Nyári idõszámítás – Mennyi a pontos idõ? 2


Aki kitalálta a nyári időszámítást, véleményem szerint kimerítete az emberiség elleni elleni bűntett kategóriáját.

Amíg el nem nyeri az illető a megfelelő jutalmát, addig állítsátok be az órátokat (és a számítógép óráját ) itt.

pontos-idő

Tényeleg iszonyű marhaság az egész, az emberi ostobaság szimbóluma, minden tavasszal jól felhúzom magam.

Pontos idő.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

2 Gondolat “Nyári idõszámítás – Mennyi a pontos idõ?

  • mm
    Hold Bejegyzés szerzője

    Én is, mert bazira megkavar! Újabban már ki merik jelenteni, hogy nincs is sok értelme az egésznek, mióta a köztéri világítás is fényérzékelő automatákkal kapcs be meg ki. Kezdeményezzünk népszavazást „Ne nyúlj az időhöz!” címmel?? :))

  • mm
    iredy Bejegyzés szerzője

    És mennyire meg tud tréfálni ez az átállítgatósdi, ha elfeledkezünk róla! Én például mindig. Ma délelőtt is a vécéről jövet rápislantottam a még nem átálított faliórára, majd tíz másodperc múlva leültem a gép elé, ami azt mutatta, hogy kerek egy óra alatt tettem meg az utat az előszobán át. Először nem értettem, de aztán rájöttem, hogy mi a szitu.

    Nekiálltam hát átállítani az órákat. Elkezdtem a konyhaival. Levettem, áttekertem, visszaraktam. Majd amikor épp indultam volna a többihez is, valami közbejött, így félbemaradt a dolog. Később, már kora este a konyhában borozgatok édesapámmal, és a szemem a szemközti falon függő órára téved. Megállt negyed háromkor.

    Ebből is látszik, hogy milyen érzékeny is az órák piciny lelke. De ki szeretné, ha megturnák a bioritmusukat. Holnap vehetek bele új baby elemet.