Melegházasság 3


Ahogy melegszik a politikai helyzet, úgy jön elő az SZDSZ menetrendszerűen a melegkérdéssel.

A múltkor Szetey coming-out volt érdekesen időzítetten, most pedig véletlenül a házasság kérdése került elő. Nyilván nincs ennél fontosabb megszólalási téma a Zushlag-terhes magyar politikai életben.

A baj csak akkor lenne nagyobb, ha ennyi mondanivaló-szufla szorult volna a pártba.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése

3 Gondolat “Melegházasság

  • mm
    anula Bejegyzés szerzője

    Hát ez borítékolható vot. Már a reformok elején megmondta, hogy le kell ülni a vezető médiumokkal tárgyalni, hogymiképp adják el az ő elképzeléseit.
    Nekem egy évvel ezelőtt volt olyan érzésem, hogy nagyon régi reflexek kezdenek el itt éledezni.
    Egyébként meg kit érdekel, hogy Gyurcsány szerint mivel kellene foglalkoznia az újságíróknak.