„Adminisztratív úton vetne véget a kormány a szakorvosok külföldre vándorlásának. A frissen vizsgázott szakorvosokat 2009-től kormányrendelet kötelezné arra, hogy négy évig abban a kórházban dolgozzanak, amelyikkel rezidensként tanulmányi szerződést kötöttek. A Fidesz szakpolitikusa, Mikola István modern kori röghöz kötésnek nevezte a tervezett intézkedést” – írja a Magyar Nemzet.
A helyzet az, hogy ez azon ritka esetek egyike, amikor szerintem igaza van a kormánynak. Az ellenzéknek meg le kellene szoknia arról, hogy csak azért mondja valaminek az ellenkezőjét, hogy vitatkozhasson. Ha valakit az állam közpénzen kitaníttat, akkor bizony jogában áll feltételeket szabni.
Teljesen egyetértek!
Az adófizetők pénzén tanulnak, utána „illene” valamit az asztalra is tenni!
Teljes orvoshiány van!!!
nem értem, hát nem azt mondta a kormányfő, ” el lehet menni” ?
Athosa, nem ezt mondta. És nem a kormány.
A témához meg annyit, hogy nem adminisztratív eszközökkel kellene ezt a kérdést rendezni, normális fizetést kellene adni a kezdő orvosoknak.
Ez igaz. De amíg szegény az állam, szegények az alkalmazottai is. Az is hülyén venné ki magát, ha az orvosok kapnának egymilliót, a többi állami alkalmazott meg 100 ezret
anula, én ezt jegyeztem meg:
2006-06-15 15:40
Gyurcsány: El lehet menni Magyarországról! (videó)
Gyurcsány Ferenc élesen bírálta a munkaadókat az Országos Érdekegyeztető Tanács csütörtöki ülésén, és közölte velük: akinek nem tetszik a programja, elhagyhatja az országot.
http://www.hirtv.hu/?tPath=/belfold/&article_hid=102882
A témához csak annyit, miért csak az orvosoknak kell normális fizetést kapni?
Athosa, köszi, már meg akartam én is keresni, de nem volt rá időm. Mihelyt lesz, meg is nézem.:)
Kezdő dokik kérdéséhez: nem azt mondom, hogy milliókat adjunk nekik, szó sincs erről. De amíg külföldön a többszörösét keresik meg, esetleg jobb körülmények között, addig elmennek. Ugyanis az igaz, hogy közpénzből tanulnak, de azért emellé odateszik a magukét is. Ők a saját befektetésüket is szeretnék viszontlátni – mihamarabb, annál is inkább, mert pl. egy kezdő karosszéria-lakatoshoz képest többet fektetnek be, talán még annyit se vesznek ki, viszont nem 20 évesen, hanem 25-27 évesen jutnak hozzá az első bevételekhez.
A másik probléma, az, hogy nem azt mondja a kormány, hogy minden magyar orvos legyen köteles a szakvizsgája megszerzését követően 15 éven belü ötöt magyar kórházban lehúzni. (Ezzel egyébként egyetértenék.) Mert tudja, hogy aki már öt-tíz éve szakorvos, esetleg tudományos fokozatokkal, annak többet kell fizetni, mint egy kezdőnek. A kórházakból nem csak a kezdő orvosok hiányoznak, lásd Markusovszky, hanem egyre inkább a már rutint szerzett dokik.
Harmadik probléma, hogy ha bárkinek előírjuk, hogy mit és hol köteles dolgozni, ez beleavatkozás a munkaerőpiaci folyamatokba, és főleg a bérekre lesz negatív hatással, még nehezebb lesz boldogulniuk a magyar orvosoknak a saját hazájukban.
Úgyhogy ez a nesze semmi fogd meg jól tipikus esete, amihez az elmúlt pár évben már hozzászoktunk, mixelve némi röghöz kötéssel.
Az AB egyébként is elmeszeli.
Nem teljesen értek egyet. Ha teljesen, vagy szinte teljesen piaci alapokon menne a tanulás, akkor egyszerűbb lenne áttekinteni a viszonyokat. Így nagyon kuszák a szálak.
Jelenleg a magyar állam közpénzből taníttaja ki az orvosokat, és többszöröséből annak az összegnek, amibe egy karoszszéria lakatos vagy egy ügyvéd kerül.
Ezt a sok millió forintos spórolja meg a másik állam, amikor elviszi a magyar adófizetők részéből kiképzett orvosokat, így nemcsak pénzt, hanem szellemi szürkeállományt is elszipolyoz. Szerintem ez így nincs jól.
Természetesen a megfelelő bérek lennének a válaszok, de amíg ez reménytelen, igenes az állam dolga, hogy védje az adófizetők érdekeit. Itt a másik kosárban nem annyira az orvosok, hanem azok a gazdag országok vannak, akik leszakítják a sok munkával és pénzzel előállított „terméket”, a képzett orvost.
Mondjuk ki: az államnak nem dolga közpénzen egyéni külföldi karriereket finanszírozni.
Szerintem az államnak igenis dolga beavatkozni a piaci folyamatokba, ahol kell. Ezért állam. (Lásd USA most.)
Hogy mekkora befektetés most a magyar felsőoktatásban részt venni, azt elég közelről ismerem, ettől függetlenül vélemyényem változatlan.
Azzal én is egyetértek, hogy nem kellene külföldi egyéni karriereket közpénzből finanszírozni, de nem csak az orvosok mennek külföldre.
Való igaz, hogy egy karosszéria lakatosra sokkal kevesebbet költ az állam, mint egy orvosra, de egy orvos sokkal több hasznot is hajt az államnak, amikor a 40 éves gerincsérves karosszérialakatost „visszagyógyítja” még 25 évra adó és tébéfizető állampolgárrá.
Én nem azt mondom, hogy ne kötelezzük az orvost arra, hogy legyen köteles a diplomája fejében egy bizonyos időintervallumon belül x évet itthon dolgozni, de azt, hogy két évet ott, ahol rezidensként dolgozott, azt nem tartom semmilyen szempontból elfogadhatónak, azt pedig hogy rögtön a szakvizsga után, nem tartom ésszerűnek. Pl. én nem szeretnék a mondjuk a Markusovszkyban állami kényszerből itt maradt fiatal szakorvos kezébe kerülni, aki mindennap azzal kel fel, hogy miért pont itt lett ő rezidens, és mikor jár már le a két év, mert mondjuk még a várost is utálja.
Ez nem éppen Alaszka.:)
Mondanék egy furcsát, durvát, lehet hogy megütköztök rajta, de szerintem a befogadó állam fizessen a magyar államnak, valami féle bért…
Adjuk bérbe a szürkeállományt…
Jól járna az orvos, az ebböl kapott pénzből itthon lehetne finanszirozni a béreket, és talán a befogadó államnak is megéri…
Athosának: Ja, ez logikusnak tűnik.
Anulának: Abban igazad van, hogy bicsaklik a logika, hogy miért ott, ahol rezidens volt. Ez valóban ellene van az alaplveknek.
Egy eset,ami rávilágít bizonyos dolgokra:Egy mozgássérült hölgynek intéztem segélyt, s ahhoz kellett a fia iskolalátogatási igazolása(orvostanhallgató),melyen fel van tüntetve az ösztöndíj.Én úgy tudom, hogy az ösztöndíj egyenes arányban áll a „befektetett munkával/tanulással!Hát a csemetének arcpirítóan kevés ez az összeg,magyarul pocsékul tanul!E mellé még kap segélyt is!
„Felhígultak” az orvostanhallgatók, lsd. milyen alacsony pontszámmal lehetett idén bekerülni!Nagyon jó az orvosképzés kis hazánkba!
Megoldás: fizetőssé tenni, valamint igen is kötelezni, hogy az egyetem elvégzése után X évet valamelyik kórházban dolgozzon!
Én azt is jónak tartom, hogy abban ahol rezidens volt, hisz az a kórház fektetett bele”szakmai” tőkét!
A fent említett esetről még annyit, hogy a fiú azt mondta, valahogy elvégzi az orvosit, s utána jó pénzért elmegy gyógyszerügynöknek, s mindez, sok-sok millióba kerül az adófizetőknek!
Anula!
A szakmunkásképzés meg a béka popsija alatt van,arról nem is beszélve, hogy egyre több a hiányszakma, de ez már egy másik blogg lenne!
Zsu!
Abban igazad van, hogy egy rezidenssel egy kórháznak több munkája van, mit amennyi hasznot hajt, mert önállóan még a vécére se mehet ki.
De az orvos emberekkel bánik, az is fontos, hogy jól érezze magát a munkahelyén, szeressen ott dolgozni. Meg ne a kezdőket kötelezzük, jobban járunk, ha külföldet megjárt, gyakorlott dokikat „kötjük röghöz.”
A dokik is jobban járnak, mert akkorra már egzisztenciát teremtettek, felnőttek. Aki meg nem hajlandó, az meg fizesse vissza a tandíjának egy részét. Az orvoslátogató is.
A szakmunkásképzésről is van némi fogalmam, de ez tényleg egy másik téma.
Gondolod,hogy a külföldön praktizáló doki hazajön majd egy itteni kórházba dolgozni?
Kétlem!
Csak egy dokiról szeretnék irni pár sort.Több éve már annak,hogy Szíriából idekerült Pier kishazánkba.Az egyetem elvégzése után falun kapott álást.Lehet,hogy van valami különbség szíriai és magyar falu között nem tudom,csak azt ,hogy ez az ember nagyon értékelte azt ,hogy orvos lehet itt nálunk.A falubeliek felkeresték minden gondjukkal,bajukkal,mert Ő az orvos a tanult ember.Ő csak gyógyitott és gyógyitott.Nem érdekelte a hálapénz.Neki a hálát az jelentette, ha betegei hálásak voltak gyógyulásukért.
De felfigyeltek ám rá a megyében is.Kinevezték a ………. kórház igazgató főorvosának.A falubeliek akik felkeresik a főorvos urat még mindig elsőbbséget élveznek a szívében.Nem kell órákat ülni és várni a folyosókon,mert jön Pier és hosszasan elbeszélget velük,mire a papirok a vizsgálóorvos kezébe kerülnek,már van némi fogalma milyen irányba induljon el mi a beteg problémája.Míg falun élt családjával,a falubeliek segítettek neki.Kecskét vittek, hogy legyen tej a gyerekeknek.Füvet kaszáltak az udvaron.S megmutatták ,hogy kell veteményest csinálni.Megkérdezték tőle mire vágyik mi a kívánsága.Azt mondta tört magyarsággal,hogy itt akar élni és gyógyítani embereket.
Hihetetlen,de vannak ilyenek is.
Zsu, ha nem jön haza, fizessen. De nem vagyok abban biztos, hogy aki kimegy dolgozni, az feltétlenül kint is akarna letelepedni.
Vagy legalább is remélem, hogy nem így van.
Sajnos nem csak az orvosokból, hanem egyészségügyi szakszemélyzetből is hiány van. Nővérek, asszisztensek is mennek kifelé. Főleg a szomszédba, ahonnét még naponta haza is tudnak jönni.