Kovács Attila is bedobta a törölközõt


kovács-attila
Nem úgy néz ki, mintha a kormány kezelni tudná azt az egészségügyi reformnak nevezett lavinát, amit elindítani olyan egyszerű volt, mint egy hógolyót legurítani a lejtőn. Amit 500 méterrel lejjebb már közel sem olyan könnyű kordában tartani, kontrollálni, netán megállítani a becsapódás előtt.

Valószínűleg ezt ismerte fel Kovács Attila egészségügyi államtitkár, aki ma bejelentette a lemondását. Mondjuk tudnia kellett volna, hogy a hólabdázás veszélyes, ettől függetlenül szombathelyi látogatásán (itt készült a fotóm) egyáltalán nem tűnt ellenszenvesnek, mi több, nagyon is úgy hangzott, mint aki tudja, hogy miről beszél. Lehet, ezért nem tudott zökkenőmentesen beilleszkedni az egészségügyi tárca működésébe.


mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Négy évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni.

Megjegyzés hozzáfűzése