Ahogy korábbi bejegyzéseimben célozgattam rá, napok óra kerülget valami devla. Ledönteni azóta sem tudott, de göthös vagyok meg permanens átjár a jól ismert betegség-borzongás. Hogy némileg kizökkentem a kerékvágásból, azt az is jelzi, hogy hétvége két este is bekapcsoltam a tévét, és egy pokrócba bugyolálva elé telepedtem. Mivel összesen két csatornánk van, olyan nagy szörfözésről azért nem volt szó.
Pénteken fiammal megnéztük a Tűzvonalban című sorozatot. Először csodálkoztunk, hogy hogyan lehet ennyire tré filmet készíteni, se füle se farka az egésznek, aztán csodálkozásunk egyre inkább jókedvbe csapott át. Vannak művek, melyek annyira rosszak, hogy már szinte szórakoztatóak. Még az is lehet, jövő pénteken másodszor is belenézünk.
A Tűzvonal után szorosabbra csavartam magamon a pokrócot és belevetettem magam valamilyen politikai beszélgetős műsorba. Ennek vendége a valóságban már nem létező SZDSZ vezetője, Fodor Gábor volt, aki rendületlenül az adócsökkentés előnyeit ecsetelte. Több volt mint komikus, ráadásul a műsorvezető hölgy elfelejtette megkérdezni, hogy „Oké, Gabikám, ez tényleg remek elképzelés, de mi az úristent csináltatok hat évig a kormányon?” Az egész műsor amúgy nagyjából annyira volt érdekes, és annyira kötötte le a figyelmemet, mint amikor pár évtizeddel ezelőtt a híradóban beszámoltak a központi bizottság aktuális üléséről.
A tévés hétvégét szombat este a „Leány gyöngy fülbevalóval” című filmmel fejeztem be. A történet Johannes Vermeer egyik festményéhez kanyarint egy elképzelt történetet. Ha nem is okozott feledhetetlen katarzist, kétségkívül nézhető volt, sőt annál is több. Ráadásul láthatóan találtak egy olyan operatőrt is, akik felnőtt a feladathoz.
A „Leány gyöngy fülbevalóval” kapcsán idevágó sztori.
Körmendi illetőségű lévén ott szoktam kölcsönözni DVD-ket. Már persze ameddig működött a téka. A „Galiba a Gaudi házban” cím különösen elnyerte a tetszésemet. Judy Davis ugyan mindig is olyan volt számomra, mint Laurie Anderson, sohasem jutott eszembe róla semmi szexualitáshoz köthető, de mindig felfigyeltem rá. [Itt kimarad három mondat öncenzúraképpen.]
Szóval van a testes és nem éppen hót entellektüel csávó tulaj a pult mögött, aki nevetve mondta úgy három éve, amikor visszavittem a filmet, hogy ez legalább akkora „nem értem” film, mint az a vermeeres. Az utóbbinál végig annak szurkoltak a családjukban, hogy dugja már meg végre Scarlett Johanssont [rákerestem újra a Guglin – a piros rucis képektől asszem pár napig csak háton tudok aludni], aztán mégse. Vagy mégis? Nem láttam a filmet.
Más.
Örömmel tudatom mindenkivel, hogy bármennyire is szimpatikus Fodor Gábor, 2010-től sajnos nem akadhat bele a parlamenti közvetítések kamerája az oly szimpatikus orcájába. És nem azért, mert a közelében minden tettében, minden vonásában és minden megnyilatkozásáhan rettentően elidegenítő hatású Kóka Jancsi is ott terpeszkedik, hanem mert tényleg nincsen rájuk semmi szükség. A közvélemény a megmondhatója. Szasztok három madár, sáse többet veletek! Szmájli.
A fülbevalós film nekem nagyon tetszett, korábban láttam, most kimaradt.
A múlt héten láttam viszont a Suttogások és sikolyok-at. Kb. 25 éve láttam utoljára Bergman-filmet, és most már tudom miért. Ez elég volt a következő 25-re.