Ez egy komoly vitaindító lehetne, ha Európa nem lenne menthetetlen.
Ilyenek vannak benne (és sajnos sok igazság):
„A jóléti államtól elsatnyult Európa óhatatlanul a terjeszkedő iszlám áldozatául esik, és Amerikának egyedül kell megvívnia a harcot a demokrácia fennmaradásáért.”
„Az iszlám a fiatalságot és az akaratot állítja szembe Európa öregségével és szociális ellátórendszerével. A premodern iszlám legyőzi a posztmodern Európát. A ma ismert Nyugat legnagyobb része nem éri meg a XXI. század végét, sok országa pedig, köztük számos, ha ugyan nem a legtöbb európai állam, még a mi életünkben megszűnik létezni”
„A túl nagy jólét infantilizálja az európaiakat, emiatt olyan álkérdések miatt aggodalmaskodnak, mint az éghajlatváltozás, miközben „elnőiesítik a férfiakat”. Zárójelbe kerültek „a felnőttkor legfontosabb funkciói, mindenek előtt a szaporodási ösztön”
Az egész írás (pontosabban egy könyvnek a kivonata) itt:
http://metazin.hu/node/724
Butaság, mi, Lajos? Még csak pár 10 millióan vannak, de máris önfeladásra kényszerítettek minket a Mohamed-karikatúrák ügyében…
Az a baj, hogy nem hülyeség. Színtiszta gazdasági racionalistás és matematika. Gondoljátok végig. Érdemes.
Amerikát lehet utálni, divatos is most ez a típusú rasszizmus, de az – az EU-val ellentétben – müködik.
Gyerekek, gond egy szál se, csak azt kell kibekkelni, amíg az arabok meg a kínaiak összevesznek, öszeháborúznak, aztán ha kinyiffantották egymást kibújhatunk a fedezékből. Csak addig kell kibírni.
Az előző bejegyzésemből azt hiszem nem derül ki: szóval valahogy ketté kellene választani a szimpatikus, vidám, valóban demokratikus Amerikát a Bush-féle agresszív és rövidlátó Amerikától (ebben Lajosnak igaza van.). Az a gond, hogy mostanában ez utóbbi eltakarja az előbbit, amiről hajlamosak vagyunk nem tudomást venni.
to Atttila: 10 millió? A muszlimok számát jelenleg szűk 1 milliárdra teszem. Nem mintha ezen múlna persze.
Az egész iszlámot gondolom szándékosan félremegyarázza az amerikai propaganda, de nekem nem is ez a gondom, meg ez úgyis nagyon összetetett. Az én gondom az, hogy az EU töletlen. Pont.
Szerintem Attila arra a tízmilióra gondolt, akik Európában laknak.
Most már csak az érdekesség kedvéért is utánanéztem, hogy mennyi muszlim él a világban (kb 1,2 milliárd) és Európában. Nos, a mértékadó szakirodalom szerint jelenleg 3 % körül lehet az európai muszlimok aránya, ami a bevándorlásnak és a magas születési számnak következtében meglehetősen gyorsan nő. Hollandiában már a lakosság minimum 5%, Franciaországban 7-10 % körül lehet. Ez utóbbi önmagában 5-6 milliót jelent.
Itt találtok statisztikákat: http://news.bbc.co.uk/2/hi/europe/4385768.stm
Szóval szerintem is könnyen elképzelhető, hogy Európa léket kap az iszlám miatt, de ha ennyire impotens, akkor olyan nagyon nem reklamálhat. Én például lelkesen támogatom Törökország felvételét az EU-ba. Bennük legalább még van élet.