Ma köztünk járt Farkas Bertalan 13


farkas bertalan

Azért ha valaki annakidején, mondjuk úgy 1980 táján azt jósolja, hogy egyszer majd így szemtől-szemben ülök az első (és utolsó) magyar űrhajóssal, lehet, nem hiszem el. És lám.

Két tanulság.

1) Farkas Berci egy kellemes, fiatalos, határozott jelenség, ráadásul még mindig nagyon űrhajós.
2) A káosz elmélet a találkozások tekintetében is működni látszik. Vagy ezek nem véletlenek? Vagy hogyan van ez?

Lesz majd interjú is, de még fésülni, küldeni stb. kell.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

13 Gondolat “Ma köztünk járt Farkas Bertalan

  • mm
    anula Bejegyzés szerzője

    Engem nem igazán nyűgözött le eddig az űrhajózás. Ezt most lehet, hogy Farkas Berci nem veszi jó néven, de kérem nézze el nekem, én egy tipikus földön járó, sőt bicikliző eccerű vidéki háziasszony vagyok. Aki még repülőgépen sem ült soha, sőt repülőgépet életében először úgy négy hónapja látott.
    De mivel ma módomban állt repülőmérnökkel is társalkodni, aki elmondta, hogy dzsipieszen kívül a zacskós levest is az űrhajózásnak köszönhetjük, na ezzel meg voltam győzve.
    És meg vagyok főzve. Valahol az én nagyon földön járó, eccerű vidéki háziasszonyi lelkemet is megérintette, hogy találkoztam egy olyan emberrel,aki beült egy kis kapszliba, kilövette magát a világűrbe (ami számomra nem reális fogalom, nagyjából nekem úgy tűnik, hogy a semmibe indult), és hitt abban, hogy vissza fog jönni.
    És megcsinálta, és visszajött, és én ma beszéltem vele. Nekem is nagy élmény volt.
    Úgy gondolom, hogy efelé kellene a pillantásunkat vetnünk. Mi az amit megcsináltunk, vagy megcsinált közülünk valaki, akinek szurkoltunk egy emberként, hogy csinálja meg.
    Sok fontos dolog van, de van egy nagyon fontos: a teljesítmény.

  • mm
    kiscsákó Bejegyzés szerzője

    Anettka a 3. képzett magyar ürhajósunk.A honfoglaló játékon volt egy kérdés,hogy hány magyar ürhajósunk van.Általában csak Farkas Bertalant ismerik.Valójában pedig ők hárman vannak.Úgy gondolják sokan, hogy csak 2 , mert Anettka említésre se méltó.

  • mm
    jozinga Bejegyzés szerzője

    Engem meg mindig vonzott valamiért az űr, vagy talán nem is az űr, hanem az a világ, amit a kis agytekervényeim hozzákapcsoltak. Érdekelt és érdekel a csillagászat, a kozmológia, az űrkutatás, persze csak koca szintem. És szeretem a sci-fi műfaját is, igaz, csak egy színvonal felett.

    Az űrhajózás világára in concreto két dolog terelte a figyelmemet. Egyik az Apolló 13 film (ne röhögjetek), a másik pedig a közlekedési múzeumban található kapszula, melyben vagy a Farkas Berciék, vagy valamelyik orosz csapat visszafelé átverekedte magát a légkörön. Ez utóbbi elég durva, naturális, hihetetlen látvány. Hogy abban emberek …

    Mindezek folyományaként úgy gondoltam, hogy az űrhajósok elég érdekes figurák lehetnek, ezt a műfajt nem lehet megdumálni, mint a politikát, a színészetet, a fociedzőséget vagy az újságírást.

    Farkas Bertalan igazolta is a várakozást. Pont.

  • mm
    tm Bejegyzés szerzője

    Datura, mi az hogy „ott voltatok”? Bocs, de én több nyomtatott újságnak és egy online magazinnak vagyok a tudósítója. Egyik minőségemben sem kaptam meghívót, sem szóbeli tájékoztatást. Nem nagy tragédia, csak jelzi, hogy a szervezők nem képesek egy friss (vagy akár 7 éves) vasi sajtólistát összekaparni. Ami azért elég elkeserítő.

  • mm
    Datura Bejegyzés szerzője

    Én a nyugat rádió tudósítóját láttam ott, ha jól sejtem. De ez sem biztos, nem ismerek mindenkit, hogy hova dolgozik, ráadásul elég sokan elég sokféle helyre dolgoznak, ahogy te is.

    Nekünk jött meghívó, elmentem, megírtam. Ennyit tudok az ügyről.