A 20. perc táján kapcsolódtam be a meccsbe, és az andorraiak azonnal szimpatikusak lettek, amikor megtudtam, hogy nagyjából annyira profi focisták, mint én futó.

Azaz – kis túlzással – az ottani a padlóburkoló, a hentes, a tesitanár és a pap összeállt, hogy gurigázzon egyet a nagy és komoly magyar csapattal.

Igazából viszont akkor kezdtem szorítani nekik, amikor meghallottam, hogy a szerencsétlenek egyetlen nyomorult gólt sem tudtak rúgni a selejtezők alatt, kaptak viszont 28-at.

Magyarország nemcsak következmények nélküli, hanem teljesítmény nélküli ország is amúgy.

Annyira azért nem izgattam fel magam. Megyek olvasni, majd mesélek. Nem a magyar fociról. Az ennyi.