért, mert félek a parabellumoktól.
maradjunk abban, hogy ez a liberalizmus kudrca…
mindent szabad? semmi sem tiltható, mert személyiségi jogokat sért?
a morálnak annyi…
Nem hiszem,hogy ez morál vagy tiltás kérdése.
Ezek a lövöldözős figurák valahogy nem úgy néznek ki, mint akik a nagy szabadság miatt lövöldöznének.
megint az lesz, hogy nem is hibás az elkövető, mert nehéz gyerekkora volt, meg hát nem figyeltek rá az orvosok…
az áldozatok családlának meg lehet ezt mgyarázni?