Megint elvesztettem 4


Ma (kedd) este 17.45 körül elvesztettem hajgumimat valahol az Óperint utca és a Kiskar utca kereszteződésénél.

Ha valaki (mondjuk egy becsületes megtaláló) megtalálja, és még a blogomat is olvassa, kérem, jelezze. Érte megyek. Mármint a hajgumiért.

Köszönettel,

J. A., volt hajgumitulajdonos
(Akinek most 20-30 centivel rövidebb a haja,
mint egy héttel ezelőtt volt, de a gumi hiánya
még így is elég elég zavaró számára.)


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

4 Gondolat “Megint elvesztettem