Nem elvesztettem, hanem találtam valamit


yMegszokhattátok, hogy időről-időre beszámolok a blogon, hogy éppen mit veszítettem el.

Nos, hogy nagy időknek és nagy változásoknak vagyunk tanúi, arra bizonyíték, hogy az utóbbi időben nem vesztettem el semmit, mit több, ezt találtam a petőfi utcában.

ékszerA karkötő persze nem arany, inkább ilyen bizsuféle, de itt most nem az érték, hanem a trend számít.

Amennyiben jelentkezik a gazdája és vissza tudnám adni neki, az megkoronázná ezt az amúgy is ígéretes történetet.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése