Ahol korrupció van, ott korrupció van 9


Az, hogy lenyúlják a BKV-t, a MÁV-ot, az autópályákat, az állami cégeket és az ehhez hasonló célpontokat, egészen megszoktuk, lassan egy kismínuszos hírt sem érdemelnek a sajtóban.

Ez a temetkezés viszont új dolog, mármint a közpénzeket onnan is kiszippantó vetülete. Pécsi kreatívok – azaz a temetkezési vállalat vezetősége – 630 koporsót vásárolt 12 millió forintért, úgynevezett szociális temetésre, miközben a városban egy évben mindössze 60-100 szociális temetés van. Bespájzoltak belőle, mondhatni. Nagyjából egyébként ezzel védekeznek az illetékesek is: azt mondják, nagyobb tételben olcsóbban lehet koporsókat venni. Úgy néz ki, lebuktak. Tanulság: nemcsak koporsó terén érdemes nagyobb tételben játszani.

Innen.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

9 Gondolat “Ahol korrupció van, ott korrupció van

  • mm
    kiscsákó Bejegyzés szerzője

    Szalainé magának utalta ki a 100 milliót

    Saját magának utalta ki a csaknem százmillió forintot a BKV volt humánpolitikai igazgatója, pedig nyugdíja miatt nem is járt volna neki a pénz. Az Index internetes hírportál úgy tudja, ezt tartalmazza a közlekedési vállalat belső vizsgálati jelentése.

    A jelentés szerint Szalainé Szilágyi Eleonóra már hónapok óta több mint 200 ezer forint nyugdíjat vett fel, amikor vezetői engedély nélkül, egyszemélyes intézkedéssel kiutalta magának a végkielégítés, illetve az elmaradt prémium összegét – tudta meg az Index.

    Továbbfoglalkoztatási szerződését 2008-ban az a Balogh Zsolt megbízott vezérigazgató írta alá, aki nemrég egyik napról a másikra, végkielégítés nélkül távozott a cégtől. A botrány kirobbanásakor a BKV kommunikációs igazgatója többször is hangsúlyozta, hogy Szalainé „szabályos szerződéssel” dolgozott tovább a közlekedési vállalatnál.

    Szalainé 2008-ban egyébként 25,5, idén pedig további csaknem 9 millió forint jutalmat kapott a cégtől.

    A jelentés szerint a botrányos kifizetést a közlekedési társaság könyvvizsgálója, a Deloitte Kft. később felülvizsgálatra javasolta, ám végül elfogadták a vezetőség válaszát.

  • mm
    Datura Stramonium Bejegyzés szerzője

    Láthatóan ez az egész az állami cégeknél iparszerűen zajlik, ugyanúgy, mint a szakértői-tanácsadói pénzkivételek és a hasonló közpénz-megcsapolások.

    Vidéken kicsiben, Pesten nagyban.

    Jó, hogy kiderült és jó, hogy kezdik felszámolni.

    És jó, hogy mindez a sajtó nyomására történt, részben ez lenne a dolga a médiának mindenhol.

  • mm
    kiscsákó Bejegyzés szerzője

    „Néhány gátlástalan szélhámos ügyeskedése a BKV-ügy”

    A most nyilvánosságra került végkielégítési szerződések néhány egészen gátlástalan szélhámos figura ügyeskedései, ezért nem szabad, hogy ezek nyomán a BKV-t velejéig romlott cégnek tartsa a közvélemény – mondta Lakos Imre, a fővárosi önkormányzat közlekedési tanácsnoka

    Aba Botond távozása után Antal Attila vette át a társaság vezetését, akit Balogh Zsolt – aki július végén közös megegyezéssel távozott a cég általános és műszaki vezérigazgató-helyettesi posztjáról – követett megbízott vezérigazgatóként. Az átadás-átvétel nem volt megfelelően szabályozott, Kocsis István „nem csöppent könnyű helyzetbe” – mondta Lakos Imre az InfoRádióban.

    Amit elhallgattak előle, arra nem kérdezhetett rá – közölte a fővárosi önkormányzat közlekedési tanácsnoka arra a felvetésre, hogy a függőben lévő ügyek átadásában és átvételében Kocsis Istvánnak is felelőssége volt-e. Lakos Imre hozzátette: az új vezérigazgató örökölte ezeket az ügyeket, amelyeknek azonban nagyon sok felelőse van, hiszen a tulajdonosi jogokat gyakorló, illetve az ezeket ellenőrző testületek- például az igazgatóság – élén nem történt változás.

  • mm
    kiscsákó Bejegyzés szerzője

    – Kocsis a 43 milliós végkielégítésén hezitál
    Még meggondolja, lemond-e a neki járó, 43 millió forintos végkielégítésről Kocsis István, a BKV vezérigazgatója, aki nem foglalkozik azzal, hogy idő előtt távoznia kell-e a cég éléről

    A k…a életbe,én meg szarozok itt pár tízezer forinton.