Idõjárásjelzõ szett a Lidl-ben 43


Nemhiába hajtogatom már egy jó ideje, hogy a kiskereskedelemben a Lidl a király. A múltkor egy gitárszettet találtam a középső soron, most az izgalmak még magasabbra hágnak.

Kezdjük a szipológiával. Merthogy ebből a szempontból is fantasztikus hely a Lidl. Az ember bemegy tejért, kenyérért és paradicsomos halért, és közben megakad a szeme olyan dolgokon, melyek eddig még életében nem jutottak eszébe, de amikor meglátja őket, egyből rájön, hogy mi hiányzott az életéből.

Például egy digitális időjárás-állomás. Egyik fele kint, a másik fele bent, a kettő között rádióösszeköttetés. Segítségével megtudjuk, hogy mennyi a szélerősség, mennyi csapadék esett, mennyi a hőmérséklet és a légnyomás, a páratartalom és hogyan alakul a személyes hideg- és melegérzetünk. Csupa hasznos dolog, az ember mielőtt reggel öltözködni kezd, csak rápillant a monitorra, és máris tudja, hogy mi a dörgés. Nem is tudja, hogyan nem jutott eszébe valami hasonló szerkezet, hogyan tudott e nélkül élni. A teljes élet csupán illúzió volt.

És – most jön a történet csattanója – mindez a jó csak 15 ezer forintban van, egyharmada a gitárcuccnak.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

43 Gondolat “Idõjárásjelzõ szett a Lidl-ben

  • mm
    athosa Bejegyzés szerzője

    tudom, nem a reklám helye ez, de valóban,néha meglepő dolgokat lehet találni a Lidlben….
    Minap meglepetéssel vettem tudomásul, hogy féláron lehet olyan serpenyőt kapni, ami jó az indukciós főzőlapra(amit mellete árusítottak!), pedig olyat már Ausztriában is nagyon kerestem

    ilyen kinnt is-bennt is hőmérőszerüséget is vettem valamikor, épp ott, igaz az olcsóbb volt, nem ilyen tudományos

  • mm
    Norbi Bejegyzés szerzője

    Sziasztok! Vettem egy ilyen készüléket de szerintem valami nem kóser vele. Rendesen megcsináltam mindent ami a könyvében van de a szélmérőt,és az esőmérőt olyan mintha nem látná! Valamit elronthattam vagy roszz lenne? Tud valaki segíteni akinek van ilyenje? Köszi.

  • mm
    Ádám Bejegyzés szerzője

    Sziasztok nálam is az a gond,hogy a külső harmatpontot nem mutatja.A lidlben lehet(ett) kapni a készüléket.Az úgy van hogy egyszerre kirakják a termékeket és valahol elkapkodják,valahol sokáig megmarad.A szélmérőre nagyon ügyeljetek.Elem behelyezése előtt a szélzászló É mert ehhez viszonyítja a többi égtájat.De szerintem ,ti tudjátok ezeket.

  • mm
    maszi81 Bejegyzés szerzője

    Nekem a csapadékmérőt nem ismeri fel… Vagyis ha van elem a csapadékmérőben, ha nincs akkor is 0,0 mm -t mutat. Próbáltam bele vizet csepegtetni, de nem jelzi a műszer… Remélem szerdán még lesz mert akkor megyek visszacserélni.

  • mm
    maszi81 Bejegyzés szerzője

    Visszavittem a terméket, de sajnos kicserélni nem tudták és azt sem tudták megmondani, hogy mikor lesz nekik legközelebb ilyen, vagy hasonló. Nagyon szomorú vagyok, mert szerintem maga a készülék nagyon jó tulajdonságokkal rendelkezik.

  • mm
    Zeno Bejegyzés szerzője

    LL.L akkor van, ha tartományon alul van a kijelezni kivánt mérési eredmény.
    Például a külső harmatpont 0 °C alatt nem látható. (nyáron majd lehet rajta HH.H is 😀 )

    De ami az én bajom. Hogy időnként elveszti a külső teret és akkor csak a channel search-al lehet többszöri probálkozásra visszahozni. Na ez miért van??? És mondom, csak időnként csinálja… Elemek újak, beállítva rendesen be van.

  • mm
    Ádám Bejegyzés szerzője

    A channel search gombot hosszan ne nyomd le mert akkor kezdhetsz mindent elölről.Csak röviden.:D
    Többieknek:LL.L-ha túl kicsi
    HH.H ha túl nagy
    Zeno lehethogy a rádióhatótávolságon kívül van a belső kütyü,vidd közelebb a szélmérőhöz (a házon belül) kalibrálj mindent újra.És akkor sztem működni fog.
    Nekem is ezt kellett csinálnom a -6°C-ban.Lefagyott a kezem mikor a szélmérő kis csavarjait húztam ki elem- be és kivétele közbe.:)

  • mm
    pepe Bejegyzés szerzője

    Sziasztok
    Nekem is az lenne a problémám hogy egy ideig működött a csapadékmérő de most már nem akar mérni elemet cseréltem benne közelebb is hoztam de nem működik. Lehet hogy elromlott? Nem tudjátok mennyi idő garancia van rá és hogy hogy lehetne megcsináltatni?
    Köszönöm
    Pepe

  • mm
    Szilágyi László Bejegyzés szerzője

    Sziasztok

    Ismét lehet kapni ezt a műszert.Én is szeretnék egy ilyet venni de szeretném tudni hogy aki régebb óta használja annak
    hogy vált be.Az elem meddig bírja,adapterről működik e,mennyire meg bízható.Köszi.Laci

  • mm
    Vezír Bejegyzés szerzője

    Kedves Auriol tulajdonos barátaim!
    Olvasva problémáitokat, sok jó tanáccsal szolgálhatok.
    1.- a készülékben és az egységekben található 35 cm-s drót-antennát 70 cm-esre ki kell cserélni! (ez pont egy hullámhossz, rádiotechnika)Így a hatótávolság probléma MEGOLDÓDIK!
    Az én sensorjaim egy 5 szintes társasház tetőjén van, a vevő második emeleten.
    2.- a külső sensorokba CSAK MÁRKÁS TARTÓS ELEMET SZABAD RAKNI!
    3.- a készülék nekem egy 6V 1,2Ah akksiról megy. Nem szívja le egykönnyen, és így megszűntek a jelvesztések.
    4.- talán hülyeségnek tűnik, de a csapadék-mérőből én sem vettem ki első nekifutásra a reteszelő műanyag lapocskát. 🙁
    Egyébként tökéletesen működik, a meglévő 8 másik állomáshoz képest rendkívül pontosan dolgozik.
    Ha bármiben tudok segíteni, írjátok meg.
    (vezir@freemail.hu)

  • mm
    pocok5 Bejegyzés szerzője

    Én is megleptem magam karácsonyra ezzel az időjárás állomással. 🙂
    Minden működik,mint a „svájci óra”!
    Egy gondom van csupán:
    A szélmérőbe integrálták a külső hőmérséklet jeladóját.Na mármost,ha olyan helyre teszem,ahol körbeéri a szél pl.tetőárbóc,akkor a rásütő nap miatt nem lesz valós értékű a külső hőmérséklet.(Néha 10 fokkal is meghaladta a valós értéket)
    Ti hogyan oldottátok meg ezt a problémát?

  • mm
    soper Bejegyzés szerzője

    Ennyi pénzt ilyen gagyi dolgokba nem szabad fektetni. Nem gondolja senki ugye, hogy pontos adatokat fog szolgáltatni, ráadásul hosszútávon. Aki dísznek veszi, annak persze megéri. Jó ha tudjátok, hogy egy ilyen, de használható cucc, ami évekig is működik hibátlanul 50-80 ezernél kezdődik.

  • mm
    just Bejegyzés szerzője

    Lesz még ilyen a lidl ben? Én most vettem levolt értékelve 4000-ről 2500-ra egy kisebb szerintem ugyan az amit csumpy14 akart venni nagyon jól szuperál valós adatokat közöl az előre jelzője is viszonylag pontosnak mondható! 🙂

  • mm
    Yoda Maister Bejegyzés szerzője

    Üdv… 🙂

    Nekem, 2008-tól meg van, kint van minden, kifogástalanul mér sok mindent, bár nem tudok mindent értelmezni rajta és az is lehet, sőt, biztos, hogy nem 100%-os, mivel mindent nem tudtam sajnos úgy elhelyezni, ahogy az elő van írva… 🙁
    De nagyon jól működik és az árához viszonyítva sokat tud, kár hogy PC-vel nem lehet összekötni, mert nincs rá mód. 🙁
    Egyébként valaki írta, hogy eszi az elemet, hát mi, kb. félévente, szükség szerint cserélünk benne/ük elemet, Október és utána tavasszal, mivel a hideg, jobban megviseli a Battery-ket… 🙂
    Egyedüli probléma, a pontatlan széliránnyal volt, de a szélkakast lehúzva a tengelyéről, mi előtt a fixáló csavarját kiszedtem és a tengely helyét kissé kitágítva egy fúróval a helyes irányba állítva azt, be tudtam állítani az égtájhoz viszonyítva, 99%-ra. 🙂
    Valaki írta az LL.L jelzést, azt Én sem tudom miért szokta ki jelezni, valaki írta itt, hogy a mért érték túllépéséért, hát, szerintem nem azért, de mindegy, szerintem, valami hibára utal, de még az is lehet, hogy valamelyik érzékelőnek a Battery állapotára utal… ?:(
    Nekem még a hőmérővel volt gondom, az, hogy nyáron a nagy melegben, 37C°-nál kiakad, azaz nem mutat értéket csak vonalakat vagy még azt sem, már nem emlékszem… ?:(
    Azt még hozzá kell tennem, hogy sajnos az enyém a Déli külső fal mellé van téve, mint egy 7-8m magasra, így gondolom csak 60-70% pontosságú, ha a szél irányt, hőmérsékletet és a pára, valamint a légköri nyomást kell összegeznem, ja és a víz mennyiség mérőt is, itt tudtam biztonságosan elhelyezni… 🙁
    A hőmérséklet viszont 90%-os pontossággal mér, mert ezen kívül, van még 2 különböző mérőm elhelyezve, egy kelet és egy nyugati irányba, amik még árnyékban is vannak és méri a külső hőmérsékleteket +- 1-2 C° különbség van közöttük, de ez a napszaktól, évszaktól és a széltől is függ, de a legpontosabb értéket, még mindig a Lidiben vett a képen is látható készülék mutatja. 🙂
    Remélem pár év múlva kiadnak egy ilyet szintén, csak az Wrilesses lesz és össze tudom kötni a PC-vel is… J
    Addig meg marad ez, míg működik és nincs pénzem egy komolyabb és drágábbra, de ismétlem, ez elég sokat tud az árához viszonyítva és még hozzá teszem, hogy a déli oldalon, mértem 50-60 C° -ot is sima higanyos hőmérővel.
    Amit szintén ott helyeztem el, ahol ez van és árnyékolás nélkül van, és mondhatom, hogy a megfelelő rádió, TV időjárás és egyéb helyről szerzett infó szerinti értéket mutatta a mérőm, +-1 C° eltérés különbséggel.
    Szóval Hobby szinten és amatőr kezdőknek tökéletes. J
    Még csak annyit tennék hozzá, hogy Én szétszedtem a kinti hőmérő részénél a 6 vagy 8 kicsi csillag csavarral takart műanyag hátsó fed lapot rá egy évre, mikor megvettem.
    Mert 3-7C°-os eltérések is voltak, így belenéztem és már szétszedésekor, rögtön látszódott, hogy a szigetelő rés gumi csík, nem volt a helyén és gondolom a melegtől a gumi csík ezért volt kilógva és megnyúlva, ahol nem volt leszorítva a gumi csík a résébe.
    Így azt csináltam, hogy amit a fürdőszobában is használtam Siloplast segítségével a rést, vékonyan behúztam és így passzíroztam vissza a gumitömítést, ami kb. 1cm-el, meg volt nyúlva.
    Megszenvedtem vele, de végül meg lett az eredménye, így sokkal pontosabban méri a hőmérsékletet.

  • mm
    Atillakirály Bejegyzés szerzője

    Említette egy hölgy fentebb lévő beírók közül,hogy a vásárolt automata nem működött és vevőszolgálat mondta,hogy nem tudnak vele mit csinálni,nem cserélte ki 3napon belül garancia van,később is hiba estén készpénz visszafizetés vagy cserejavítás,ha a termék gyári hiba végett rossz.Az értékhatár függvénye..
    Az olcsóbb ( kínai-v távol keleti) cipő lehet ,hogy szorít,de ezekkel beszerelt érzékelőkkel ingyen sem kellene,a felettem szólalóknak igaza van. A több árban beszerzett készülék talán jobb minőségben szolgáltat megfelelő mérési eredményeket,az adatokat meg eltárolja számítógépre,ez ha működik és még véletlenül jól mér akkor hasznos,de később (-csak az a kérdés,hogy 2két,vagy 2év)-múlva csak dísztárgy!!

  • mm
    mzs2000 Bejegyzés szerzője

    Nálam az a baj, hogy frizbizés közben a csapadékmérőt eltaláltuk és max. 0,5 méter esett a növénynek hála.A lába törött el de azt sikerült megragasztani de akármilyen elemmel próbálom ki nem jó.Az esés közben még rendesen mérte ami a kijelzőn látszott.Ha valaki tud segíteni akkor küldje el nekem e-mailban: zsolti1820@citromail.hu
    előre is köszönöm

  • mm
    papika Bejegyzés szerzője

    Szevasztok!Egy hete vásároltam egy ilyen Auriol állomást a Lidl-ben.Gondos és szakértő vásárlók megbontották,kilopták a hozzátartozó elemeket és a használati utasítás sem volt benne.Ez volt az egyetlen darab,nem válogathattam.Azt szeretném kérni,hogy valaki tud e küldeni nekem egy másolt használati utasítást?Ha igen,nagyon megköszönném,természetesen a felmerült költségeket megtérítem.
    E-mail:andrasbojthe@citromail.hu

  • mm
    Zoli Bejegyzés szerzője

    Hali!

    Sajna a szélmérő 3 kanala közül az egyiket letörte a kicsi fiam ” véletlen lövése légpuskával”.
    Tud valaki megoldást számomra?
    Egyébként szuper a cucc. Az idén sikerült felszerelni a tető csúcsára. Most a szélmérő is pontos lenne, ha….
    Az irányt jól mutatja.
    Köszönöm a segítséget.