Szerintem ez a szám tökéletesen jellemzi az emberek gondolkodását az országban és ezt még fel sem lehet róni nekik.
Az a helyzet ugyanis, hogy évtizedeken át kialakult itt egy olyan gondolkodás, amely alapján az emberek, vállalkozók, mindenki tudja, hogy nem lehet megbízni a politikai elitben. Ezért aztán mindenki ott csíp le magának egy darabot a közösből, ahol csak lehet, mert ki tudja mit hoz a holnap, milyen törvényt hoznak, hogyan változtatják meg a jogszabályokat. (Most is év közben változnak pl. az adótörvények épp)
Totális a bizalmatlanság mindenütt, nem lehet még egy évre sem tervezni semmit. Sem vállalkozást, de még egy családi kasszát sem.
Az állam a 90-es évek elején ezzel a megoldással oldotta meg, hogy ne robbanjon fel a társadalom. Elbocsátások, kilátástalanság, durva munkanélküliség – ezért aztán a nagy bölcs állam engedte rokkantnyugdíjba menekülni az embereket. Ami rövidtávon megoldás is volt. Aztán ráépült egy kisebb „iparág”, gyakorlatilag aki akart, azt rokkantnyugdíjasnak minősítették, vagy lerokkantosították. Ugyanis a lerokkantosítottak, ha nagy arányt képviseltek egy cégben, a cég komoly állami támogatásokat vehetett fel. Itt Szombathelyen is volt pár cég, amelyek kényszerítették az embereket, hogy hagyják magukat lerokkantosítani.
Ami jó megoldásnak tűnt a 90-es évek elején, az már a végére egyáltalán nem, mert nagyon lecsökkent az aktívak száma. Az akkor két kormány pedig nem tett semmit ellene. Egyszerűen fel kellett volna ismerni, hogy ami hasznos volt az évtized elején, az károssá fog válni, főleg, ha nagy tömegeket érint. De ugye a mi kedves politikusaink nem mernekk soha semmilyne érdemi döntést felvállalni.
Ez lett belőle.
Szerintem ez a szám tökéletesen jellemzi az emberek gondolkodását az országban és ezt még fel sem lehet róni nekik.
Az a helyzet ugyanis, hogy évtizedeken át kialakult itt egy olyan gondolkodás, amely alapján az emberek, vállalkozók, mindenki tudja, hogy nem lehet megbízni a politikai elitben. Ezért aztán mindenki ott csíp le magának egy darabot a közösből, ahol csak lehet, mert ki tudja mit hoz a holnap, milyen törvényt hoznak, hogyan változtatják meg a jogszabályokat. (Most is év közben változnak pl. az adótörvények épp)
Totális a bizalmatlanság mindenütt, nem lehet még egy évre sem tervezni semmit. Sem vállalkozást, de még egy családi kasszát sem.
Az állam a 90-es évek elején ezzel a megoldással oldotta meg, hogy ne robbanjon fel a társadalom. Elbocsátások, kilátástalanság, durva munkanélküliség – ezért aztán a nagy bölcs állam engedte rokkantnyugdíjba menekülni az embereket. Ami rövidtávon megoldás is volt. Aztán ráépült egy kisebb „iparág”, gyakorlatilag aki akart, azt rokkantnyugdíjasnak minősítették, vagy lerokkantosították. Ugyanis a lerokkantosítottak, ha nagy arányt képviseltek egy cégben, a cég komoly állami támogatásokat vehetett fel. Itt Szombathelyen is volt pár cég, amelyek kényszerítették az embereket, hogy hagyják magukat lerokkantosítani.
Ami jó megoldásnak tűnt a 90-es évek elején, az már a végére egyáltalán nem, mert nagyon lecsökkent az aktívak száma. Az akkor két kormány pedig nem tett semmit ellene. Egyszerűen fel kellett volna ismerni, hogy ami hasznos volt az évtized elején, az károssá fog válni, főleg, ha nagy tömegeket érint. De ugye a mi kedves politikusaink nem mernekk soha semmilyne érdemi döntést felvállalni.
Ez lett belőle.